Szabó Attila 11. osztályos pécsi diák nemrégiben nagy fölénnyel abszolút első helyezést ért el a 43. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián (IPhO), nyolcvan ország 378 versenyzője közül. A fantasztikus eredmény mellett Attila megkapta a legjobb elméleti dolgozatért járó különdíjat is. Az örömhírt tetézi, hogy az olimpia záróceremóniáján hirdették ki a tavaly szeptembertől idén júniusig lezajlott levelezős pontverseny, a Physics Cup eredményét is: Szabó Attila ezen is első helyezést ért el. Három-négy hónappal azután, hogy 2009 őszén elkezdett tanulni a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban, fizikatanára, Simon Péter Közép-Európa legnagyobb reménysége címmel ruházta fel diákját.

Már akkor a magyar fizikai diákolimpiai csapat vezetői figyelmébe ajánlotta Szabó Attilát, amit a csapat vezetői igazából nem vettek komolyan, hisz egy ilyen fiatal diákról még nem lehet megmondani, hogy mennyire lesz sikeres versenyző. Másfél évvel később (2011-ben) ezüstérmet szerzett az olimpián. Az idei olimpia eredményhirdetését követően már nemcsak Simon Péter, hanem a csapat vezetői is úgy látják, valóban ki kell terjeszteni Szabó Attila tehetségének földrajzi hatósugarát! Simon Péter szerint Attila nagyon jó képességekkel van megáldva, gyakorlatilag minden tárgyból kiválót produkál.

FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS

Tudatosan csak fizika, matematika és informatika tantárgyakból versenyez, bár mostanában a kémia is bekúszik. Attila nemcsak jó képességű, hanem szorgalmas is, örömét leli a munkában, ami neki most a tanulás, a gondolkodás. A tanár úr szerint egy tehetséges gyerek egy idő után csak úgy tud fejlődni, ha önjáró lesz, otthon a saját örömére tanul. Ennek ellenére Attila az elmúlt három esztendőben eljárt az általa vezetett szakkörökre.

Sikereinek másik nagyon fontos tényezője a megfelelő környezet: a biztos, nyugodt családi háttér és az egyedülálló magyarországi fizikaverseny-rendszer. Hazánkban minden korosztálynak megvan a saját fizikaversenye: az általános iskolásoknak az Öveges, a kis gimnazistáknak a Mikola, a nagy gimnazistáknak a Szilárd, az Eötvös, és természetesen az országos középiskolai tanulmányi verseny. A sok-sok egymásra épülő fizikaverseny motiváló hatású, célt ad az ügyesebb gyerekeknek. A jelen eredményei azt sugallják, hogy a rendszer a szerény és kiszámíthatatlan ütemezésű állami támogatás mellett még működik.

A jövő ellenben kissé bizonytalan. A „nagy” versenyek motiváló ereje sokat gyengült, amikor megszüntették azt, hogy az egyetemi felvételkor beszámítsanak az ezen versenyeken elért eredmények. Ez a versenyekre való jelentkezési számokból egyértelműen látszik. A Szilárd versenynél például az oktatási kormányzat annak ellenére sem volt hajlandó felvételi pontszámokkal elismerni a kimagasló teljesítményt, hogy öt nagy egyetem természettudományi karainak dékánjai emelték fel a szavukat ennek érdekében, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat pedig minden oktatási kormányzatot megkeresett már a nagy múltú és magas színvonalú fizikaversenyek felvételinél történő figyelembevételével kapcsolatban – hiába.

