Néhányan közülük hetente többször is elmennek régi házuk földjére, a patak partjára, ahol egy Mementóháznak nevezett fennmaradt pajtaépület falain látni a vörösiszap csaknem gerendáig érő nyomait. Pár száz méterre van innen a tározó átszakadt gátja, most erősen fúj a szél, de nem hoz onnan szemcsés, vörös földet magával. Pár kilométerre Kolontártól, a főút mellett, a buszmegállóba kitett menetrendet azonban csak akkor tudja kibetűzni az ember, ha előbb letörli róla a piros port.

Kolontáron kilencen vesztették életüket a katasztrófában, nem sokkal később tizenegy család elköltözött innen. Harminchat épületet el kellett bontani, huszonegy új lakóházat húztak fel a károsultaknak, voltak, akik pénzt kértek ingatlan helyett, a mezőgazdasági károkat is kifizették mindenkinek, de – ahogyan a templomdombon sétáló idős ember mondja – „ebben a faluban soha nem tudunk már úgy élni, mint a tragédia előtt”.

– Életfogytiglan fuldoklunk a lúgos iszapban – teszi hozzá.

A falubeliek számon tartják, hogy hétfőn Veszprémben elkezdődik a büntetőper. Tili Károly szerint legalább azt várták volna az emberek, hogy az első napokban eléjük álljon a Mal valamelyik vezetője, s azt mondja nekik: nagyon sajnáljuk, ami történt, kivizsgáljuk, s mindent megteszünk azért, hogy mentsük a menthetőt. Eddig azonban közülük senki sem szólt egyetlen együttérző mondatot a kolontáriakhoz és a devecseriekhez – állítják mindkét település vezetői.

Devecserben a természet hihetetlen tempóban próbálja megújítani önmagát, de a vörösiszap erősen megsebezte a környéket. Szerencsére a követéses vizsgálatok eddig nem mutatták ki, hogy a tragédiában nem sérült emberek egészsége károsodott volna.

– Nem több a felső légúti, asztmás, allergiás betegség a kisvárosban,mint korábban volt – ezt Ferencz Judit háziorvos mondja nemcsak a saját tapasztalataira, hanem egy pesti professzor vizsgálataira is alapozva.

A 2010-es tragédiában – amikor is a halottakon kívül több százan sérültek meg – Devecserben 280 épület roggyant meg annyira, hogy le kellett dózerolni. A korábbi lucernás területén új városrész épült fel, 88 Makovecz-ház alkot utcákat. Mára már mindenki beköltözött, most az Újjászületés Kápolnáján dolgoznak. A városrész egyébként teljesen kihalt, s hiába jó minőségűek a házak, még kevés a zöld, kissé kietlen ez a vidék.

Van egy kis játszótér, nyílt már egy élelmiszerbolt is, a kávézó-pub azonban délidőben zárva tart, vezetője szerint a lakóparkból eddig jó, ha két-három vendége volt. A tulajdonos Kovács Ottó, az ő családját érte a legnagyobb anyagi kár Devecserben. Felesége a mindig kéznél lévő fényképeket mutatja a tragédia előtti napon elkészült kemencéről, a felújított, szigetelt családi házról s az általuk üzemeltetett büféről, melyet szintén elsodort a lúgos ár.

Kovácsné egy bekeretezett képet is levesz a falról, talán a Somlót ábrázolja a festmény, ezt vette férjének a hatvanadik születésnapjára. Ennyit tudott elhozni otthonról, meg néhány tányért, minden másuk elúszott. A régi autójukat még kimentették, a másik garázsban tárolt új Ford odaveszett.

– A sérülésekért sem kaptunk kártérítést – panaszolja Kovácsné, s a lábszárát mutatja. Amikor munkahelyén, a virágboltban riasztották, hazarohant, gumicsizmát kapott magára, s az akkor már térdig érő vörös iszapban áramtalanította a fagyasztószekrényeket, azt se tudta, hová kapjon, de hiába.

Kimenekült az utcára, spriccelt a lábából a vér, egy mentő gyorsan ellátta, így három hónapos kezelés után súlyosabb károsodás nélkül élte túl a tragédiát. Drámai képekkel idézi fel a kastélyban működő öregek otthonát, ahová legalább kétszáz sérültet zsúfoltak össze, néhányuknak alig volt ép bőrfelület a lábán.

Kovácséknak nagy alapterületű új ház járt volna, de inkább két kisebbet kértek. Egyikben rendezték be a pubot, amelyet a fiuk üzemeltet.

– Egyet ne kérjenek tőlünk – szabódik az asszony –, azt, hogy odamenjünk magukkal a régi telkünkre. A gyümölcsfák ott még megteremnek, de a gyümölcsöt nem szedjük le. Itt szeretnénk otthonra találni, itt lesz muszáj.

Toldi Tamás, Devecser polgármestere szerint első ijedtükben sokan elhagyták a kisvárost, máshol próbáltak meg letelepedni. Közülük néhányan elkezdtek visszaszivárogni. Látják, hogy nincs egészségügyi kockázat, a település meg magára talál.

Nemsokára nyílik egy új üzem, jövőre szakmunkásképzést is akarnak indítani.

Kolontáron, az emlékparkban meg építették „az élet útját”. Lassan a megsebzett vidék lakói is elkezdtek lépegetni rajta...

Az Újjászületés Kápolnája Devecserben