Orbán leverte a cölöpöket

A legnagyobb reményünk, hogy a rossz európai válságkezelés nem húzza vissza Magyarországot. A magyar válságkezelés ugyanis más természetű,mint amit Európa választott, a magyar rövid távon is kecsegtet sikerrel, az európai pedig nem – mondta Orbán Viktor a külföldi magyar nagyköveteknek. A miniszterelnök beszéde egyfajta programadás is volt az őszi európai és magyar politikai csatákra.

Orbán kitért arra, hogy a tehermegosztás politikája, igazságosabbá tétele nem fog eltűnni a magyar nemzetstratégiából, ez a következő húsz év gazdasági rendszerének is része lesz. Ezzel világosan üzent Brüsszelnek is, ahonnan a legnagyobb kritikát éppen a „tehermegosztást” megalapozó intézkedések miatt kaphatja. A pénzügyi világ megadóztatása markáns részét képezi a mindenkori közteher-viselési rendszernek. Vagyis megmarad egy állandó feszültségforrás az Európai Unió és Magyarország között.

Orbán szavai jelzik, hogy a kormány tisztában van azzal: az egyik legnagyobb erőpróba a tranzakciós illeték bevezetése-megőrzése lesz, ami ellen komoly erők mozdultak meg Európában, és ez hatással lesz a folyamatban lévő hiteltárgyalásokra is. Orbán nagy vitára számít Brüsszellel amiatt, hogy nonprofittá alakítaná a kormány a rezsiszolgáltatásokat. Példaként említette az energia továbbítását, szétosztását és az azzal való kereskedést, legalább lakossági körben. (Az Európai Bizottság egyelőre nem kommentálja a rezsiszolgáltatások nonprofittá való alakításának magyarországi tervét – reagált erre Olivier Bailly, a bizottság szóvivője.)

Orbán kitért továbbá arra, hogy azokat az – akár az IMF részéről felmerülő – esetleges igényeket is vissza kell utasítani, amelyek szerint a nyugdíjkasszában megtakarítási lehetőségeket kellene keresni. Mindenkinek biztosnak kell lennie abban, hogy amikor kikerül az aktív munkavállalók közül, nem kerül létbizonytalanságba; e nélkül ugyanis a magyar gazdasági és politikai rendszer instabillá válik – figyelmeztetett.

Kérdés, mit szól ehhez az üzenethez a valutaalap. Tudomásunk szerint nincs kitűzött időpontja a júliusban elkezdődött hiteltárgyalások következő fordulójának, ilyenről legalábbis nem tudnak a washingtoni székhelyű valutaalapnál. Orbán Viktor korábbi nyilatkozata szerint valamikor szeptemberben folytatódhatnak az egyeztetések. Úgy tudjuk, a kormány az első őszi hónap második felében ülne asztalhoz a tárgyalódelegációval. Ami azt jelenti, hogy alig néhány hét maradna a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos vitatott tételek átbeszélésére,mert ősz derekára már elfogadott büdzsét akar a kormányfő. Jelenleg az tűnik valószínűnek, hogy a miniszterelnök kitart eredeti célkitűzése mellett, és nem halasztja el a törvényjavaslat megszavazását.

Ami nem könnyíti meg a gyors megállapodást a hitelnyújtókkal. A jelek szerint ez nem is kiemelt fontosságú a kormány számára, forrásaink szerint ugyanis a kormányban úgy látják, hogy a finanszírozás a választásokig megoldott. Arra a felvetésre, hogy elemzések szerint már a jövő év elején gond lehet ezzel, amikor a korábbi hitel visszafizetésének újabb részleteiről kell gondoskodni, azt a választ kaptuk, hogy ha nem dől be Olaszország vagy Spanyolország, akkor a következő ciklusig a kormány szerint nem lesz gond a finanszírozással.

A stratégiáról, egyáltalán a kormányzati politika alakításáról részletek két héten belül derülhetnek ki, amikor a miniszterelnök frakcióülésen tájékoztatja a terveiről a képviselőket. Annyit mondott erről forrásunk, hogy a frakcióról a kormányra „helyeződik át” a politikai cselekvés fókusza, ezt készítette elő Lázár János volt frakcióvezető államtitkári kinevezése a Miniszterelnökség élére. Az egyik érzékelhető következménye lesz ennek a változásnak, hogy jóval kevesebb, a frakciótagok által jegyzett módosító javaslat kerülhet a parlament elé, és inkább a kormány lesz aktív e téren. Így onnan várható kezdeményezés a közszolgáltatások nonprofittá válásáról is. Úgy tudjuk, hogy a folyamat felgyorsulhat, mivel a piacon működő cégek közül érkezett olyan visszajelzés erre az ötletre, amely a kormány szándékainak megfelelő megoldást vázol fel. Forrásaink úgy látják, ez is kiemelt témája lesz az őszi politikai szezonnak.

Belföldön a közigazgatási rendszer átalakítása jelentheti a legkomolyabb problémát a kormánynak az előttünk álló politikai szezonban. A kormánypárti parlamenti frakcióban nagy számban ülő polgármester-képviselőkben ősszel állhat össze a kép arról, hogy az önkormányzati rendszerben végrehajtott feladatátadások milyen mértékben korlátozzák a mozgásterüket.

A miniszterelnök szerint marad a teherviselés
A miniszterelnök szerint marad a teherviselés FOTÓ: REVICZKY ZSOLT
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.