„A mi konkrét esetünkben – úgy gondolom – érdemes az átfogó kép feltárása érdekében a kérdés gyökereitől elindulnunk” – írja Navracsis. „A magyar őstörténet kapcsán rendkívül kevés kapaszkodót hagyott ránk a történelem – fogalmaz Navracsics –, két dolgot azonban tényként lehet kezelni: a magyarok az Urálon túlról, vagyis Ázsia nyugati részéről indultak útjukra, és szerencsésen megérkeztek – ma már minden értelemben – Európába.”

„Az Európába, nyugatra tartó kalandozó magyarokat mind a Kárpát-medence túlnyomórészt szláv népei, mind Nyugat-Európa a hunok, illetve a szkíták utódainak tartották, sőt maguk a magyarok is Attila leszármazottaiként tekintettek önmagukra” – nyúl vissza a gyökerekhez a miniszter. Emlékeztet ugyanakkor arra, hogy a magyarok megértették Szent István intelmét, amely szerint „az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”, ezért nyitott országot építettek, ahová befogadták „a kunokat, a jászokat, a szászokat”.

„Emiatt az idők során szükségképpen tompult a magyarok elsődlegesen keleti jellege, legalábbis ami a géneket illeti”, de a miniszter szerint a magyar lélek továbbra is tartalmaz „Európában egyedülálló, keleti vonásokat”. Vagyis „mi, magyarok a Kelet örökségét és a Nyugat adományát is évszázadok óta őrizzük abban a tudatban, hogy sajátos helyzetünknél fogva egyedül vagyunk Európában, mégis történelmi sorsunk és értékválasztásaink révén alakítói és részesei is vagyunk Európának”.

Navracsics Széchenyi Istvánt is segítségül hívja, aki a Kelet népe című művében kifejtette, hogy „a’ magyar népnek nincs csekélyebb hivatása, mint képviselni – Európában egyedüli heterogén sarjadék – ázsiai bölcsőjében rejtező, eddigelé sehol ki nem fejlett, sehol érettségre nem virult sajátságit”. A miniszter később idéz még Móricztól, Kölcseytől, Vörösmartytól, Adytól és Illyés Gyulától is. Ez utóbbitól például ezt: „a keleti származású magyarság szabadságszeretetével, türelmével, eredendő bölcsességével öntudatlanul már Ázsiában ugyanazokat az eszményeket követte, amelyeket a latin műveltségű Nyugat maga elé tűzött”.

Tehát „nem tudunk nem európaiak lenni” – vonja le a következtetést Navracsics. Arra már nem tér ki, hogy a kormányfőnek ezt a fordulatát vajon miként kell értelmezni: „az én filozófiám és fölfogásom szerint az összefogás nem szándék kérdése, az összefogás erő kérdése”. Orbán hozzátette: „majd ha eljön az ideje, most még nem itt vagyunk, akkor is azt fogom mondani a magyaroknak, hogy ha összefogást akarnak, akkor hozzanak létre egy erős központi akaratot, mert egyébként nem lesz összefogás”. A kormányfő ugyanakkor kijelentette: „reméljük, a Jóisten megsegít bennünket, hogy a demokrácia helyett nem kell kigondolnunk más típusú politikai rendszereket, amiket a gazdasági túlélés érdekében aztán be kell vezetni”.

Ezzel kapcsolatban Lendvai szerette volna megtudni, hogy Orbán milyen rendszerre gondol, milyen intézményeket, jogokat változtatna meg ez az új rendszer, s milyen gazdasági körülmények esetén vezetné be. „Európához nem csupán a történelem, hanem a jövőnk szempontjából is felbonthatatlanul kötődünk. Kötődünk annak ellenére, hogy időről időre megjelennek olyan eszmék és mozgalmak, amelyek megpróbálják a magyarokat erőnek erejével visszaterelni Ázsiába” – csak ennyit reagált Navracsics. „Nem gondolom, hogy részletesen be kell mutatnom ezeket a vonulatokat, hiszen ön jóval több ismerettel rendelkezik ezekről, mint hogy egy kívülálló magyarázatára szoruljon” – tette hozzá. Végül mindenkit megnyugtatott: „egyértelműnek látom, hogy ezen eszmékkel szemben miniszterelnök úr hol és miként foglalt állást azokban az időkben, amikor a magyarság visszavette sorsának alakítását a tőle azt elorzóktól”.