Portik-ügy: Akik kérhettek az aranyhaltól
„A nyilvánvalóan az Ön számára is fontos nemzetbiztonsági érdekre tekintettel kérem, az adott ügyben pár hónapig mérsékeljék aktivitásukat.” Ha az idézett mondatot vagy egy ehhez hasonlót egy titkosszolgálati vezető ír vagy írt le, mond vagy mondott telefonvonalon, esetleg négyszemközt egy rendőri vezetőnek, az azt jelentette (és ma is azt jelentheti), hogy az általa megnevezett bűnöző ellen folyó nyomozást, amennyire csak lehet, le kell lassítani, s az illetőt semmiképpen sem szabad elfogni.
Pintér Sándor belügyminiszter egy a lapunknak adott interjúban (Népszabadság, 2012. július 7.) egyebek között arról beszélt, hogy „az Alkotmányvédelmi Hivatalnál voltak információk egyes, az ügyben érintett vezetőkkel összefüggésben bizonyos életviteli és szakmai problémákról, annak azonban nem találtuk írásos nyomát, hogy ezeket megosztották volna az érintettek feletteseivel vagy az ORFK, illetve a BRFK vezetőjével. Nyilvánvaló, hogy ez sem maradt következmények nélkül”. Egy héttel később a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Nyomozó Iroda közös akcióban őrizetbe vette Portik Tamást, a 90-es években az illegális olajügyekben érintett egyik legnagyobb cég, az Energol Rt. volt marketingigazgatóját, akit azóta már hét ember halálával összefüggésben gyanúsítottak meg emberölésre felbujtással. Portik évekig vezette az ORFK top 100-as körözési listáját, ám soha nem kapták el. Vele kapcsolatban több rendőri vezető állította: az elmúlt években többször célba vették őt is, ahogy a 90-es évek olajügyeinek több más szereplőjét is, ám akkor „nem lehetett ellene dolgozni”. Ekkor és ezért kérdeztük meg először a Belügyminisztériumot, hogy nem lenne-e itt az ideje átfogó vizsgálatot tartani a titkosszolgálatok múltbeli bűnözői kapcsolatainak feltárása érdekében. Azt felelték, már folyamatban van a vizsgálat. Azóta több mint másfél hónap telt el, s a BM minapi írásos válasza még mindig ugyanaz: „Portik Tamás kapcsolatrendszerével összefüggésben a Belügyminisztérium valamennyi szervezeti egységére kiterjedő komplex vizsgálat folyik, melynek lezárását követően a minisztérium biztosítani fogja a nyilvánosság számára a szükséges mértékű tájékoztatást”.
A téma jellege miatt csak kevesen vannak, akik ismerik a magyar alvilág és a titkosszolgálatok vélt-valós összefonódásait. Ők sem szívesen beszélnek, nevét vállalva senki. Névtelenséget kérve is csak az a pár szakértő, aki egykor maga is részt vett olyan titkos akciókban, amelyeket olyan titkosszolgálati információk alapján hajtottak végre, amelyeket – már akkor látszott, de olykor csak utóbb derült ki –a szolgálatok bűnözőktől vagy bűnözők segítségével szereztek meg.
– Főleg a délszláv háborúk idején virágzott a „Cég” és a bűnözők együttműködése – mondja egy forrásunk.
– A bűnözők, jelen esetben a csempészek, ismerték a csempészútvonalakat, tudták, hol lehet a leg könnyebben átmenni a szerb–magyar határon, akár nagyobb csomagokkal is úgy, hogy a határőrök egyik oldalon se vegyék őket észre. Nyilván ugyanezeket az útvonalakat használták azok a csempészek is, akik a Szerbia ellen elrendelt ENSZ-embargót kijátszva próbáltak fegyvereket, üzemanyagot és más tiltott dolgokat oda csempészni.
Előfordult, hogy a lebukott csempész ajánlotta fel a szolgálatait a rendőrségnek és a titkosszolgálatoknak az enyhébb büntetés reményében. Ám arra is számos példa volt forrásaink szerint, hogy a szolgálatok keresték meg azokat a bűnözőket, akikről tudták, hogy a rendőrség már felfigyelt rájuk, és csak idő kérdése, mikor buktatják le őket. Egyszerűen közölték velük: „Tudjuk kik vagytok és mivel foglalkoztok. Azt is, hogy mit tudnak rólatok a rendőrök. Ha segítetek nekünk, mi is segítünk nektek…” Az okosabbak belementek az alkuba, hiszen így védelmet vásároltak, méghozzá nem is akármilyet, nem mellesleg pedig új kapcsolatuk révén saját riválisaikat is kiiktathatták – hatóságilag.
A szerb–horvát háború idején egy határközeli lápos-mocsaras területen magyar kommandósok nagy mennyiségű lőszert és kézifegyvereket találtak. Titkosszolgálati források szerint szerb szabadcsapatok tagjainak készítették azokat oda, akik legálisan, útlevéllel érkeztek volna az országba, majd miután összeszedték a számukra itt „jegelt” fegyvereket, a zöldhatáron át indultak volna tovább horvát területekre különféle szabotázsokat végrehajtani. Meglehet, hogy korábban voltak ilyen, Magyarországon elásott fegyverekkel végrehajtott akciók, de ezekről semmi biztosat nem tudni. A hatóságok szerint még az előtt sikerült leleplezni a módszert és az útvonalat, hogy az első szabadcsapatok megérkeztek volna… A fegyverek nyomára egy ismert bűnöző információi vezették a hatóságokat.
– Egy-egy ilyen akció után „lehetett kérni az aranyhaltól”, aki sok mindent el tudott intézni. A legkevesebb, bár a leginkább törvénysértő az volt, hogy a „Cég” kapcsolattartással megbízott embere folyamatosan informálta az illetőt a vele kapcsolatos eljárásokról, a készülő akciókról és hasonlókról. Az efféle segítségről azonban nem mindig tudtak a főnökök, s főleg nem tudtak róla (hivatalosan legalábbis) a rendőrök. Nem véletlenül utálja egymást a két cég, és nem véletlen, hogy Pintér Sándor egy kézben akarta tudni a titkosszolgálatot és a rendőrséget – mondta forrásunk, aki szerint sok bűnöző kihasználta, hogy „a titkosszolgálatok még önmaguk (saját központjuk és a szomszédos megyei kirendeltség) előtt is titkolódznak”, s párhuzamosan több kirendeltséggel is együttműködtek. A rendőrség Robotzsaru nevű programjának bevezetése előtt az efféle „együttműködéseknek” még a gyanúja is csak véletlenszerűen vetődött fel, de jellemzően soha nem derült ki.
Forrásaink úgy vélik, a szerintük csak állítólagos belügyi vizsgálat Portik Tamás vagy bárki más vélelmezett titkosszolgálati kapcsolatainak felderítésére, pusztán parasztvakítás. A „Cég” nem fogja kiadni soha senkinek, hogy kikkel működött együtt. (Egyik forrásunk szerint a rendszerváltozás óta a szolgálatok titkos műveleteinek többségéről nem is tudott a felügyeletet ellátó szakbizottság, olykor még a miniszter sem.) Nemcsak azért titkolódznak, mert védik a forrásaikat, hanem azért is, mert attól tartanak, ha kiderül, hogy ki mindenkinek az ügyeit tussolták el, az úgymond „nemzetbiztonsági érdekből” futni hagyott bűnözők helyett a „Cégnek” kell majd kártérítést fizetnie a bűnelkövetők áldozatai hozzátartozóinak.
