„A kétharmad áll, mint a cövek”

A vesztesre tervezett konfliktusokat szépen elbukjuk az unióban, a többit pedig megnyerjük – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Tranzit fesztivál a határon című kőszegi rendezvényen. A Tranzit fesztivál résztvevői, táborlakói főleg a jobboldallal szimpatizáló érdeklődők voltak, az ő előzetes kérdéseik alapján beszélgetett a műsorvezető a kormányfővel.

Orbán a térség gazdaságát elemezve arra a következtetésre jutott, hogy az a következő tíz évben teret veszít. Németország és Közép-Európa azonban felülkerekedik a bajokon. Magyarország pozícióját erősíti, hogy termelési központtá válik, nem pedig pénzügyi vagy szolgáltató centrum lesz, ahogy ezt az előző kormány szerette volna. – Visszavettük a Molt az oroszoktól, a vízműveket a franciáktól, a Rába-gyárat a malájoktól, az E.ON-t pedig „pillanatokon belül” a németektől vesszük vissza – mondta a miniszterelnök.

Orbán szerint a kétharmadot – mely áll, mint a cövek, jegyezte meg – a kormány arra is felhasználta, hogy belpolitikai bizonytalanságra alapozva az unió nem tudta ráerőltetni a döntéseit Magyarországra azokban a kérdésekben, amelyekhez semmi köze. A kormányfő fölhívta a figyelmet arra, hogy a jövő év elején meg kell válaszolni azt a fontos kérdést, hogy ki kormányozza Magyarországot: a magyar kormány vagy Brüsszel. Az unió ugyanis fontos, az országok érdekeit alapvetően érintő döntéseket brüsszeli bizottságokhoz akar telepíteni. Orbán úgy véli, Magyarországon a szellemi élet provinciális, ezért még ebben az ügyben is nehéz lesz összefogni.

A szocialistákat következetesen kommunistázó Orbán szerint a baloldal nem képes beilleszteni társadalomfilozófiájába a közösségi igényt, létformát. Ezt persze nem mindig mondják ki egyenesen, mert „a kommunisták ravaszak” s a tönkretételben utolérhetetlenek – mondta a kormányfő. Orbán úgy vélekedett: Az egész európai baloldalra jellemző, hogy az egyénen túli társulásokkal képtelen bármit is kezdeni. A fiatalokat érintő kérdésekre is kitért. Nem titkolta, hogy önfenntartó felsőoktatási rendszer bevezetését tartja működőképesnek és igazságosnak.

Az állami ösztöndíjakat a lehető legminimálisabbra kell csökkenteni – hangoztatta. Különösen nincs helye állami pénznek olyan intézményekben, ahová alig jelentkeznek diákok. A miniszterelnök úgy gondolja: olyan diákhitelt kell bevezetni, amely öt-tíz év türelmi időt ad a hallgatóknak, harminc év futamidejű, kamata pedig egy-két százalék. A belpolitikai kérdések kapcsán a kormányfő leszögezte: Magyarországon óriási társadalmi fölényben van a jobboldal.

 – Igaz, nem lehet mindig győzni, még most egyszer-kétszer még rendben van – jegyezte meg a hallgatóság nagy tetszésnyilvánítása közepette. Hozzátette: egy későbbi választási vereség sem tudja megsemmisíteni mostani munkájuk eredményeit. Az úgy meg van építve, hogy nem fog összedőlni – adott biztatást a jövő nemzedékének. Orbán Viktor azt is bejelentette, hogy a személyi jövedelemadót és a társasági nyereségadót is tovább szeretné csökkenteni.

A miniszterelnök szerint Magyarországon óriási társadalmi fölényben van a jobboldal
A miniszterelnök szerint Magyarországon óriási társadalmi fölényben van a jobboldal
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.