Elfolyó közpénzek
A közpénzek azonban nem pusztán szerződések, megrendelések, kiutalások útján szép rendben folynak el, hanem hol itt, hol ott szivárognak, a szándékos csapolásról nem is beszélve. Olyan tételek is csökkentik, szikkasztják mindannyiunk pénzállományát, mint például a jogbiztonság felszámolása, az üzleti és gazdasági környezet kiszámíthatatlanná tétele. Magyarország csődkockázata ezért magasabb a hasonló adottságú országokénál, ezért gyengébb a magyar fizetőeszköz, következésképpen a hitelekre ezért kell többletkamatot számolni. Az unortodox gazdaságpolitika több elemző szerint havi nyolc-tízmilliárd forintot is elvisz. Ha csak az IMF/EU-hitel január óta rendelkezésünkre állna, havonta közel tízmilliárd forinttal kevesebb kamatot kellene fizetnie az államnak a meglévő kölcsönökre.
Ehhez kapcsolódóan emlékezetes, hogy Orbán Viktor korábban egyértelművé tette: épp attól lesz olcsóbb a hitelezésünk, ha végre nem a szocialisták irányítják az országot, mert ez javítja majd a hitelességet. Ugyancsak elég megemlíteni a Mol részvénypakettjét és annak értékvesztését: a napokban jött ki a friss adat, amely szerint az olajcég nyeresége az első negyedévhez képest kilencvenkilenc százalékot (!) esett, a korábbi 73,7 milliárd után most alig hétszázmillió forintot értek el. Az Orbán-kormány döntése nyomán tavaly vásárolták ki ötszázmilliárd forint közpénzből az orosz Szurgutnyeftyegaz részesedését a Molból, egyes számítások szerint a pakett azóta több mint hetvenmilliárddal ér kevesebbet.
De ugyancsak súlyos pénzek folynak el például a Kossuth tér 1944-es állapotba hozására, illetve a Kúria épületének felújítására (ezek legalább negyvenmilliárdba kerülnek), ahogyan a kormány által tervezett és meghirdetett stadionépítések is legalább nyolcvanmilliárdot vesznek majd ki a közösből. Közel húszmilliárd folyt ki a teknőből a Nyugdíjreform és Adócsökkentő Alap portfóliójába tartozó értékpapírok veszteségén is. Több mint hatvanmilliárd ment el jármű-, bútor-, telefon- és informatikai beszerzésekre, utazásokra, ügyvédi díjakra.
Utóbbira például csak a Honvédelmi Minisztérium több százmilliót költött. Mindehhez érdemes még hozzávenni a nemzeti konzultációra – eddig – elköltött több mint két és fél milliárdot is, amely – ismerve a miniszterelnök levelezési kedvét – csak nőni fog még a következő években. A közpénzek elfolyatása még látványosabban mutatkozik meg a kormánypártokhoz közeli, de a legalábbis velük határozottan egy platformon lévő cégek megbízásaiban. Emlékezetes például, amikor a Fidesz-kabinet minisztériumainak médiafigyelési megbízását – amelyet egyébként épp azzal indokoltak, hogy így egyszerűsítik és olcsóbbá teszik a sajtófigyelést – a Médianéző Kft. nyerte el.
A Fidesz-közeli cég ezzel átvette az egész kormány és minden tárca számára ezt a feladatot, központilag intézi a médiafigyelést, elemzést és hatásvizsgálatokat. A Médianéző Kft. a kormánytól és a kormánypárttól különösebben nagy távolságot nem tartó Nézőpont Intézet egyik vállalkozása, amely sajtóinformációk szerint egyedüli pályázóként nyerte el a busás megbízást. A szerződés értelmében 2012-től egészen 2014 végéig végzi a munkát, havi több mint harmincmillió forintért. A három év alatt egymilliárd-közeli fizetségért a Médianéző tizenhatféle szolgáltatást vállal, benne a sajtószemléktől a kutatási anyagok megírásáig. Csak egy apró összehasonlítás: a korábbi időszakokban ennek mindössze egytizedéért rendelt a kabinet (részben) hasonló szolgáltatást. Igaz, akkoriban másra és máshogyan folytak el az adóforintok.
De nemcsak a miniszterelnökhöz és helyetteséhez is közeli Nézőpontcég kapott vaskos megrendelést, hanem a volt kancelláriaminiszter, jelenleg alkotmánybíró Stumpf Istvánhoz és a jelenlegi kormányszóvivőhöz, Giró-Szász Andráshoz kapcsolódó Századvég is. A vonatkozó közbeszerzési eljárást még Fellegi Tamás írta ki nemzeti fejlesztési miniszterként: kommunikációs feladatok ellátására, közvélemény-kutatási feladatok elvégzésére és tanulmányok készítésére. Az NFM az eljárás végén a Századvég Politikai Iskola Alapítvánnyal, a Strategopolis Stratégiai Elemző és Kommunikációs Tanácsadó Kft.-vel és a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-vel kötött szerződést, – a Médianézőhöz hasonlóan – 2014 végéig, havi harminchétmillió forint értékben.
A szerződést később kiegészítették, többek között a posta és a MÁV stratégiájáról, Budapest főváros fejlesztéséről és a határon túli magyarok ügyéről rendeltek meg további dokumentációkat. Az érintettek rendre azt hangsúlyozzák, hogy összességében valóban milliárdos megrendelésről van szó, de mindez csak egy keretösszeg, amelyből a teljesítés nyomán hívnak le kifizetéseket. Kaptak, illetve kapnak közpénzt a kormányközeli média képviselői is. Idén tavasszal írt arról a sajtó, hogy a Heti Válasz és a Demokrata az utóbbi időszakban bő százmillió forintnyi bevételhez jutott a döntő többségükben fideszes fővárosi önkormányzatoktól. A Magyar Narancs tudósított arról, hogy majd egy tucat fővárosi önkormányzat megrendelései az elmúlt években több mint százmillió forintot hoztak a két lap konyhájára.
