Fölállt az együttélést segítő bizottság

Bizottság segíti a békés együttélést Devecserben – közölte tegnap a város polgármestere. Toldi Tamás (Fidesz–KDNP) tájékoztatása szerint a grémium minden héten ülésezik, megtárgyalja az aktuális ügyeket, így például a hangoskodás vagy a szemetelés miatti szomszédvitákat, amelyek korábban parázs jeleneteket is okoztak –, napirendre veszi a panaszokat, és kijelöli azok intézési határidejét.

Mindez elsősorban azért érdekes, mert a Jobbik és több jobboldali radikális szervezet „a jogos magyar önvédelemért” tartott demonstrációt a Veszprém megyei településen augusztus 5-én, és a halálbüntetés visszaállítását követelte – a demonstráció ellen számos szervezet tiltakozott.

A polgármester tegnapi tájékoztatása szerint az együttélését segítő bizottság a helyszínen az érintettek meghallgatása után feljegyzést készít minden esetről, egyben tanácsadással, a nézeteltérések tisztázásával orvosolja a történteket az „egymást tisztelni és becsülni” alapvető norma alapján – mondta a polgármester.

Hozzátette: az érintettek kedvezően nyilatkoztak a bizottság munkájáról, a sikert bizonyítja, hogy azokon a helyeken, ahol korábban elutasították a hivatal munkatársait, most együttműködők voltak.

Toldi Tamás beszélt arról is, hogy a Jobbik által szorgalmazott lakossági fórum helyett közmeghallgatást tartanak a hónap végén, és az önkormányzat tájékoztat eddig végzett munkájáról is. A közmeghallgatásra várják a cigányság és a Jobbik képviselőit is. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.