Városházi titkos záradék

Már bejelentkezett januárra az unió közbeszerzéseket vizsgáló bizottsága. Az EU-támogatások szabályszerű felhasználásának ellenőrzéséért felelős szervezet első körben a csepeli szennyvíztisztító-projekttel kapcsolatos beszerzések ügyében tart teljes körű ellenőrzést.

Ha szabálytalanságra bukkannának a brüsszeli megbízottak, visszafizettethetik a támogatásokat. Sok pénzről van szó: a jelenleg futó projektek összköltsége meghaladja a 40 milliárd forintot. Az aggodalom nem alaptalan. Simonka Csaba, a fővárosi közbeszerzési bizottság szocialista tagja, illetve Legény Zsolt, az MSZP Demokrácia Központjának vezetője a héten épp ehhez kapcsolódva tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt.

Állításuk szerint a fővárosi önkormányzat több mint egymilliárd forintot veszített egyetlen tenderen, a „Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei” projekt csepeli főművi rendszeréhez kapcsolódó, 2010-ben indult közbeszerzési eljáráson. Az ügyben egyébként több jogorvoslati eljárás is indult az ajánlattevők részéről, amelyek végén a döntőbizottság minden esetben megsemmisítette a fővárosi döntéseket. Az eljárások elhúzódása miatt a kivitelezői szerződést csak idén májusban írhatták alá, méghozzá nem a legjobb ajánlatot tevő céggel.

A 65 százalékban uniós támogatásból megvalósuló beruházás megvalósítására beérkezett ajánlatok mindegyike aláígért a főváros 26 millió eurós költségbecslésének. A legkedvezőbbet viszont „kirívóan alacsony ajánlati ár” miatt kizárta a főváros. A cégtársulás nettó 18,2 millió euróért végezte volna el a feladatot, szemben a győztesek nettó 23 millió eurós ajánlatával. Az indoklás szerint a kizárt konzorcium által alkalmazandó műszaki eljárás használhatóságát „az interneten elérhető adatokkal nem lehet egzaktul alátámasztani”, illetve „az általuk közölt beszerzési árak 40-60 százalékkal alacsonyabbak a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. által kialkudott beszállítási áraknál”. Ennél már csak az cifrább, hogy a fővárosi önkormányzat az egymást követő jogorvoslatok nyomán induló új eljárások végén, mindhárom induló cég nyertességének jogellenes megállapítása után újfent az első tendergyőztest, a Strabag–MML vezette konzorciumot hirdette ki nyertesnek. A Simonka Csaba által igen furcsának és páratlanul dilettánsnak nevezett közbeszerzési eljárásokat a kifejezetten erre a célra létrehozott – a Wertán Zsolt korábbi KDNP-s terézvárosi, majd fővárosi képviselő vezette – Enviroduna Kft. bonyolította. Az elhúzódó eljárás miatt időközben lejárt a projektindításhoz szükséges jogerős vízjogi létesítési engedély. Az új eljárás lefolytatása pedig bizonyosan nem fért volna bele a megvalósításra maradt öt hónapba.

A cégvezetők és a főváros ennek ellenére idén májusban aláírták az idén október végi befejezési határidőt tartalmazó kontraktust. Majd Pálfy Gábor, a főpolgármesteri hivatal városüzemeltetési főosztályának vezetője egy szerződésmódosítással felérő jegyzőkönyvet készített a nyertessel, amelyben a konzorcium feladatává tették a vízjogi engedély beszerzését, ám ennek fejében elismerték, hogy az október végi határidő tarthatatlan. Csakhogy így bizonyosan kicsúsznak az uniós határidőből, ami a támogatás visszafizetését okozhatja. Mindezt Simonka szerint könnyen megelőzhették volna azzal, ha az Enviroduna elkészítette volna a projekt-előkészítés kötelező elemének számító kockázatelemzést, majd azt értékelve indítványozza az uniós támogatási szerződés határidejének módosítását. Mindkettőt elmulasztották. Wertán Zsolt mindenesetre nem akarta kiadni a „titkos záradéknak” keresztelt jegyzőkönyvet Simonkának, aki végül Tarlós István főpolgármestertől kérte ki. A városvezető az ügy kivizsgálását is megígérte a szocialista képviselőnek. Helyette megszüntették Pálfy Gábor munkaviszonyát.

Simonka ekkor a Közbeszerzési Hatóság elnökétől kért véleményt, aki úgy vélte, hogy a közbeszerzési eljárást a verseny tisztaságának súlyos megsértése miatt eredménytelennek kellett volna nyilvánítani.

A kérdés az, hogy vajon mit szólnak mindehhez az unióból érkező vizsgálóbiztosok.

Csepelen valami bűzlik
Csepelen valami bűzlik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.