Ezeket nem: jóváhagyták a Fidesz tabulistáját

Összeállt a kormány alternatív javaslatcsomagja az IMF-tárgyalásokra. Az erről határozó kormányülésen a megállapodás lehetséges időpontjáról is szó volt, és úgy tudjuk, Orbán Viktor végül a tárgyalások gyorsítása és az idei megállapodás mellett állt ki. Erre utal az is, hogy Varga Mihály kérésére elhalasztják a 2013-as költségvetés szeptemberi elfogadását.

Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős miniszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tárgyalták meg és foglaltak állást arról, hogy milyen válaszlevelet küld a magyar kormány az IMF–EU-tárgyalódelegációnak – tudtuk meg. A múlt heti kormányülésen a napirendet határozták meg az alternatív javaslatok elküldésére.

A kiszivárgott hírek szerint ezen a kormányülésen Orbán Viktor felvetette, hogy ősszel vagy tavasszal lenne indokoltabb megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal. Kormányzati forrásunk elmondása szerint a miniszterelnök a tavaszi szerződést is mint lehetséges alternatívát fogalmazta meg, Matolcsy György viszont az ez évi, őszi megállapodás mellett szállt síkra. Varga Mihály nem volt jelen a kormányülésen, Kazahsztánban tárgyalt, de forrásaink szerint a miniszter is az őszi megállapodást látná jónak. A Népszabadságot úgy tájékoztatták, hogy végül Orbán Viktor összegzése úgy szólt, hogy a tárgyalások felgyorsítása a cél, és azzal zárta a napirendi pontot: az ez évi megállapodásra koncentráljanak.

A tabulista érvényes. Tegnap Varga Mihály – miután részt vett a Fidesz-frakció délelőtti ülésén –, újságírók előtt megerősítette: csak olyan intézkedéseket támogatnak, amelyek nem érintik közvetlenül az embereket, és illeszkednek az elmúlt két év gazdaságpolitikai gyakorlatához. Vagyis a kormánynak a nyugdíj- és jövedelemcsökkentés helyett, „amelyek mind a tárgyalásokon szóban, mind az írásos anyagban előfordultak”, másfajta javaslatai lesznek – tette hozzá, de konkrétumokat nem árult el. A sajtótájékoztatón Rogán Antal fideszes frakcióvezető is megismételte, hogy a képviselőcsoport „nem lesz partner” a nyugdíjak csökkentésében.

A főtárgyaló azt kérte a Fidesz-frakciótól, hogy a parlament ne zárja le a 2013-as költségvetés vitáját. Ezt azzal indokolta, hogy ha folytatódnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval, és a megállapodás miatt módosítani kell a büdzsét, erre meglegyen a lehetőség. Rogán Antal tájékoztatása szerint a képviselőcsoport elfogadta a kérést, és azt kezdeményezi: a parlament ne szavazzon a benyújtott költségvetési módosító javaslatokról. Ha a hiteltárgyalások szeptember végén, október elején érdemben folytatódni tudnak, nyitva hagyják a költségvetést, és akár a stabilitási és az államháztartási törvényt is módosítják, hogy a kormány korrigálhasson. Ha azonban a tárgyalások csak az év vége felé folytatódnak, a Fidesz-frakció inkább a büdzsé megszavazásának a híve. De, ha a kormány később javasolja, akkor is készek a költségvetés módosítására. Rogán Antal megerősítette: a Fidesz-frakció változatlanul a munkahelyvédelmi akcióterv teljes körű megvalósítását kéri a kormánytól, valamint azt, hogy ezt képviselje az IMF/EU-tárgyalásokon is.

