Aggasztó, ijesztő, utálatos
A két nő tanácstalanul forgolódik, az Oktogon felé néz, tekintetük megakad a Kodály köröndön lobogó piros–fehér csíkos zászlókon. Kérdésemre, hogy tudják-e, mi történik, Katarzyna úgy válaszol: „Valami szélsőjobboldali felvonulás, ugye? Ahogy innen látom, nincsenek túl sokan.” Elmondja, hogy Varsóban egy ilyen tüntetés sokkal rosszabb szokott lenni, üvöltöznek, a rendőröket dobálják. „Sajnos nálunk egyre inkább erősödik a szélsőjobb, és ehhez még hozzájárul az is, hogy a németországi neo nenácik lelkesen támogatják a lengyel szkinhedeket. De a magyarországi szélsőjobbról eddig nem is hallottam, és ez szerintem csak jót jelent.
Bár ahogy mindenhol, gondolom, itt is vannak idióták. De mi lengyelek vagyunk, szeretjük a magyarokat, még akkor is, ha elég ijesztő ennyi rendőrt meg fekete ingest egy helyen látni. Nem is nagyon értem, miért van szükség ekkora készültségre egy turistaútvonal kellős közepén?” – kérdezi. Közben a köröndről megindul a menet, csattannak a bakancsok, bár a ritmussal többször is probléma akad. A fekete sapkák alól kövér verejtékcseppek gurulnak a gyűrődő tarkókon. A járdán fiatal pár, berlini egyetemisták.
Ők egyből tudják, hogy miről van szó. „Láttam néhány birodalmi keresztet a zászlókon, de ennél sokkal ijesztőbb, ahogy vonulnak. Mindketten berliniek vagyunk, azt hiszem, felesleges magyaráznom, hogy bennünk milyen érzéseket kelt egy ilyen vonulás. De legalább aránylag kevesen vannak” – mondja az egyikük. Közvetlenül utánuk nagyobb külföldi csoport érkezik, éppen a vonulással ellentétes irányban sétálnak. Kezükben strandpapucsot lóbálnak, vállukon törülköző, valószínűleg a Széchenyi fürdőből jöttek.
Megszólítom őket, rögtön kiderül, hogy fogalmuk sincs, kik lehetnek a Hősök tere felé vonulók. Amikor kiderül, hogy kikről van szó, elkomorodnak. „Németek vagyunk, utáljuk az ilyesmit. Ugye érthető, hogy miért?” – szólal meg az egyikük, majd a társaság sietősen továbbáll. A Bajza utca felől néhány olasz érkezik, ők már beszédesebbek. „Szerintem kifejezetten aggasztó, ahogy vonulnak meg énekelnek. De az még ijesztőbb, hogy mindezt Budapest belvárosának kellős közepén teszik. Mi Torinóban élünk, ott sosem fordulhatna elő, hogy fasiszták masírozzanak a Porte Palatine környékén” – közli egy lány.
A társaság egyetlen férfi tagja ekkor dühösen legyint, és így szól: „Torino baloldali város, ezért nem vonulnak ott. De északabbra, ahol az Északi Liga meg Alessandra Mussolini népszerűek, sok hasonlót lehet látni. Annak viszont örülök, hogy láttam ellentüntetőket. Fontos, hogy ne ijedjenek meg az emberek attól, hogy a fasiszták szeretnek katonának öltözni.” A gárdisták eközben már odaértek a Hősök terére, valamilyen dalt énekelnek. A szöveget nem lehet érteni, mert egy Jobbik-zászlót tartó idősebb férfi heves ordítozásba kezd egy árpádsávos lobogóval hadonászó fiatallal. A kisföldalatti megállója mellett üldögélő két spanyol lányt ez láthatóan nem zavarja.
„Látjuk, hogy valami tüntetés van, de arra nem tudtunk rájönni, hogy jobb- vagy baloldali-e. És miért van itt ilyen sok öreg? Azt sem igazán értjük, hogy miért van rengeteg rendőr. Hányan lehetnek a tüntetők? Három-négyszázan? Mindegy, nem érdekes. Csak az bosszantó, hogy nem engednek keresztülsétálni a téren. De addig legalább napozunk egy kicsit. Felőlünk ordítozzanak nyugodtan, a rendőrök azt mondták, húsz percen belül az egész társaság elmegy haza, és a tér újra szabad lesz.” És valóban, hat óra körül az utolsó gárdista is eltűnik, a Hősök tere olyan, mint bármelyik délután. A spanyol lányok megjegyzése találó volt: a tér újra szabaddá vált.
