Újra megvédik a kormányt

Ismét megtartják október 23-án a kormány mellett kiálló békemenetet a Civil Összefogás Fórum (CÖF) tagjai és szervezetei. A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott, hogy januárban a nemzetközi pénztőke kormánybuktató támadása miatt volt szükség a félmilliós demonstrációra. Most újra támad az EU és az IMF, de a békemenetesek nem fogják hagyni, hogy az országot adósrabszolgaságba süllyesszék.

Az október 23-i menet, amelyre megint sok lengyel vendéget várnak, nem a Hősök teréről, hanem ’56 szellemiségének megfelelően a Széna térről indul kedd délután kettőkor. A tömeg a Margit hídon át, a Nyugati pályaudvar előtt elvonulva fordul be az Alkotmány utcába, s négy órától részt vesz az állami ünnepségen. A fő jelszó a „Nem leszünk adósok” és az „Egy a haza” lesz.

– Csendes, kulturált menetre készülünk, nem várunk pártpolitikusokat – mondta Csizmadia László, a CÖF szóvivője. – Tisztelegni akarunk ’56 emléke előtt, és üzenetet szeretnék küldeni a világnak és bármely láthatatlan pénzhatalomnak: Nem leszünk senki adósrabszolgái. Miután most az Európai Központi Bank és az IMF részéről újabb támadás érte Magyarországot, kötelességünk, hogy megvédjük a magyar miniszterelnököt. Azt üzenjük az IMF-nek, hogy ne pártpolitizáljon, nem hagyjuk, hogy pénzügyi manőverekkel váltsák le a kormányunkat. A 2010-ben megbukott, szavatosságukat vesztett politikusoknak azt üzenjük, hogy a baloldaliaknak nincs új termés, a földet fel kell szántani, új magot kell vetni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.