Varga Mihály az IMF és az Európai Bizottság tárgyalási hajlandóságát nem kívánta értékelni. Úgy fogalmazott: mindhárom fél szerint szükséges és értelmes a megállapodás, haladnak annak megkötése felé, és bízik benne, hogy ez még ősszel meg is történik. A Népszabadság kérdésére, miszerint van-e rá esély, hogy az IMF-közgyűlés, azaz szeptember 24. előtt folytatódnak a tárgyalások, a főtárgyaló azt mondta, „a kormány kész a tárgyalások folytatására. Attól a pillanattól kezdve, amint elküldjük a válaszlevelünket, bármelyik pillanatban le tudunk ülni a tárgyalóasztalhoz. Az, hogy a tárgyalások mikor folytatódnak, az Európai Bizottságon és a valutaalap képviselőin múlik. A tárgyalópartnereink azt jelezték vissza, hogy az IMF-közgyűléstől függetlenül is tudjuk folytatni a megbeszéléseket. A válaszlevelünk elküldése után, ha arra pozitív visszajelzést kapunk, akkor van mód a tárgyalásokat folytatni.”

A felvetésre, hogy Mesterházy Attila MSZP-elnök a múlt héten arra szólította fel a kormányt, hozza nyilvánosságra az összes olyan iratot, amelyet az IMF küldött Magyarországnak, és állítása szerint ennek Irina Ivascsenko, a valutaalap budapesti irodavezetője sem látja akadályát, Varga közölte: a kormány nem kapott ilyen tájékoztatást az IMF-irodavezetőtől, ezért tartják magukat ahhoz „a civilizációs normához”, hogy a másik fél beleegyezése nélkül nem hoznak nyilvánosságra tárgyalási anyagot.

Elemzők a szavazás elhalasztásáról

A Takarékbank és a CIB elemzője szerint a kormány nyitottsága irányába mutat és javítja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) való megállapodás esélyeit, hogy későbbre halasztják a parlamenti szavazást a 2013-as költségvetést módosító javaslatokról. A kormány nem sietteti a megállapodást, ugyanakkor tárgyalásban marad, mert alakulhatnak úgy a piaci körülmények, hogy gyors megállapodásra lehet szükség – mondta a CIB elemzője.

Vizsgálják a 2008-as megállapodást

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető tegnap arról is beszélt, a Fidesz szerint szükséges, hogy a parlament gazdasági bizottsága megvizsgálja a 2008-as EU/IMF-megállapodás megkötésének körülményeit és annak következményeit. Az Állami Számvevőszék augusztus végi jelentése szerint négy évvel ezelőtt „nem kellett volna olyan hamar megkötni az IMF-megállapodást, mint ahogy az megköttetett”. Szerinte így felvetődik a kérdés, hogy ha a költségvetés adóssághelyzete nem indokolta a sietséget, az akkori kormány „miért tette fel a kezét azonnal és automatikusan, miért volt szükség a nyugdíjak és a bérek ilyen gyors csökkentésére”. Fenntartják, hogy a 2008-as nem volt jó megállapodás, recesszióhoz vezetett, és a költségvetés stabilitását sem tudta megalapozni. A politikus – aki a parlament gazdasági bizottságának is az elnöke – kezdeményezi, hogy hallgassák meg Simor András jegybankelnököt és Veres János akkori pénzügyminisztert, akik az egyezséget aláírták.

MSZP: nem létező feltételek

Lukács Zoltán (MSZP) a parlament hétfői ülésének elején kritizálta a kormányt az IMF-követeléslistával kapcsolatban, amelyet nem létezőnek nevezett, és azt mondta: a gazdaságot olyan alapokra kellene állítani, amelyen munkahelyek jöhetnek létre. Cséfalvay Zoltán államtitkár a korábbi kormány által kötött IMF-hitelfelvételt bírálta, amely jelentős terheket ró az idei és a jövő évi költségvetésre. Azt mondta: ha ezt nem kellene törleszteni, munkahelyteremtésre többet fordíthatna a kabinet.

Rogán Antal és Varga Mihály, továbbra sem mondják el, hogy milyen javaslatokkal mennek tárgyalni
Rogán Antal és Varga Mihály, továbbra sem mondják el, hogy milyen javaslatokkal mennek tárgyalni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.