Építkezés keletről nyugatra

Érdemi támogatottságnövekedést hozott az MSZP számára a kelet-magyarországi régió adottságaira kidolgozott külön program és a hozzá kapcsolódó jelenlét, a sikeres stratégiát ezért a következő hónapokban az ország más régióira is kiterjesztik. Az építkezés keletről nyugatra folytatódik: a nyugat-dunántúli program megalkotásának felelőse Nemény András országgyűlési képviselő, az MSZP Vas megyei elnöke.

Szintén külön stratégiát és programot kap a Balaton körüli régió, a fejlesztési elképzeléseket tartalmazó dolgozat összeállítását Pál Béla képviselő koordinálja. A dél-dunántúli program megírását pedig a Somogy megyei pártelnök, volt EP-képviselő Harangozó Gábor vállalta. A korábban asztalra tett szakmapolitikai (például: gazdaság, oktatás, egészségügy stb.) programok mellett ezek a regionális tervek alkotják majd a március 15-én bemutatandó Ajánlat Magyarországnak című választási programot. A Népszabadság értesülései szerint a nyugat-dunántúli program első munkaverzióját a napokban fogják részletesebben is megtárgyalni. Információink szerint a stratégiai dolgozat fejlesztési kulcsterületekként többek között a családi vállalkozásokat, a kis- és középvállalkozásokat, a nemzetközi kapcsolatokat, a kutatás-fejlesztést, energetikát, egészségipart és a humánerőforrás-fejlesztést nevezi meg. A családi mikrovállalkozások esetében például a kereskedelmi finanszírozó forrásokhoz való hozzájutás minél hatékonyabb biztosítását, széleskörűen hozzáférhető garanciaalapot, valamint szakmai továbbképzéseket szorgalmaznak. A kis- és középvállalkozások számára többek között a menedzsmentfejlesztést és az exportbővítést tartják a legfontosabbnak.

A multinacionális cégek jelenlétével kapcsolatban Nemény András tájékoztatása szerint a készülő munkaanyag megjegyzi: „ágazati szempontból fontos, hogy a meglévő mechatronikai hangsúly mellett további iparágak megtelepülése is megerősödjön”; ezek közül elsősorban a megújuló energia és a zöldipar kívánatos. A szocialisták sürgető feladatként tekintenek a tradicionális határ menti kapcsolatok megerősítésére és tartalommal való feltöltésére is, köztük például a horvát kapcsolatok kiszélesítésére. „Szükséges kidolgozni és elkezdeni alkalmazni egy következetes energiafüggetlenségi programot. Egyúttal kiemelkedő üzleti lehetőséget is tud jelenteni a helyi vállalkozások számára. Az energiatípusok közül a termál-, biogáz-, szél- és napenergia alkalmazása a legreálisabb a térségben. Fontos összekapcsolni a termelőegységeket a felhasználókkal, önálló energiaegységeket létrehozva akár intézmény, akár település szintjén” – szerepel többek között a stratégiai tervezetben. Az MSZP erősítené az egészségipart és a gyógyturizmust is a térségben (alapvetésük szerint a gyógyászat a jövő és nem a wellness), de szerepel az elképzelések között még a hiányzó autópályarészek megépítésének garanciái, vagy többek között a Szentgotthárd–Graz közötti vasúti szakasz fejlesztése is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.