Piaci ár vagy sarc?

Gálánsnak tűnő gesztust gyakorolt a Pécs vízellátásáért felelős Tettye Zrt., amikor úgy döntött, hogy 40 millió forintot fizet azoknak a lakástulajdonosoknak, akik idejekorán lecserélték mellékvízmérőjüket. A Tettye az év elején figyelmeztette a társasházakat, hogy 2012 végén tömegesen lejár a pécsi vízórák hatesztendős érvényességi ideje.

Azért, hogy ne mindenki decemberre hagyja a cserét, a cég vállalta: az év első felében cserélő lakástulajdonosok olcsóbban – 12 600 forint helyett 9-10 ezerért – jutnak egy-egy új órához. Tizenötezer lakástulajdonos le is cserélte a vízmérőjét. Csakhogy augusztusban a kormány elfogadott egy rendeletet, amely hatról nyolc évre emelte az órák élettartamát. Így a korábban cserélők rosszul jártak, hiszen ráértek volna órát váltani 2014-ben. A felesleges csere miatt egyre többen elégedetlenkedtek, s a város és a Tettye vezetői indokoltnak látták, ha kártalanítást adnak.

A Tettye állítja, hogy nem akarta átverni a pécsieket a reklámakcióval, mert bár igaz, hogy a vízórák cseréjéről szóló rendeletet a kormány már egy éve előkészítette, azt nem lehetett tudni, hogy szeptemberben életbe is lép. Ha elfogadjuk a Tettye védekezését, akkor is van okunk fennakadni az óracsere reklámárán. Beszéltünk több pécsi lakásszövetkezet vezetőjével, és ők elmondták, hogy a társasházak ügyeit intéző vállalkozások már évek óta szeretnék maguk cserélni a vízmérőket. A gyártóktól be tudnák szerezni a mérőket 2500 forintért, a szakemberek pedig nagyjából ugyanennyiért elvállalnák a cserét. A gond az, hogy az órák szakszerűségi vizsgálatát s azt bizonyító plombálását csak a szolgáltató végezheti, márpedig a Tettye 4700 forintot kér ezért az alig öt-tíz percig tartó munkáért. Ezáltal egy óra cseréje már pár száz forinttal fölébe menne a Tettye reklámárának, s nem érné meg. A lakásszövetkezetek azt kérték a Tettyétől, hogy hadd plombálja a szövetkezet által felkért cég az órát. Ez a munka szerintük kijönne ezer forintból, s így az óracsere „tokkal-vonóval” hatezerbe kerülne.

Csakhogy a Tettye nem adta ki a kezéből a plombálást. Pedig ennek nincs jogi akadálya, hisz a szolgáltatónak most is van egy alvállalkozása, amely cseréli és hitelesíti is a mérőket. Hogy más cégnek a Tettye miért nem adja meg ezt a jogot, arra nincs magyarázat. A lakásszövetkezetek azt állítják, hogy azért nem, mert a Tettyének a plombálás évente tízmilliókat hoz.

A Gazdasági Versenyhivataltól (GVH) megkérdeztük, hogy amikor a Tettye csak egyetlen cégnek ad jogot az órák plombálására, s az árat az elvégzett munka értékéhez képest indokolatlanul magasan állapítja meg, nem sérti-e meg a piaci versenyszabályokat. A GVH szerint nem. A hivatal nem valamiféle elemző vizsgálattal alakította ki álláspontját, hanem az alapján, hogy megnézte, a többi vízszolgáltató milyen áron plombálja a mérőket. Ennek alapján a pécsiek ára átlagos.

Megkérdeztünk néhány szolgáltatót is, és kiderült: a Tettye ára valóban nem lóg ki a sorból. Ettől még a vízszerelő iparosok szerint egyértelmű, hogy ez a munka „nem ér többet” ezer-ezerötszáz forintnál. Az általunk kérdezett szerelők és lakásszövetkezetek szerint a GVH-nak azt lenne érdemes vizsgálnia, hogy a vízmérők szakszerűségi vizsgálatának ára nem egyfajta egyezkedés nélküli, „összekacsintó” árkartell eredményeként lett-e ennyire egyforma országszerte, és hogy a plombálás valójában nem sarcolási lehetőség-e.

Ezt a vélekedést erősíti, hogy lehet azért találni olyan vízszolgáltatót, amely lényegesen olcsóbban végzi a vizsgálatot. Komlón a helyi vízmű 1790 forintot kér egy mérő plombálásáért, s ha a lakásban két mérő van, akkor azok plombálása összesen 2040 (!) forint.

A vízmérők életkorát szabályozó rendelet okán 2014 végéig a mérőcsere nem aktuális. Addig van idejük a lakásszövetkezeteknek kiharcolniuk a hitelesítés jogát.

„Plombabiztos” üzlet?
„Plombabiztos” üzlet?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.