Útdíj: a csikorgó fékezés
A beruházást késleltető döntés a lehető legmagasabb helyen született. Isteni parancsolat nyomát azonban éppen úgy felesleges keresni, mint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyugdíjak megfelezését előíró levelét. Helyette be kell érni annyival: Orbán Viktor a hírek szerint felülbírálta az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nagy nehezen összeállt javaslatát az elektronikus útdíjszedés pályáztatásáról. A kormányzati forrásból kiszivárogtatott történet szerint a miniszterelnök a múlt héten belátta, hogy a rövidebbnek látszó út nem mindig gyorsabb, az IMF és az Európai Bizottság képviselőivel akadozva haladó tárgyalásokon pedig az utolsó csepp lenne egy újabb kiadós balhé.
Mert hát, az utóbbira garancia lenne, ha a kormány hagyná, hogy az ÁAK-MFB páros, előterjesztésének megfelelően, hirdetmény közzététele nélkül induló, meghívásos, gyorsított eljárással próbálja kiválasztani: kire is bízza a használatarányos útdíjrendszer kiépítését. Azaz, azt hívjon meg tenderére, akit csak akar. A magyar autópályákon, autóutakon, és zömmel a velük párhuzamos főutakon, összességében mintegy 6300 kilométernyi közúton működő díjszedő infrastruktúra ugyanis, a sajátos magyar viszonyok között akár 70-100 milliárd forintba is kerülhet. Ami már az a nagyságrend, ahol Brüsszel joggal kérheti számon az uniós közbeszerzés hiányát. A kormány pedig nehezen tudná megmagyarázni, hogy két elbaltázott év után miért is akarja egy kevéssé átlátható eljárással kiválasztani rendszerszállítóját.
Arra legalábbis még Brüsszelben is emlékeznek, hogy a megtett úttal arányos útdíjak bevezetése már a 2010-es kormányalakítás idején is szerepelt a magyar tervekben. És azt is sokan tudják, hogy a beharangozott fejlesztés azért nem indulhatott el, mert a kormány sokat beszélt, de keveset tett megvalósításáért. Miközben a projektet különféle tervekbe újabb és újabb határidőkkel beírták, nem létező bevételeivel pedig a költségvetés hiányát próbálták kisebbnek mutatni Brüsszelben, az előrelépéshez elengedhetetlen döntéseket Pató Pál úr módszerével kezelték.
Lapunk értesülése szerint mindez oda vezetett, hogy a miniszterelnök már pártja Sárváron megrendezett frakció ülése előtt eldöntötte: a használatarányos útdíjrendszer kiépítőjét egy az uniós szabályoknak formailag mindenben megfelelő, hirdetménnyel induló közbeszerzési eljárással kell kiválasztani. Futárok száguldottak a Vas megyei fürdőváros és a budapesti kormányhivatalok között, az ÁAK-MFB kettőse pedig állítólag kénytelen volt beletörődni, hogy hiába találták meg a lehetőséget az új díjszedő infrastruktúra Széll Kálmán Tervben rögzített 2013. július 1-i bekapcsolására, vissza kell térniük a kezdőpontra.
Még akkor is, ha érveik nekik is vannak. Ott van mindjárt az, hogy ha a néhány nap múlva megjelenő kormányhatározat valóban az uniós közbeszerzés alkalmazását írja elő a használatarányos útdíjrendszer pályáztatásánál, az autópálya-kezelő és az MFB szakértői elkezdhetik átírni tenderüket. Az ajánlati felhívás kidolgozásához a bennfentesek szerint néhány hét biztosan kell majd. Vagyis, mire a kiírás napvilágot lát, elmúlik a vénasszonyok nyara is. Októbertől pedig már csak kilenc hónap marad a közbeszerzés lebonyolítására és a rendszerépítésre. Ami reménytelenül rövid idő.
A kudarc lehetőségét előrevetíti, hogy önmagában az uniós közbeszerzés lebonyolításához hónapokra lesz szükség. Ha pedig a már meggyökeresedett magyar gyakorlatnak megfelelően a tendert lezáró döntést a partvonalon kívülre szorult pályázók megtámadják, a győztessel leghamarabb tavasszal írhatják alá a rendszer kialakításáról szóló szerződést. Ha számolunk, az infrastruktúra kialakítására így a legrosszabb esetben három-öt hónap maradhat.
Ami azt jelenti, hogy az idő a műholdas rendszerek szállítóinak dolgozik: legalábbis ahogy múlnak a napok, úgy csökken a bonyolult, út menti berendezésekből álló hálózatok építőinek lehetősége az érdemi versenybe szállásra. Az pedig már más kérdés, hogy a földfelszínen minimális építkezéseket igénylő műholdas infrastruktúrák gazdái bevállalják-e a kulcsrakész, kipróbált hálózat átadását az irreálisan rövid határidő mellett.
Bárhogy is lesz azonban, aki olvasta a kormány Széll Kálmán Terv címen kiadott kívánságlistáját, tudhatja: a döntéshozók nyitva hagyták a kiskaput a használatarányos útdíjrendszer bevezetésének későbbre halasztása előtt. Dolgozatukban legalábbis tavasszal azt írták: „ha az új elektronikus útdíjfizetési rendszer a megadott határidőre nem épülne ki, az e-útdíj bevezetéséig a matricás rendszer érdemi kiterjesztésével is jelentős többletbevétel garantálható”. Vagyis lefordítva, ha a használatarányos rendszerrel buknak, keményebben sarcolnak majd a sztrádamatricákkal.
