Átalakul a honvédség afganisztáni szerepvállalása

A magyar honvédség 2013 márciusában kivonja tartományi újjáépítési csoport-kontingensét az afganisztáni Baglan tartományból, valamint ezzel egy időben befejezi ottani fejlesztési tevékenységét is, ugyanakkor a NATO felkérésére október 1-jétől hat hónapig a Magyar Honvédség látja el 230 katonával a kabuli nemzetközi repülőtér katonai védelmét – jelentette be csütörtökön a honvédelmi miniszter, Hende Csaba.

A miniszter hangsúlyozta: Magyarország változatlanul támogatja a NATO afganisztáni szerepvállalását, de a nemzetközi folyamatoknak megfelelően – a NATO-csapatok 2014-ben vonulnak ki az ázsiai országból – jelentősen átalakítja részvételét a műveletekben. A miniszter megerősítette, hogy a kormány döntése értelmében októbertől átmenetileg nő a magyar részvétel az afganisztáni NATO-műveletekben, 2013 tavaszától azonban jelentősen csökken.

A Baglan tartományi újjáépítő csoport hat éve működik. Ezalatt a magyar katonák 387 oktatási projektben vettek részt, nyolc általános iskolát építettek, tizenkettőt pedig bővítettek vagy felújítottak, kilenc kórházat hoztak létre, tizenhárom járóbeteg-ellátót fejlesztettek és építettek meg, negyvenegy kutat fúrtak, 16 kilométer vízvezetéket és 54 kilométer utat építettek és újítottak fel, 72 300 homokzsák felhasználásával 2,8 kilométer árvízvédelmi védvonalat emeltek, 329 tonna élelmiszert és húszezer takarót, sátrat és kályhát osztottak szét a rászorulóknak, valamint tíz kilométernyi elektromos hálózat kiépítettségét javították.

Hende Csaba szerint a kabuli nemzetközi repülőtér védelmét októbertől immáron harmadik alkalommal látja el a Magyar Honvédség, ez a feladat „rendkívül megtisztelőnek” számít.

A magyar–amerikai műveleti összekötő és tanácsadó csoport létszáma 2013 tavaszán 56 főre csökken, feladatköre átalakul, és átteszi székhelyét Mazar-i-Sarifba. A kormány végül döntött arról is, hogy a két helikopteres légimentor-csoport mandátumát meghosszabbítja 2013 május 31-ig, illetve szeptember 1-jéig.

A honvédelmi miniszter elmondta: a magyar szerepvállalás eddig évente átlagosan 10-12 milliárd forintjába került a magyar államnak, ez az összeg azonban 2013 tavaszától jelentősen csökken. Hangsúlyozta azt is, hogy a honvédség 2014 után is vállal majd tanácsadói és kiképzői feladatokat Afganisztánban, valamint korábbi vállalásának megfelelően 2015-től három éven át évente 500 ezer dollárral támogatja az afgán haderő megújulását. (Hírösszefoglalónk)

12 MILLIÁRD

AZ AFGANISZTÁNI szerepvállalás évente 10-12 milliárd forintba kerül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.