Mi lesz a bohócokkal?
A Vidám Parkban sokan vannak, ami meglepően hat azután, hogy kiderült: az intézmény évente több tízmilliós veszteséggel üzemel. Hacsak valami csoda nem történik, a Vidám Park jelenlegi formájában, hatvankét évnyi működés után november 4-én bezárja kapuit. A jövő pedig teljesen bizonytalan. A látogatót még a kissé eklektikus jelen fogadja. A bejárattól balra áll például Budapest egyik legszebb műemléke, a Körhinta. Az 1906-ban felavatott épület hangulata magával ragadó, az ajtón kilépve azonban a lélekből minden báj és kellem gyorsan elszáll.
Néhány méterrel odébb ugyanis óriási dinoszaurusz meresztgeti a Széchenyi fürdő felé rémületes pofáját, az oldalából lógó csápokra rákötözött emberek pedig torkuk szakadtából üvöltenek. A produkciót a maximális hangerőn bömbölő Gangsta’s Paradise című dal kíséri. Így akinek nem elég, hogy egy tirannoszaurusz rázza a város felett, azt legalább a zene leköti. A Vidám Park a benne uralkodó kaotikusság ellenére is fontos része Budapestnek. A varázs a nosztalgia erejében rejlik: kevés olyan hely akad a városban, amelyhez minden generáció kellemes emlékekkel kötődik. Sőt, sok esetben egész gyermekkorával.
– Sráckoromban rengeteget hozott ide az apám vasárnaponként. Akárcsak én a saját gyerekeimet. A lányom ma lett hatéves, ott ül a feleségemmel az óriáskerék tetején. De a hullámvasutat is imádja, ma is mentünk már három kört. A születésnapjára annyit kért, hogy jöjjünk ki ide egy egész napra. Ez az ország tényleg elképesztő hely, ha még egy vidámparkra sincs pénz. Azt hiszem, nagyon hiányozna az életünkből – meséli a középkorú férfi az óriáskerék tövében, miközben a magasból integető családját figyeli.
A Vidám Parknak jelenleg esélye sincs, hogy infrastruktúrában felvegye a versenyt a nyugati szórakoztató-központokkal. Amíg a bécsi Prater vagy a párizsi Disneyland magánkézben van, addig a budapesti intézmény a főváros tulajdona. Elég egy napijegyet váltani, amellyel mindent ki lehet próbálni; Európa nagy részén egy hullámvasutazást nem lehet megúszni öt euró alatt. A gépek üzemeltetői hasznot tudnak húzni a látogatókból, és a bevételekből ki tudják fizetni a szükséges fejlesztéseket.
– Szerintem a Vidám Parkból ugyanúgy lehetne pénzt csinálni, mint a lerobbant bérházakból, amikből romkocsmák lettek. Nem mindig az új az érdekes. A hatvanas-hetvenes éveknek is megvan a sajátos patinájuk, amivel egy külföldit is meg lehet fogni. Elég ránézni ezekre a szűkös kocsikra, ahogy zörögnek a síneken. Nem is beszélve a foszforeszkáló nejlonboszorkányokról, akik a Szokol rádiók hangján hörögnek a gyerekek fülébe – mereng egy látogató, miközben a valóban zseniális látványvilágú Horrorvasút előtti sorban áll.
Külföldiek azonban most is akadnak a Vidám Parkban. Az elvarázsolt kastélyba két srác lép be, gyanútlanul ledobják magukat az előszobában elhelyezett piros bőrfotelekbe. Hatalmas röhögésekkel díjazzák, amikor a fotelek hol előre-, hol hátradőlnek, kiborítva a beléjük ülőt. – Nem értem, hogyan lehet veszteséges ez a hely. Szerintem jól felszerelt, ötletes, nagyon modern. Nálunk otthon, Vlagyivosztokban még csak hasonló sincsen – sorolja tapasztalatait a mérnöknek tanuló Magomed.
Időközben már sötétedik, a tömeg kezd szétszéledni. A Hullámhajó, a tréfás dzsungelvasút, a kanyargó és a kukomotív lassan elnéptelenedik. A mesecsónak felől magas lány sétál a kijárat felé, a nyakában három-négy éves forma kisfiú alszik. A kapuban megállnak, a lány elgondolkozik, majd beszélni kezd.
– Hétvégén el szoktam hozni az öcsémet. Meg van veszve a dodzsemért és a két bohócért, akik mindenféle marhaságot hajtogatnak lufikból a pálya mellett. A múlt héten csináltak neki egy lila hűtőszekrényt, ma pedig egy zöld űrhajót kért, hozzá egy zsiráfot, ami az űrhajót vezeti. Nagyon össze barátkoztak. Nehéz lesz új programot találni, de majd valahogy kialakulnak a dolgok. Csak a két bohócot sajnálom. Mi lesz velük nélkülünk?
