A gárda ötéves születésnapján a Jobbik hadüzenetet küldött a kormányzatnak. A hatalom látványos erődemonstrációval akart válaszolni, de kudarcot vallott. Ami talán még rosszabb: köznevetség tárgya lett. Az utólagos magyarázkodás pedig, hogy az akció tulajdonképpen sikeres volt, mivel Csókakőn a rendőrség jelenléte idején nem történt bűncselekmény, maga a megtestesült szánalmasság. Durván minden második helybélire jutott egy rendőr. Mint kiderült, teljesen fölöslegesen.

A rendőrség háza táján mostanában egymást érik a belső vizsgálatok. Érdemes lenne egy újabbal gyarapítani a számukat: ki a felelős azért, hogy bohócot csináltak magukból?

A szélsőjobboldal győzelmi mámorban ünnepel. Ne csodálkozzunk rajta, Vona Gábornál visszafogottabb politikusok sem hagynák ki a ziccert. A Jobbik elnöke tobzódik a jelzőkben. Csókakői szégyenről és dunaföldvári diadalról beszél, a magyar rendőrség elmúlt húsz évének talán legnagyobb ballépéséről, elképesztő, szégyenteljes és tragikomikus bakiról.

Nehogy kifelejtsük, természetesen Pintér Sándor lemondását is követeli. Meg azt, hogy a belügyminiszter kérjen bocsánatot a rendőröktől, amiért megalázta őket. A rendőrségi blamáért azért is nagy kár, mert lehetőséget ad rá, hogy a Jobbik elterelje a figyelmet egy másik hét végi eseményről, pontosabban arról, hogy a szélsőjobb alaposan felsült a Hősök terén. A gyűlés azt a célt szolgálta volna, hogy megmutassa, a botrányoktól megtépázott Jobbik túljutott a válságon, a pártot a szélsőjobboldali szervezetek továbbra is elfogadják szövetségesüknek – és sokan vannak, akiknek ez tetszik.

A Betyársereg, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és az ilyen-olyan őrseregek mellett még az a Magyar Nemzeti Gárda is képviseltette magát, amely (nem tévesztendő össze az Új Magyar Gárdával) eddig fagyos viszonyt ápolt a Jobbikkal. A nemzeti seregszemleként meghirdetett szomorújáték azonban – ahol a dunaföldvári avatósdiról befutó Vona Gábor is felszólalt – meglepően kevés, néhány száz érdeklődőt vonzott. Az egybegyűlteknek ráadásul a pártelnök semmi újat nem tudott kínálni, azokat a frázisokat ismételgette, amelyeket megszokhattak tőle.

A párt iránt a korábban stabil hátországot nyújtó szélsőséges szervezetek bizalma is megrendült. A Jobbiknak egyelőre nemhogy a bővülésre, még arra sincs működőképesnek látszó stratégiája, hogyan tudná egyben tartani a táborát.

A józan észt megcsúfolva ugyan, de a Jobbiknak a gárdázással egyszer már sikerült népszerűvé válnia. Kérdés, hogy ugyanezt a trükköt még hányszor lehet bedobni. Bízzunk benne, hogy ehhez a rendőrségtől többször nem kap segítséget!