Jurták árnyékában - A Fidesz is beszállt a törzsi gyűlésbe

A bugaci pusztában megkezdődött a Kurultaj, „a magyarság nagy ünnepe”, „a sztyeppei lovas nomád népek” törzsi gyűlése. Az Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényeként meghirdetett háromnapos találkozóra a szervezők több százezer érdeklődőt várnak. A korábban főként szélsőjobboldali kötődésű rendezvény a Fidesz érdeklődését is felkeltette.

A „turanizmus” eszméje a századelőn, majd a két világháború között is megjelent – hívja fel a figyelmet a Kurultaj megnyitójához időzített elemzésében az Idea (Intézet a Demokratikus Alternatíváért). A tudományosan fölöttébb ingatag alapokon álló elmélet, amely szerint szoros rokonság van a magyar és legkülönbözőbb ázsiai népek közt, sosem alakította döntő módon a politikai, társadalmi életet.

A „hun-türk tudatú népek legnagyobb találkozóját” 2008 óta rendezik meg Magyarországon. A törzsi gyűlésnek harmadszor ad otthont a bugaci puszta. A jurták, íjászok és a honfoglaló magyaroknak öltözött lovasok látványa nem egyszerűen csak romantikus világot jelenít meg: a rendezvénynek politikai vetületei is vannak. A Kurultaj eddig a Jobbik holdudvarához tartozó összejövetelnek számított.

Vona Gábor pártelnök nemrég arra kérte szimpatizánsait, hogy aki teheti, legyen ott Bugacon, és „töltődjön fel a turáni népek erejével”. Új elem, hogy az idén beszállt a Fidesz is. Az Idea elemzése hangsúlyozza, hogy Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke védnökséget vállalt a rendezvényen, és ez az első eset, hogy a költségvetés is támogatja az eseményt, méghozzá 70 millió forinttal.

Lezsák Sándor a minap a Parlamentben fogadta a Kurultajra érkezett külföldi vendégeket. Jelen volt Keskeny Ernő miniszteri biztos, a Külügyminisztérium „kelet-európai és közép-ázsiai főosztályának” vezetője is, aki közölte: „A jelenlegi magyar kormány külpolitikai stratégiájával teljes mértékben összhangban van a Kurultaj szervezése, a keleti nyitás megvalósulását segíti.” Mi történik? A Kurultaj a Fidesz és a Jobbik együttműködésének kísérleti terepévé válik, vagy éppen ellenkezőleg, a két párt ezt az alkalmat is a szavazatokért folyó versenyfutásra használja?

Böcskei Balázs, az Idea igazgatója szerint a politikai haszon szempontjából nincs különösebb jelentősége a rendezvénynek. Más kérdés, hogy bizonyos értelemben valóban verseny zajlik. A Fidesz úgy érzi – idézzük Böcskeit –, hogy „a magyarság és a történelem értelmezéséért folytatott versenyből egyetlen szimbolikus helyszínen sem maradhat ki”.

A Kurultaj programja amúgy meglehetősen eklektikus. Évinger Sándor antropológus a koponyatorzításról és a koponyalékelésről tart előadást, míg Gyöngyösi Márton, a parlament külügyi bizottságának jobbikos képviselője a „keleti nyitás” politikájáról fog beszélni. Raffay Ernő történész szintén olyan témát választott, amely minden bizonnyal már honfoglaló őseinket is élénken foglalkoztatta, előadásának címe: Trianon okai, következményei és a magyarság lehetőségei.

A bugaci pusztán
A bugaci pusztán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.