A Nyerges Zsolt ismert vállalkozó érdekeltségeihez tartozó Infocenter.hu-hoz és a hozzá kapcsolódó Heti Válaszhoz 2007 óta érkező közpénz még áfa nélkül is meghaladta a kilencvenmillió forintot. „A Heti Válaszhoz a 2007-ben Budai Látkép című, a Fidesz 2010-es önkormányzati sikerei után Pest-Budai Látképre átformált melléklet révén jutottak el a támogatások” – írta a Narancs. És ha már média: az elmúlt időszak eseményei nyomán meg kell említeni, hogy az állami hirdetések hiányának (is) köszönhetően bedőlt Neo FM-mel ellentétben a jobboldali érdekeltségbe tartozó Class FM rendre hatalmas dózisokat kap a közpénzből finanszírozott hirdetésekből.
Éles a kontraszt, mert a válság miatt az üzleti szféra mindinkább visszafogta hirdetési kiadásait: 2008-ban egyes felmérések szerint még több mint hétmilliárd volt a rádiók reklámbevétele, ez 2011-re már ötmilliárd alá csökkent. A Class FM ezt nem érzékeli. (Az ötmilliárdos összrádiós reklámbevétel felét továbbra is a közpénzből finanszírozott állami hirdetések teszik ki, vagyis az állam még mindig fontosnak tart bizonyos médiaszolgáltatóknál reklámozni. Ahogyan egyébként teszik ezt állami megrendelésekből működő építőipari vállalkozások is, például a kormányközeli tévécsatornák, médiumok felületeinek – marketingszempontból érvekkel meglehetősen nehezen megtámasztható – megvásárlásával.)
Súlyos milliók mennek el – immár ciklusokon átívelő hagyomány szerint – politikai tanácsadókra is, a mostani gyakorlat legutóbb Józsa István szocialista képviselő írásbeli körkérdéséből, illetve az arra adott válaszokból derült ki. Eszerint a minisztériumok munkáját legalább hatvannégy politikai tanácsadó segíti, többen közülük havi százezres, akár millióközeli fizetésekért. A legtöbb politikai tanácsadót és főtanácsadót a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) foglalkoztatja: három főtanácsadó és huszonhét politikai tanácsadó dolgozik a tárcánál. Az érintettek fizetése havi kétszázötvenezertől egészen a közel egymillióig terjed – derül ki a hivatalosan megküldött válaszokból. A KIM elárulta, hogy a náluk dolgozó tanácsadók összesen havi 16,4 millióba kerülnek az adófizetőknek, azt azonban már nem közölték, kikről is van szó.
Az agrártárcánál tizenegy politikai tanácsadó és három főtanácsadó kap fizetést, de sem a nevük, sem a javadalmazásuk nem nyilvános; legalábbis a vidékfejlesztési tárca szerint. Nem úgy a honvédelmi tárca, amely nem titkolódzott: két politikai tanácsadót foglalkoztatnak, egyikük Boros Bánk Levente politológus, nem mellesleg a Ferencváros Szurkolók Szövetségének alelnöke. Javadalmazása eléri a havi négyszázezer forintot. A belügyi tárcánál négy főtanácsadó dolgozik, egyikük Valenta László, a jelenlegi belügyminiszter Pintér Sándor egykori főkapitányhelyettese; aki most havi nyolcszáznyolcvanezer forintért ad tanácsokat. De jutott tanácsadói státus egy volt fideszes képviselőnek is, Püski András most a gazdasági tárcának segít, havi hatszázezer forintért.
A közpénzek egyik legnagyobb nyertese kétségkívül a Fideszhez erősen kötődő Közgép Zrt. A vállalkozás az elmúlt két évben mintegy háromszázmilliárd forintnyi állami megrendelést kasszírozott be; sokszor úgy, hogy a versenytársakat különböző okok miatt éppen kizárták, a pályázatokat pedig szinte (de csak szinte) a cégre szabták. A magyar GDP egy százalékának megfelelő megrendelés állomány között csak a Szajol–Püspökladány vasútvonal felújítása több mint százhatvanmilliárdos megrendelést jelentett – legalábbis azt követően, hogy az utolsó pillanatban huszonnégymilliárddal megemelték a projekt pénzügyi keretét. Az állami megrendelőnek az sem okozott gondot, hogy az építés kilométerenkénti költsége így 1,65 milliárd forintra emelkedett; összehasonlításként: Horvátországban harmadába kerül egy kilométer vasútvonal építése.
Azt már szinte tényként kezelik az érintett ipar képviselői, hogy ahol a Közgép megjelenik, ott biztosan megnyeri a közbeszerzést. Míg 2010-ben a közbeszerzési piac még 1800 milliárd körüli összeget tett ki, 2011-ben az állam és az önkormányzatok csak 750 milliárdot költöttek el, ebből tavaly a Közgépnek, illetve a közreműködésével pályázó konzorciumoknak 150 milliárd körüli összeg jutott. Ez a teljes közbeszerzési piac ötöde. Vannak tehát, akik a közteknőből többet meríthetnek az átlagnál, köszönhetően a csapokat forgató kezeknek. A kezek tulajdonosai időnként változnak, csak egy állandó: a teknőt mindig az adófizetőknek kell újratölteniük, amit viszont kilopnak belőle, azt tőlük veszik el.
