Megszűnt a tablettás abortusz

Fölfüggesztette a tablettás terhességmegszakítást a Rózsakert Medical Center – erről Csermely Gyula, a magánvállalkozás tulajdonosa beszélt a Markáns beszélgetések című egészségpolitikai fórumon.

Szerinte a tabletta alkalmazhatóságával kapcsolatos politikai vitában eszközként használták intézményét. Miközben ők minden esetben valamennyi előírást betartva végezték a beavatkozást. Csermely Gyula szavaiból kiderült az is, hogy az évente húszszázalékos forgalombővüléssel büszkélkedő intézménye árbevételének alig egy százalékát adta ez az ellátás. Így nekik semmiképpen sem éri meg, hogy a tablettáról zajló politikai vita kereszttüzében emlegessék a vállalkozást.

Itthon egyetlen klinikán, a Rózsakert Medical Centerben alkalmazták az abortusztablettát. A magáncég több száz ilyen beavatkozást végzett. Néhány hete a Népszabadság birtokába került feljegyzésből derült ki, hogy a gyógyszeres abortusz betiltásának lehetőségeit kutatva, a kormányzat egyebek mellett azt is vizsgálja, hogy miként lehetne megszüntetni a tabletta alkalmazását a klinikán. Az intézményben az ÁNTSZ szakmai ellenőrzést végzett, azt vizsgálták,megvannak-e a feltételei a Rózsakert klinikán az abortusz elvégzésének, jogszerűen végez-e terhességmegszakítást a magánrendelő. Akkor a tiltás lehetőségeit vizsgáló jogász még arra jutott, bármit találnak is az ÁNTSZ ellenőrei, csak átmenetileg, néhány hétre-hónapra van lehetőség a Rózsakert Medical Centerben végzett tablettás abortusz hatósági felfüggesztésére. Bár erre nem került sor, a klinika maga dobta be a törülközőt.

Az egészségügyi államtitkárságnak készített szakértői véleményből az is kiderült, hogy nincs jogi lehetőség a tabletta betiltására. Használata elől minden adminisztratív akadály elhárult ugyan, a tablettás terhességmegszakítás gyakorlati bevezetése mégis húzódik a kormányon lévő kereszténydemokrata politikusok „aggályai” miatt. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.