Itt sokat lehetne tenni egyszerű adminisztratív intézkedéssel, amihez még pénz se kellene. Azt viszont biztosan lehet tudni, ha ez a most jól működő rendszer egyszer összeomlik, akkor újraszervezni csak nagy munkával lehetne. Óhatatlanul felmerül, hogy miként tudják kezelni Attila zsenialitását. Simon Péter szerint a tanítás-tanulás folyamata a tanár és diák önfeledt együttmunkálkodását jelenti. Egy ilyen folyamatban mindkét „fél” kap impulzusokat a másiktól. Szerencsésnek tartja magát, hogy tanárként rengeteg érdekes embert (diákot) megismerhetett. Sokukról tudta, hogy okosabbak voltak nála, de ez egy csöppet sem zavarta. Azon viszont csodálkozna, ha egy tanár azt állítaná, hogy ő még nem tanított nálánál okosabb diákot. „Azt hiszem, hogy Attila a legokosabb az eddigi tanítványaim közül. A mai napig szívesen beszélgetek vele fizikáról is. Van, hogy kijavít. Van, hogy én javítom ki őt. Nincs ezzel gond.”

A tehetség nem múlik el

– Honnan a fizika iránti fogékonyság?

- A tudományokkal való barátkozás a matematikával kezdődött, ahol megtanultam a rendszerességet és a következetes, logikus gondolkodást. Először matematikából versenyeztem, s mivel ez jól ment, fizikából is kipróbáltam magam. Szerencsére voltak, illetve vannak olyan fizikatanáraim, akik lelkesedésükkel, segítőkészségükkel, látva érdeklődésemet, biztattak, hogy foglalkozzam fizikával is. A fizika iránti első érdeklődés talán onnan is jön, hogy édesapám elektrotechnikus, és az ő munkáját látva kezdett érdekelni a fizika mérési, gyakorlati része is.

– Korosztálya miként reagál a sikereire? Egyáltalán érték a tudás?

– Olyan osztályba járok, ahol sok jó képességű gyerek van (sokféle területen vannak köztünk jók), emiatt egymás sikereit megbecsüljük, elismerjük, ezért gondolom, hogy az én eredményeimet is értékelik.

– Mit csinál, amikor nem foglalkozik tudománnyal?

– A tudománnyal való foglalkozás a szabadidőm egy részét kitölti, a többiben pedig a velem egykorúakat érdeklő dolgokkal töltöm az időt.

– Elméleti fizikus szeretne lenni – ezen belül mi foglalkoztatja?

– A fizika mai kutatási területeit középiskolásként nem lehet mélységeiben megismerni, egyszerűen azért, mert túl bonyolultak a középiskolai anyaghoz képest. Egyelőre a célom egy egyetemen fizikát tanulni, ennek eredményeképp ismerném meg azokat a területeket, amelyekkel később foglalkozhatom. Jelenlegi ismereteim alapján leginkább a szilárdtestfizika érdekel.

– Ennyi ésszel nem érzi tehetségpocsékolásnak, hogy még mindig középiskolás?

– Nem! A tudományos tehetség nem múlik el pár év alatt (remélem, legalábbis), és fontosabbnak érzem, hogy teljes személyiség legyek, olyan alapműveltséggel, amivel nem zárkózom be a szűk szakterületemre. Érdekel a történelem, az irodalom, a zene… is, és ez így van jól.

– Következő nagy megmérettetés a szeptemberi svájci közép-európai matematikai diákolimpia. Volt már olyan, hogy nem úgy szerepelt, ahogy önmagával szemben elvárta, vagy a befektetett energia minden esetben igazolást nyert?

– A munka, amit a fizika (vagy más) tanulásába fektettem, szerintem mindig megtérült, akkor is, ha ez nem feltétlenül versenyeredményekben nyilvánult meg. Elsősorban azért foglalkozom fizikával, mert érdekel, így az azzal való foglalkozás számomra nyereség. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy van határa a tehetségemnek. Sok tanulnivalóm van még, és szeretnék is tanulni. Nyilván később sem tudnék minden problémát megoldani, de erre törekszem. Ez motivál.

– Az ELTE-n vagy Cambridge-ben folytatja tanulmányait?

– Még középiskolás leszek egy évig, úgy gondolom, ezalatt el fogom tudni dönteni, hogy hol tanulok tovább.