A Kúria dönt

Akarategységben követték-e el a bűncselekményüket Raffael Sándor, Németh Győző és Sztojka Iván, amikor 2009. február 8-án Marian Cozmát, az MKB Veszprém, valamint a román kézilabda-válogatott játékosát Raffael késszúrása halálosan megsebesítette, Németh pedig a csapattársát, Ivan Pesicet vesén döfte, és a csapat harmadik tagja, Zarko Sesum ugyancsak életveszélyes sérüléseket szenvedett? Alapvetően ebben a kérdésben kell döntenie a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványa alapján a Kúriának.

A Veszprémi Törvényszék az első- és másodrendű vádlottat, Raffaelt és Németh Győzőt életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta, a harmadrendű Sztojkára pedig húsz évet szabott ki. A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla az ítéleteket enyhítette: a jogerős verdikt szerint az életfogytig helyébe 18-18 év börtön lépett, a harmadrendű vádlottnak pedig nyolc évet kell rács mögött töltenie. A Legfőbb Ügyészség azonban az indokolási kötelezettség elmulasztása és a tényállás ellentmondásai miatt felülvizsgálati indítványt nyújtott be. A vádhatóság szerint a verdikt minősítése – és ezért maga az ítélet is – törvénysértő, s ezért kérte a másodfokú határozat hatályon kívül helyezését, valamint az eljárás megismétlését. A Kúria kedden kezdte meg az ügy tárgyalását, és várhatóan október 1-jén már határozatot is hirdetnek.

A tényállás szerint a három vádlott, illetve több társuk provokatív szándékkal mentek a veszprémi szórakozóhelyre. Ott a vád szerint belekötöttek a vendégekbe, és összetűztek a későbbi sértettekkel. Ezt követően a bűncselekményeket mindössze néhány perc alatt követték el, amikor Cozmát két, Pesicet egy késszúrás érte, Sesumot pedig fejbe rúgták.

A védők a Kúrián azzal érveltek, hogy az ügyészség a közvélemény nyomására cselekedett, amikor felülvizsgálati indítványt nyújtott be. A verdikt miatt Navracsics Tibor igazságügyi miniszter is szót emelt, s arra kérte a Kúria elnökét, vizsgálja felül az ítélkezési gyakorlatot. A Győri Ítélőtábla ugyanis megállapította: a vádlottak nem egységes szándékkal törtek több ember életére, mert az akarategység legfeljebb a testi sértésre terjedt ki. Tehát a verekedésben mind benne voltak, gyilkolni azonban nem akartak.

Szikinger István, a harmadrendű vádlott ügyvédje kérdésünkre azt mondta: az eljárás során több hibát is elkövettek, például ismeretlen tettes ellen folytatták a nyomozást, s emiatt a tanúkat nem nyilatkoztatták a terheltekkel való esetleges kapcsolatukról, miközben már voltak gyanúsítottak. Az ügyvéd úgy véli, emiatt a tanúvallomások jelentős részét nem is használhatták volna fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.