Szelídítenék a világhálót

A gyerekek sokkal többet tudnak az internetről szüleiknél, még sincsenek tisztában a rájuk leselkedő veszélyekkel – derült ki Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra című konferencián. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat rendezvényét Kövér László házelnök nyitotta meg. Szerinte a virtuális világ elképesztő lehetőségekkel és veszélyekkel jár.

– Mivel internet nélkül nincs jövő, ezért meg kell szelídíteni, ahogy őseink a tüzet –mondta. Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke kiemelte, hogy a mai fiatalok számára olyan természetes az internet használata, mint az anyanyelvé. Csakhogy a neten is vannak játékszabályok, melyeket be kell tartani, ezeket pedig meg kell tanulni. Az elnök rendezetlennek tartja például a videomegosztók területét, ahová a felhasználók töltik fel a tartalmat, így azok nem számítanak médiatartalomnak, nem vonatkozik rájuk a médiaszabályozás. Egy példát is hozott az egyik megosztóról, ahol egy rajzfilmre keresve annak vicces, szexualitásra utaló szinkronnal elkészített verziója is fellelhető. A hatóság elnöke felvetette egy önálló internetes gyermekvédelmi törvény létrehozásának lehetőségét.

Plüssállatok és egy Anonymus-maszk – ezek láthatók az Anonymus nemzetközi hackercsoport feltételezett magyar tagjának szobájában készült házkutatási videóban. A dunaújvárosi fiú csak 16 éves, vele együtt lebuktatott társai is kamaszok.

– Gyerek katonák ők is, csak másképp, mint azok, akik fegyvert fognak Afrikában. Sokmilliárd dollár van a kiberbűnözésben, amely mögött jól szervezett csoportok állnak, még akkor is, ha a billentyűzet előtt 14–22 évesek ülnek. Ők viszik el a balhét – hívta fel a figyelmet Krasznay Csaba IT-biztonsági tanácsadó. Egy kutatás szerint a gyerekek 90 százaléka húszéves kora alatt kezdte a hackelést. – Hasznossá is tehetik a tudásukat maguk és a társadalom számára, csak vigyázni kell rájuk –hangsúlyozta. Krasznay Csaba szerint nem az Anonymus aktivistái a félelmetesek, hanem az, hogy mivé válhatnak, ha bűnözői háttér kerül mögéjük.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke felhívta a figyelmet a másik, gyerekekre leselkedő netes veszélyre, a pedofíliára. Szerinte a kormányoknak hatékonyabban kellene fellépniük a netes bűnözők ellen, és nem hagyni, hogy például diplomáciai mentességet élvezzen valaki, akiről tudják, hogy érintett a netes pedofilbűnözésben. Krasznay Csaba hozzáfűzte, hogy a gyerekek jelentős része azzal sincs tisztában, hogy a saját magáról feltett képeknek mi lehet a sorsuk. Ezért szerinte minél korábban el kell kezdeni az iskolákban beszélni e problémáról.

Russel Prue szakértő egy közelmúltbeli példát említ: Harry herceg kiemelten védett fiatal, mégsem tudta senki megvédeni attól, hogy a szállodai szobájában készült meztelen fotói bejárják a világsajtót.

– Ehhez elég volt egy mobiltelefon – hangsúlyozta. Ezért új eszközök kellenek a gyerekek, kamaszok védelmére, ilyen például az az internetes rádió, ami az egész világon hallgatható. Szerinte ez olcsó és hatékony eszköz, mert a kamaszok egymás figyelmét hívják fel a veszélyekre.

Lucza Vilmos, a nemzeti fejlesztési tárca munkatársa emlékeztetett: a 16 évesnél idősebb magyar lakosság fele digitálisan írástudatlan, a számítógépet sem tudja bekapcsolni. Különösen igaz ez a kistelepüléseken élőkre, az idősekre, a hátrányos helyzetűekre. Ugyanakkor a fiatalok között már kilencéves kortól sokkal magasabb a digitális írástudók száma. Kérdés, a szülők el tudják-e igazítani őket az online világában, ha erre az elmaradott térségekben a tanárok sem elég felkészültek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.