Döcögős egyeztetés Bajnaival

„Van egyeztetés a Bajnai-stáb és a civileket képviselő legnagyobb szervezetek között, sok előrelépés is történt az ügyben, de nincs még konkrét bejelentenivalónk” – ezt Bajnai Gordon volt kormányfő kommunikációs munkatársa, Gyurkovics Tamás nyilatkozta a Népszabadságnak.

Előzetesen a Hvg.hu hírportál írt arról: immár eldöntött tény, hogy Bajnai Gordon fellép és beszédet mond a Milla október 23-i összellenzéki demonstrációján. Az internetes újság szerint az exminiszterelnök ezen a rendezvényen jelenti be, hogy visszatér a nagypolitika színpadára.

Lapunk egymást megerősítő forrásokból úgy értesült: a Milla és Bajnai között meglehetősen döcögős az egyeztetés. Egyik civil informátorunk szerint a Milla néhány prominense ódzkodik a volt kormányfő szerepeltetésétől, éppen a szervezet antipolitikus attitűdjének megőrizhetősége és hitelessége miatt, másfelől épp azt a problémát is szeretnék megoldani, hogy a Milla is „tegyen már valami érdemit is a dumáláson kívül”; ehhez lenne jó a volt kormányfő szerepeltetése.

Forrásaink szerint a volt miniszterelnök környezete „pontatlannak és hatékonytalannak” tartaná, ha a Milla politikus megszólalásai is az „elmúlt nyolcévezésre” épülnének: könnyű belátni, hogy ez sem Bajnai, sem az ugyancsak megkerülhetetlen Mesterházy Attila bevonása szempontjából nem lenne tartható álláspont.

Ehhez kapcsolódik még, hogy –mint azt korábban megírtuk – a volt miniszterelnök stábjában az is vita tárgyát képezi, hogy kell-e és lehet-e az október 23-i eseményen érdemi, azaz valamilyen egyértelmű politikai elköteleződésről szóló bejelentést tenni. „A jelenléte persze lehet szimbolikus, de annál már régen rosszabb irányt vettek a dolgok, hogy bárki beérhesse puszta jelképekkel” – mondta egy Bajnaihoz közel álló másik forrásunk.

Információink szerint ezért sincs még eldöntve Bajnai október 23-i színre lépése, nemhogy annak technikai, illetve tartalmi részletei. Az sem kizárt, hogy Bajnai nem a Milla rendezvényének keretein belül, de az ünnephez kapcsolódóan tesz majd érdemi nyilatkozatot. „A nyilvánosság rendkívül fontos, hogy változtathassunk a dolgok folyásán. Ha tehát nem kommentálunk híreszteléseket, az csak azért van, mert mindaz még idő előtti volna” – hangsúlyozta Gyurkovics Tamás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.