Kiebrudalják a Csodák Palotáját

Kiköltöztetik a Csodák Palotáját a Millenárisról. A hét éve itt működő interaktív tudományos játszóház vitathatatlan népszerűséget szerzett, és a Millenáris területére érkező legtöbb – az elmúlt évek alatt másfél millió – látogatót vonzotta. Augusztusban mégis szokatlanul rövid időt kaptak a kiköltözésre, az eredeti és szeptember végén lejáró szerződésben megszabott november 30-i dátum helyett október közepéig el kell hagyniuk az épületet.

A fura búcsúnak előjelei is voltak, hiszen az eddig mindig két évre kötött bérleti szerződést tavaly már csak egy évre hosszabbították meg velük. A szerződés szerint egyébként sem a Csodák Palotája bérelte a D épületet, hanem a Millenáris a kiállítást az üzemeltetéssel együtt, ami – lévén a Millenáris állami pénzekből gazdálkodott – közbeszerzési eljárás keretében történt. Ez a legutóbbi időkig működött.

Kétségtelen, a gazdaságilag nem annyira jövedelmező Csodák Palotája nem hozott olyan sokat a már állami támogatás nélkül működő Millenáris konyhájára, de az állandó látogatottság miatt (a többi épületben az elmúlt évek során csak időszakos programok voltak) a tartalmas és szórakoztató tudományos ismeretszerzés mégis jelentős közvetett haszonnal járhatott a Millenáris számára, ahogy a Forma–1 is a fővárosnak.

Mizda Kata, a Csodák Palotája ügyvezető igazgatója tegnapi közgyűlésük után sem tudta megmondani, hova költöznek, egyelőre tart a helykeresés. Ugyan visszamehetnének az 1996-tól 2005-ig birtokolt, s azóta részben raktárnak használt Váci úti épületbe (amely többé-kevésbé saját tulajdon), ám ezt nem tartja a legjobb megoldásnak. Bár az ottani tér csak kétszáz négyzetméterrel kisebb, mint e mostani, de a szigorodott tűzrendészeti előírások miatt szükséges átalakítások – mostani formájában az épületbe 70-80 embernél többet nem lehetne beengedni – 100-150 millió forintba kerülnének.

– A Millenárissal folytatott üzleti tárgyalások vége az lett, hogy szerződésünk lejártával másik bérlőjelöltet választottak – közölte az ügyvezető igazgató. Állítólag időszakos kiállításokat fognak az épületben rendezni, de hogy ki, azt nem tudják.

Mizda Kata mindenesetre úgy tervezi, hogy december–január táján valahol újra kinyit a Csodák Palotája.

Meg nem erősített információk arról szólnak, hogy egy jobb kapcsolatokkal rendelkező vállalkozás szemet vetett az épületre. Szerettük volna megkérdezni az ügyről az állami tulajdonban lévő nonprofit kft. illetékeseit, de elhárították az érdeklődést.

Az első science center

Öveges József álma valósult meg akkor, amikor 1996-ban hároméves előkészítő munka eredményeként – az Eötvös Loránd Fizikai Társulat és a Rubik Nemzetközi Alapítvány bábáskodásával, valamint az MTA támogatásával – megnyílt Közép-Európa első interaktív tudományos játszóháza, angol kifejezéssel science centere, ahol a látogatók kedvükre kísérletezhetnek, „megérinthetik” a tudományt. Azóta szinte minden évben új és új játékos bemutatók nyíltak, külföldi példák és hazai ötletek nyomán folyamatosan bővült a paletta. A fiatalokat vonzó Csodák Palotája példája a legutóbbi időkben országossá válik, egyre-másra nyílnak a kisebb-nagyobb hasonló vidéki bemutatók.

Minden csoda szeptember végéig tart
Minden csoda szeptember végéig tart
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.