Cenzúrázott vidék

„A tárhely szerződését azonnali hatállyal felmondjuk, mivel a rendőrség többszöri megkeresése ellenére sem változtat az oldal minőségén.” Ilyen tartalmú levelet kapott nemrégiben Pusztai László, a Borsod megyei Eszakhirnok.hu portál tulajdonosa a tárhelyet biztosító Dataglobe Zrt. vezetőjétől, Balogh Patriktól. Mindez egy péntek délután történt, amikor minden hivatalos cégnél megáll az élet, így esélye sem volt rá, hogy tisztázza az ügyet.

Az Eszakhirnok.hu hírportál nyíltan, megjelenésében is vállalja bulvár jellegét. Szlogenjük: „a hír az, amit eltitkolnak, a többi hirdetés...” Pártpolitikai kötődést, elfogultságot nemigen lehet felfedezni a cikkeikben, a weblapot évek óta olvasók is azt mondják, hogy az írások leginkább az aktuális hatalmat ostorozzák, nem mindig kifinomult stílusban. Régebben a szocialistákat, most a Fideszt, de leginkább egyszerre mindkettőt. Mivel a piacról élnek és támogatást nem kapnak, ezért a hirdetésekből kell fenntartaniuk magukat, ahhoz pedig az olvasottságot kell növelniük. A honlap tulajdonosa szerint a vidéki politikusok nehezen szokják meg azt, amit az országos közügyekbe belekóstoló parlamenti képviselők, pártvezetők, köztisztviselők kénytelenek elfogadni, vagyis hogy bármikor reflektorfénybe kerülhetnek.

– A vidéki önkormányzati képviselő vagy polgármester is szereti a bulvárt, élvezi a poénokat, mindaddig, míg nem ő a céltábla. Onnantól azonban felbőszül, rendőrért kiált, feljelent, s legszívesebben betiltatná az őt kipellengérező sajtóorgánumot – osztja meg tapasztalatait Pusztai. Hozzáteszi: mindezek ellenére nagy meglepetéssel észlelte, hogy állítólagos rendőri megkeresésekre lekapcsolták az eszakhirnok.hu-t. – A diszpécser azt állította, hogy ezzel kapcsolatban több előzetes figyelmeztető levelet kaptunk, hozzám azonban csak egyetlen levél jutott el, amelyben a lekapcsolásról értesítenek – mondja.

– Nem tudom értelmezni azt a kijelentést, hogy a rendőrség megkeresésére sem változtattunk az oldal minőségén, mert a rendőrség ezzel kapcsolatban nem keresett minket. Szerintem példátlan, hogy egy tárhelyszolgáltató egyáltalán kifogásolja, milyen „minőségű” a honlap, miközben semmiféle eljárás nem folyik ellenünk a szakmai etika vagy a törvények megsértése miatt. Az igaz, hogy az egyes cikkeket érintő kommentek ügyében érkezett rendőrségi feljelentés, amelyben azt kérték, adjuk meg a hozzászólók azonosítására szolgáló IP-címet, ám ezeket az adatokat csak a tárhely fenntartója tudja. Három ilyen ügyünk volt, mind a háromban tanúként hallgattak meg, s úgy tudom, egyikben sem született ítélet –mondja Pusztai.

E-mailben, telefonos elérhetőségünket is megadva megkerestük a szolgáltató képviselőjét, Balogh Patrikot, aki vezérigazgatóként jegyzi a Dataglobe Zrt.-t. Azt tudakoltuk: milyen rendőrségi megkeresés érkezett abban az ügyben, hogy mondják fel a tárhelyszerződést, illetve szokásos eljárás-e, hogy jogerős bírósági végzés, eltiltó határozat híján úgymond „ítélkeznek” egy honlap felett, s tartalmi-minőségi okokra hivatkozva megszüntetnek egy szolgáltatói szerződést?

A vezérigazgatótól az alábbi, szó szerint közölt választ kaptuk (még a vesszőket sem raktuk ki utólag oda, ahonnét egyébként hiányoznak – a szerk. ). „Kedves Judit! Hasznot remél ebből az ügyből? Úgy gondolja, hogy ez egy szaftos történet lesz és megírja egy könyv formájában vagy egy milliomodrangú lepukkant havilap középső részének kétharmadába néhány humoros Garfield vicc közé illeszti majd ahol helyet kapott az újságban? Az idióta kérdéseivel szeretné jól beleásni magát a történetbe egész a legmélyéig és megmutatni a világnak, hogy milyen kemény kis tudósító ez a Judit? Tegye ha gondolja! Viszont arra kérem, hogy ne kérdezzen tőlem olyant, amihez semmi köze nincs! Valamint tegyen egy szívességet azzal, hogy nem irkál a hiteltelen béna @gmail.comos email címéről és kér harmadik félnek ki nem adható adatokat! Remélem, hogy sikerült kielégítő választ adnom a kérdéseire. Üdvözlettel, Balogh Patrik Dataglobe Zrt.”

Megkérdeztük a megyei rendőr-főkapitányságot is, tudnak-e az eszakhirnok.hu portállal kapcsolatos nyomozásról? Gaskó Bertalan, a kommunikációs iroda vezetője azt válaszolta: nem kezdeményeztek intézkedést a portállal szemben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.