Távozik Belénessy Csaba

Távozik posztjáról Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója. Jövő szerdára már össze is hívták a Közszolgálati Közalapítvány rendkívüli ülését, ahol a tervek szerint január eleji határidővel felbontják Belénessy szerződését.

Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke a Népszabadságnak elmondta: csütörtökön kapta meg Belénessy Csaba hivatalos levelét arról, hogy a vezérigazgató kezdeményezi szerződése felbontását, azt javasolva, hogy ez közös megegyezéssel történjen. Balogh szerint a kuratórium jövő heti ülésén dől el, hogy ehhez a testület is hozzájárul-e. A kuratóriumi elnök úgy véli, Belénessy Csaba nagyon fontos és értékes munkát végzett az MTI élén az egységesülő közmédiarendszer kialakításában.

Kránitz László, a Közszolgálati Kuratórium szocialista delegáltja lapunknak azt mondta, Belénessy Csaba távozásával itt lehetne a pillanata, hogy a nemzeti hírügynökség visszakapja korábbi önállóságát és függetlenségét. Kránitz szerint az MTI 49 főssé történt csonkítása nem szolgálta sem a nemzeti hírügynökség, sem a közmédia érdekeit. Az új médiaszabályozás nyomán létrejött rendszer működésképtelenségét éppen az bizonyította, hogy a tisztázatlan munkamegosztással és felelősségi viszonyokkal létrehozott MTI Hírcentruma botrányt botrányra halmozott.

Lapunk információi szerint a közalapítvány szerdai ülésén éles vita alakulhat ki Belénessy közös megegyezéssel történő távozásáról, hiszen ez a formula magában foglalhatja, hogy végkielégítést kapjon. Belénessy utódjaként Galambos Istvánnak, az MTI vezérigazgató-helyettesének neve merülhet fel.

A Hvg.hu információi szerint az 1949-ben született Belénessy Csaba maga vetette föl nyugdíjazását, miután hosszú ideje feszült a viszonya Böröcz Istvánnal, az MTVA elnökével. Az MTI és az MTVA közötti feszültség látványos jele volt, hogy néhány hete biztonsági őrök vezették ki egyMTVA-s értekezletről a hírterület szakmai felügyeletét ellátóMTI egyik vezető munkatársát.

Belénessy távozásához nyilvánvalóan hozzájárult, hogy június 1-jével leépítették a Magyar Távirati Irodát. A nemzeti hírügynökség az MTV-hez, a Duna TV-hez és a Magyar Rádióhoz hasonlóan 49 fős csontvázintézménnyé zsugorodott össze. A leépítés hátterében pedig az állt, hogy több mint egy éve komoly pozícióharc dúlt az MTVA és az MTI vezérigazgatója között. Az már az év elején látszott, hogy a háborút nagy valószínűséggel az MTVA nyeri meg, mert a távirati iroda 2012-es költségvetését a tavalyi 2,5 milliárdról 1,3-ra csökkentették.

Az új közmédiarendszer kialakításakor a korábbi négy közszolgálati intézmény – MTV, Duna TV, Magyar Rádió és MTI – dolgozóit és vagyonát az MTVA-ba vonták össze. A korábbi médiumok pedig ötven főnél kevesebbet foglalkoztató társaságokká zsugorodtak, amelyek lényegében a saját műsorstruktúrájukat állítják össze. Ebből a szisztémából csak az MTI lógott ki, mert oda csoportosították a közmédiumok hírgyártását, az úgynevezett Hírcentrumot, a közös internetes portál, a Hirado.hu szerkesztőségének vezetését. Csaknem másfél évig vitázott a két intézmény például arról, hogy hová tartozzanak a vidéki és a külföldi tudósítók vagy éppen a megrendelői és hírkiadási joggal rendelkező szerkesztők.

Állandó feszültség forrása volt az is, hogy miközben az MTI-s Hírcentrum vezetése felel szakmailag az összes közszolgálati híradóért, addig azokat a médiaszolgáltatási alaphoz tartozó szerkesztők és riporterek készítik el. A Lomnici Zoltán egykori főbíró kiretusálása miatt kirobbant botrány is rávilágított erre a folyamatos konfliktusokat generáló és tisztázatlan felelősségi viszonyokat magában rejtő munkamegosztásra. A Lomnici-ügyben lefolytatott vizsgálatok sem tudták kideríteni, hogy végül is ki adott utasítást a volt főbíró kiretusálására, az egyre dagadó botrány miatt azonban kirúgták Élő Gábort, a Hírcentrum vezetőjét, a médiaszolgáltatási alapnál leváltották a hírfőszerkesztőt.

Böröcz István (balról), az MTVA és Belénessy Csaba (jobbról), az MTI vezetője, vitáikból az MTVA jött ki nyertesen, az MTI-t meg leépítették
Böröcz István (balról), az MTVA és Belénessy Csaba (jobbról), az MTI vezetője, vitáikból az MTVA jött ki nyertesen, az MTI-t meg leépítették
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.