Az 'égig érő' átverés

Alaposan meghökkentek azok a kirándulók, akik az elmúlt három hét folyamán a debreceni Zsuzsi erdei kisvasúttal vonatoztak ki a cívisvárostól tizenhárom kilométerre lévő Hármashegyaljára, hogy megnézzék az ott július 21-én ünnepélyes körülmények között, nagy csinnadrattával átadott Természet Házát és a csillagvizsgálót. Az Európai Unió és a magyar állam támogatásával csaknem 400 millió forintból megvalósult létesítmény ugyanis nem készült el teljes mértékben, s habár az átadás idejére megnyitotta ugyan a kapuit, az épület még mindig nem látogatható.

Az eseményről video-összeállítással tudósító debreceni Vagy.hu portál beszámolója szerint Nagy Attila, a Debreceni Közlekedési Vállalat vezérigazgatója az ünnepélyes megnyitón így fogalmazott: „a Zsuzsi vasút utóbbi száz évének egyik legjelentősebb beruházásának a végét ünnepelhetjük így együtt, közösen”.

A beruházásról a Zsuzsi erdei vasút honlapján ez olvasható: „Hármashegyalja is megújult: új állomásépület, ami nem csupán állomás, hanem turisztikai információs központ is, 60 fős konferenciateremmel, kilátóval, csillagvizsgálóval… Elkészült a Természet Háza”. A projekt befejezéséről beszámolt az önkormányzati hírportál, a Dehir.hu is, amelyen egy fotó alatt ezt a képaláírást látni: „Megnyitotta kapuit a Természet Háza Hármashegyalján”.

Ezzel szemben az igazság az, hogy a Természet Háza a kapuit nem nyitotta meg. Igaz, a meglepett turisták akkor sem járnának jobban, ha be tudnának menni az épületbe, a létesítmény ugyanis – leszámítva a székeket, asztalokat – üresen kong. A kirándulók csalódottan fordulnának vissza a csillagvizsgálóból is, merthogy onnan is hiányoznak a legfontosabb berendezések. Nem hiányzik viszont a kerékpártároló – de azt nem az épület oldalánál, kívül helyezték el, a végleges helyén, hanem ideiglenesen bevitték a lezárt épületbe, így hát az sem használható.

Fokozza a kirándulók zavarát, hogy – amint az az épület mellett fölállított információs táblán olvasható – az Értékek találkozása – Zsuzsi vasúttal a természetbe címmel megvalósított projekt kedvezményezettje a debreceni önkormányzat volt, a kivitelezés ideje pedig: 2012. már cius 7.–2012. június 15. Vagyis a projektnek nemhogy a július 21-i átadó ünnepségre, de már júniusban el kellett volna készülnie.

Nem beszélve arról, hogy az említett ünnepséget e mondatokkal harangozták be a helyi sajtóban: „Idén immár 130 éves Debrecen közlekedési műemléke, a Zsuzsi, amely az elmúlt két évben jelentős változáson ment keresztül. A fejlesztési projekt lehetőség volt arra, hogy Zsuzsi valóra váltsa álmait. A fejlesztés eredményeként korszerűsödött a vasúti pálya, átépítettek, felújítottak, akadálymentesítettek két vasúti kocsit, és Hármashegyalja végállomáson csodaszép környezetben felépült a Természet Háza, amely nem csupán vasútállomás, végállomás, hanem látogatóközpont, turisztikai információs pont is, »égig érő« kilátóval, a lombkoronák fölé nyúló csillagvizsgálóval. Ünnepeljünk együtt –a megújult Zsuzsi egész napos programmal vár Hármashegyalján! Nincs más hátra, pattanj fel 2012. július 21-én a Zsuzsi vonatra! Siess! A vonatjegyek száma korlátozott!”

Igaz, az „égig érő átverésre” már a Zsuzsi kisvasút debreceni, Hétvezér utcai, ideiglenes végállómásán is gyanakodni lehetne, az ottani információs tábla ugyanis ellentmond a hármashegyaljai információs tábla feliratának. A Hétvezér utcában még így tájékoztatják az utazóközönséget: az Értékek találkozása – Zsuzsi vasúttal a természetbe című projekt kedvezményezettje a Zsuzsi Erdei Vasút Nonprofit Kft., míg a kivitelezés ideje: 2011. július 25.–2011. november 15. Amiből világosan kiderül, hogy a beruházásnak nemhogy mostanra, de már tavaly novemberre el kellett volna készülnie. De úgy látszik, hogy a Hétvezér utcai végállomáson a csaknem 400 millió forintból még a padok elkészítésére sem futotta: a betonidomok közé még mindig nem erősítették oda a padléceket.

Ezek után már csak az a kérdés, hogy a beruházók végül is kiket vágtak át: a Zsuzsi vasúttal hiába vonatozó turistákat vagy a 400 milliót odaítélő Európai Uniót és a magyar államot. A projekt kivitelezői ugyanis tudták az igazságot: a megnyitóünnepségen elhangzott az egyik illetékes szájából, hogy a létesítmény még nincs teljesen kész. De akkor miért adták át? Ezt meg szerettük volna kérdezni a debreceni önkormányzattól, de a városházán azt mondták: a szabadságolások miatt csak pár nap múlva tudnak válaszolni.

Semmi nem készült el időben
Semmi nem készült el időben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.