Súlyos mulasztások sorozata
A 2010. október 4-én bekövetkezett tragédiában tíz ember vesztette életét. A vádirat szerint közülük két elhunyt esetében nem lehetett bizonyítani a katasztrófa és a haláleset közötti közvetlen összefüggést, így a hivatalos adatok szerint nyolc halálos áldozata volt az iszapömlésnek.
A vádlottak padjára Bakonyi Zoltán, a cég vezérigazgatója mellé a társaság további vezető tisztségviselőinek, valamint diszpécsereknek, üzemvezetőknek, telepvezetőknek és egy gátőrnek kellett leülniük. Bár az ügyész a vádirat ismertetésekor nem tért ki rá, a vádhatóság valamennyi vádlottra végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
A vádirat szerint a gátszakadás úgynevezett talajtörés miatt következett be, ami számos okra vezethető vissza. Így például a nyolcvanas években rosszul választották ki a zagytározó helyét (nádas-mocsaras területet jelöltek ki), hibáztak a tervezés során is (nem készült alapozás a gátakhoz), de a kivitelezéskor sem jártak el körültekintően (eltérő anyagokból és vastagságban épültek meg a különböző magasságú gátfalak).
Az ügyészség álláspontja szerint azonban ezek miatt ma már senkinek nem állapítható meg a büntetőjogi felelőssége. A gátszakadáshoz ugyanakkor számos olyan ok is hozzájárult, amelyek a zagytározó üzemeltetésével kapcsolatosak, ezekért viszont a Mal Zrt. érintett alkalmazottai a felelősek. A vádhatóság hosszasan elemezte a tízes kazettának a katasztrófa előtti állapotát. E szerint a timföldgyárban 2009–2010-ben olyan technológiai változtatásokat hajtottak végre, amelyekre a cégnek nem volt hatósági engedélye, és aminek következtében az engedélyezettnél jóval több nátronlúgot töltöttek a tározóba. Súlyos mulasztásként említette az ügyész azt is, hogy az északi gátfalon végzett nyári töltésmagasítás során törmelék került a vízelvezető árokba, emiatt az északnyugati sarokban felgyűlt a csurgalékvíz, ami átáztatta a gátfalak alatti talajt.
Fejes Péter közölte, a szakértői vélemények szerint a katasztrófahelyzetet már egy órával a gátszakadás előtt előre jelezték a műszerek, ám a társaságnál senki nem tett érdemi intézkedést. Kiemelt felelőssége van a gátak állapotáért felelős szivattyúház-kezelőnek, akinek észlelnie kellett a berendezések vészjelzését, mégsem továbbította az információt a feletteseinek. A gátszakadást követően a vádlottak közül többen elmulasztották értesíteni a hatóságokat és a környékbeli önkormányzatokat. Az ügyészség azt is felrótta a cégvezetőknek, hogy nem gondoskodtak egy hatékony jelző- és riasztórendszer kialakításáról, de elfeledkeztek a különböző védművek és védőgátak megépítéséről is.
Bánáti János, az elsőrendű vádlott védője kérdésünkre elmondta, Bakonyi Zoltán nem ismeri el a bűnösségét a vádpontokban. Így például tagadja, hogy a tragédia utáni időszakban szándékosan elmulasztotta volna a segítségnyújtási kötelezettségét, illetve ne tett volna meg mindent a kárenyhítés érdekében. Bánáti közölte: a periratokhoz 3000 oldalas szakértői anyagot kívánnak csatolni, amelyek számos ponton homlokegyenest ellentmondanak a vádiratban idézett szakvéleményeknek.
Kártérítési igények
A tárgyaláson a tragédia sértettjei közül is megjelentek néhányan.
Érdekeiket Magyar György ügyvéd képviselte, aki kérdésünkre elmondta, a polgári perektől függetlenül számos károsult a büntetőeljárás keretei között is érvényesíteni kívánja a kárigényét. Magyar szerint elképzelhető, hogy a sértettek a büntetőperben hamarabb juthatnak hozzá a pénzükhöz – összesen 206 millió forinthoz. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szintén a büntetőper keretében 10 milliárd forintos kártérítési igényt terjesztett elő.
