Jobbik-vonulás ellentüntetéssel

A város bevezető útjain szétszóródva, de összességében lényegesen többen voltak a szélsőjobboldali eszmék elleni civil tiltakozók Veszprémben, mint a Jobbik által szervezett Magyar Élet Menetének résztvevői.

Egy lakótelep parkjában találkozott az a mintegy száz ember, aki az önmagukat „nemzetiként” meghatározó szélsőjobboldali szervezetek tagjaként, szimpatizánsaként érkezett az országosan meghirdetett veszprémi rendezvényre. Az utca túloldalán néhány fiatal villámcsődület keretében próbált tiltakozni a menet ellen, ám őket a rendőrök gyorsan elterelték a helyszínről. Egy panelház oldalánál sorba állították őket, s a kilenc fiatalt húsz készenléti rendőr megmotozta, elszámoltatta.

Veszprém bevezető útjain a tizenkét szervezetet tömörítő Világos Veszprém Mozgalom aktivistái tiltakoztak a szélsőjobb térhódítása ellen. Szóvivőjük, Nagy Imre közölte: Veszprém nem kér a Magyar Élet Menetéből, melynek az elnevezése is burkolt zsidózást takar. A civil mozgalom kétszáz járművel forgalomlassító akciót is szervezett, s négyszáz tagjuk Szabadság, egyenlőség, szolidaritás feliratú pólóban emelt szót a szélsőséges gondolatok ellen.

A Magyar Élet Menetének indulása előtt Morvai Krisztina, az Európai Parlament képviselője arról beszélt, hogy Magyarország a harmadik világ gyarmati sorsára jutott.Hatalmasméreteket öltött a gazdasági kivándorlás, a menekülés. Korábbi megszólalásaihoz képest visszafogott beszédében azt is taglalta, hogy a tömeges bűnözés Kelet-Magyarországról átterjed Nyugat-Magyarországra is. Szerinte a keleti országrészben sokan azért nem mennek el dolgozni, mert ha üresen hagyják a lakásukat, azt a bűnözők kifosztják. A szónok a korrupció felszámolását sürgette, és valódi, a politikai elitre is vonatkozó elszámolást követelt.

A menet Veszprém belvárosába gyalogolt, ahhoz a bárhoz, ahol meggyilkolták Marian Cozma román kézilabdázót. Emléktáblájánál Ferenczy Gábor, a Jobbik megyei elnöke szinte minden társadalmi kérdésről beszélt. Kijelentette, hogy a vidék, a falvak elsorvasztásának az a célja, hogy az emberek a nagyvárosokba költözzenek, mert ott a liberális szellem erősebben van jelen. Felszólította a magyarokat a csókakői Horthy-szobor avatásán korábban programként elhangzó teendőre, vagyis hogy a magyar anyák „szüljék tele a Kárpát-medencét”.

Végezetül megállapította: magyarnak lenni egy magasabb életminőséget jelent. Közben a Világos Veszprémért Mozgalom résztvevői a színházkertbe mentek, ahol az uniós köztársasági elnökök által ültetett fáknál egy-egy szál fehér szegfűvel és főhajtással emlékeztek meg a Magyar Köztársaságról. A Magyar Élet Menete az Óváros téren a Jobbik elnökét, Vona Gábort hallgatta. Vona sürgette, hogy az emberek ne várják meg, míg „a sült galamb az ölükbe esik”, hanem cselekedjenek, mert „itt a lét a tét”.

Az ellentüntetőkről azt mondta, hogy az ő számukra a magyar élet undorító. Az IMF-ről kijelentette: nemzetközi pilótajátékot játszó uzsorások. Az elmúlt huszonkét évet pedig úgy jellemezte: az alkotmányos rend leple volt a korrupciónak. Szerinte a Fidesz és az MSZP háttéralkut kötött, közösen tették tönkre az országot, s megegyeztek, hogy nem számoltatják el egymást.

Összességében többen voltak a szélsőjobboldali eszmék ellen tiltakozók, mint a jobbikosok
Összességében többen voltak a szélsőjobboldali eszmék ellen tiltakozók, mint a jobbikosok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.