A külképviseletek már kampányolnak 2014-re?
A kormány semmit nem bíz a véletlenre. Ott, ahol jelentős számban élnek magyar nemzetiségű, illetve magyar származású emberek, kampányok sorát szervezi. A diplomáciai testület tagjai a környező államokban, az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában is road show-kon vesznek részt, s a külképviseletektől messzebb levő városokban tartott „konzuli napok elsődleges feladata, hogy a távolságok leküzdésével közelebb vigye az egyszerűsített honosítási eljárást az érdeklődőkhöz”.
Az érdeklődés eddig Erdélyben volt a legnagyobb, a kérelmek hetven százaléka onnan, további ötöde a Délvidékről érkezett. Így nem meglepő, hogy a kampányt távolabbi országokra is kiterjesztették, s különösen Amerikában tűnik aktívnak a magyar külképviselet: a New York-i főkonzulátus a napokban is két helyen – Pittsburghben és Clevelandben –várja az ott élő magyarokat.
Aki él az egyszerűsített honosítás lehetőségével, és így szerez állampolgárságot, bekerül a hazai népesség-nyilvántartásba, az előzetes regisztráció sokat vitatott intézményének bevezetését tehát a határontúliakra való hivatkozással is egyre kevésbé lehet magyarázni. A reménybeli félmillió új honfitársunkról ugyanis minden fontosabb adat – a lakcímet is beleértve – rendelkezésre áll majd.
Vagyis: az adatbázisban megtalálhatók mindazok a választásra jogosultak, akik magyarországi lakóhellyel rendelkeznek, illetve azok is, akik 2011 januárja óta kedvezményes honosítási eljárás keretében szereztek állampolgárságot. Őket ezért éppen úgy felesleges lesz a feliratkozással kapcsolatos procedúrával terhelni, mint a nyolcmillió hazai választót. Így marad Kósa Lajos Fidesz-alelnök magyarázata: ne „rotyogjon a cigánysoron a gulyás”, tehát zárják ki azokat, akik nem vállalják a regisztráció terheit.
Viszonylag sokan vannak azok is, akik azért szerepelnek a hazai nyilvántartásban, mert külföldön élnek ugyan, de valamilyen megfontolásból magyar útlevelet igényeltek. Ez az adatbázis azonban nem feltétlenül megbízható, mert csak a kérelem benyújtása idején aktuális lakóhelyet tartalmazza, és ha valaki elköltözött, azt nem kellett bejelentenie. Mindazonáltal ez is használható információs forrás lehet, ha a kormány a választáson való részvételre akar mozgósítani.
Kétségtelen ugyanakkor, hogy több millióra tehető azoknak a száma, akiknek a felmenőjük magyar volt, és ezért bármikor kérhetnék az állampolgárság megállapítását. Előzetes feliratkozás nélkül ők valóban nem szavazhatnának a hazai választáson. Idetartozhatnak például a múlt század elején kivándoroltak vagy az ’56-os emigráció tagjainak leszármazottai is, kérdéses azonban, hogy mennyire kötődnek az anyaországhoz, s beszélnek-e magyarul, ami a kedvezményes honosítás feltétele.
Az állampolgárság megállapítása viszont nem kötődik nyelvtudáshoz; a hatóságok az erre irányuló kérelem esetén csak azt vizsgálják, hogy az érintett a hatályos jog alapján magyar állampolgárnak tekinthető-e. Ilyen ügyből nincs túl sok, mert a bevándorlási hivatal adatai szerint 2010-ben és 2011-ben egyaránt mindössze hétezer körüli beadványt bíráltak el. Különösebb érdeklődés tehát e körben nem mutatkozik; forrásaink szerint többnyire azok kérnek állampolgársági bizonyítványt, akiknek ehhez – például egy öröklési ügy kapcsán – valamilyen személyes érdekük fűződik. Ezek a bizonyítványok csak egy évig érvényesek, de az igénylők névsora nyilván elérhető. Az állami adatbázisokban tehát a határon túli magyarok közül sokan ma is fellelhetők, és csak döntés kérdése, hogy a nyilvántartásokat milyen célra lehet felhasználni.
