Összefogás a regisztráció ellen

Közös módosító indítványt nyújtott be a választási törvény tervezetéhez Karácsony Gergely és Schiffer András (LMP), valamint Molnár Zsolt és Tóbiás József (MSZP), amely szerint törölni kellene az előterjesztésből a választás előtti regisztráció intézményét. A feliratkozást a két ellenzéki párt kizárólag a határokon kívül élő, magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok esetében tartaná elfogadhatónak, mert minden más, választásra jogosult szerepel a népesség-nyilvántartásban.

Amennyiben a parlamenti többség a regisztráció bevezetése mellett foglal állást, az alaptörvény erre vonatkozó módosításáról népszavazást kezdeményezne Karácsony Gergely. Az LMP-s politikus mellett az alaptörvény második módosításának tervezetéhez Bárándy Gergely, Mesterházy Attila és Molnár Zsolt (MSZP) nagyjából hasonló tartalmú módosítót terjesztett be. Ők azt javasolják: amennyiben a feliratkozás lehetőségét az alkotmányban rögzítenék, és ennek alapján sarkalatos törvény a névjegyzékbe vételt regisztrációhoz kötné, az erről rendelkező törvényről tartsanak referendumot. A tervezet szerint mindazok nevét és címét be kellene jelenteni, akik részt vesznek az ajánlások gyűjtésében. Karácsony ezt aggályosnak tartja, mert pártaktivisták ezreinek adatai kerülhetnének a választási szervek birtokába.

A fideszes képviselők eddig mindössze egy módosítót nyújtottak be. Szerintük egyáltalán nincs is szükség arra, hogy a szavazólapokat borítékba rakják be, mert a választás titkosságát önmagában biztosítja, ha az íveket félbehajtva dobják be az urnába. (Munkatársunktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.