Iványi Gábor: Folyik a kivéreztetésünk

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség már nem egyház, még nem egyesület.

Néhány hét múlva tanévkezdés, de még mindig nem lehet tudni, milyen sors vár a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) fenntartásában működő iskolákra, és az ott tanuló – többségében szegény családokból származó, roma – gyerekekre. A testvérközösséget rendőri zaklatások, üldöztetések után a Kádár-korszakban végül nagy nehezen elismerték egyházként. Ennek több mint harminc éve. Az új egyházi törvény nyomán azonban a mostani jobboldali többségű parlament indoklás nélkül megfosztotta státusától – annak ellenére, hogy a MET megfelelt a jogszabályi kritériumoknak. Iványi Gábor lelkész, a MET elnöke a törvény több pontja ellen is tiltakozik. Az Alkotmánybírósághoz benyújtott panasza szerint alkotmányellenes, hogy az egyházak elismeréséről az Országgyűlés átláthatatlan feltételek szerint, politikai döntés keretében határoz, amellyel szemben nincs hatékony jogorvoslat.

Az egyházak köréből kizárt közösségek számára a törvény menekülési útvonalként a vallási egyesületként való létezést kínálja fel. A MET is kénytelen volt kérelmezni az egyesületi bejegyzést, különben szervezetileg teljesen megszűnt volna. Csakhogy az egyesületté nyilvánítás még nem történt meg: a bíróság hiánypótlásra szólított fel. A MET tehát a hatalom szemében már nem egyház, de még nem is vallási egyesület. A költségvetési támogatás – és ezzel a MET iskoláinak jövője is – fölöttébb bizonytalan.

A testvérközösség tájékoztatása szerint a szóban forgó nevelési-oktatási intézményekben közel háromezer, többségében halmozottan hátrányos helyzetű diák tanul. Azokon a legszegényebb régiókhoz tartozó településeken, ahol a MET iskolákat tart fenn, lassan ezek az intézmények az egyedüli foglalkoztatók. Több száz embernek nyújtanak munkalehetőséget, és – az önkormányzatokkal együttműködve – szociális étkeztetési feladatokat is ellátnak. Magyarán: több helyen konyhát működtetnek, és ételt adnak a rászorulóknak.

A méltatlan bánásmód, amelyben a Fidesz–KDNP részesíti az Iványi vezette egyházat, nyilvánvalóan politikai okokkal kevert személyes motivációkkal magyarázható. Elég elolvasni a Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével (református lelkipásztorral) készült, májusban megjelent interjút a Heti Válaszban. Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor két gyerekét annak idején Iványi Gábor keresztelte, a miniszter kifejtette: „Azt meg ízléstelennek tartom, ha valaki végigturnézza a médiát azzal, hogy ő keresztelte a kormányfő gyerekeit. Milyen lelki vezető az, aki a rábízott hívők lelki életéről nyilatkozik? Én sosem tennék ilyet, mert komolyan veszem a lelkészi hivatást. Aki nem veszi komolyan, az pedig miért csodálkozik, hogy az állam őt nem?”

Egyebek mellett erre a megállapításra is reagált Iványi Gábor az Élet és Irodalom múlt heti számában közölt terjedelmes cikkében (pontosabban: Balog Zoltánhoz intézett nyílt levelében). Iványi hangsúlyozta, hogy sem ebben, sem más ügyben nem „turnézta végig” a sajtót: „A média (ha hagyják) éli a maga életét, és megfogalmazza azokat a kérdéseket, amelyekre az emberek kíváncsiak”.

Az újságírókat akkor kezdte érdekelni a téma, amikor kiderült, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség is azon felekezetek között van, amelyeket a Fidesz–KDNP ki akar lökni az egyházi státusból. Egyébként pedig nem titkos rendezvényen, hanem egy nyilvános istentiszteleten lezajlott szertartásról van szó. Orbán gyerekeinek keresztelésén sokan jelen voltak. Hiszen ez – a protestáns felfogás szerint – alapvetően közösségi és hitvalló esemény.

Iványi Gábor szerint a MET likvidálása a Fidesz részéről az ő „indiszkréciójának” a büntetése. „Nem igénylem, hogy komolyan vegyen engem az állam, vagy akár te” – írja a nyílt levélben Iványi. (A tegeződő formulát a Balog Zoltánnal való évtizedes ismeretséggel indokolja.) De – állapította meg – az „példátlan és elfogadhatatlan, hogy ilyen vélt sérelmeken felgerjedve fosztotok meg bennünket nem kevés szenvedés árán, jóval a rendszerváltás előtt szerzett polgári és politikai jogainktól”.

Iványi Gábor közlése szerint szociális téren már letiltatták a MET-es intézmények kiegészítő támogatását. Most a legszegényebbek számára működtetett sikeres iskoláik vannak soron: „Folyik kivéreztetésünk és ellehetetlenítésünk”.

Az Iványi vezette testvérközösség megfelelt a jogszabályi kritériumoknak, mégis megfosztották egyházi státusától
Az Iványi vezette testvérközösség megfelelt a jogszabályi kritériumoknak, mégis megfosztották egyházi státusától FOTÓ: KOCSIS ZOLTÁN
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.