Kétmillió eurós egyezség a CET-ről

Akár már a karácsonyi vásár idején vendégeket fogadhat a Duna-parti elátkozott bálna. Az épületnek egyelőre kevesebb mint a felét sikerült bérbe adni, de az is kérdés, hogy a hónapok óta várakozó bérlők nem gondolták-e meg magukat.

Egy hónapot adott magának a fővárosi önkormányzat a CET birtokbavétele után felmerülő kérdések megválaszolására. Az önkéntes határidő augusztus 25-én jár le – tájékoztatta lapunkat Bagdy Gábor, a Közraktárak épületegyüttes ügyének rendezésével megbízott főpolgármester-helyettes, aki egyelőre nem kívánt találgatásokba bocsátkozni sem a multifunkciós központ megnyitásának időpontjáról, sem a kivitelezőkkel való tárgyalások eredményéről. Holott a generálkivitelező WHB Kft. korábban ehhez kötötte az épület átadását. A cég levonulása tehát joggal kelti az egyezség illúzióját.

Bagdy Gábor szerint a kettő nem függ közvetlenül össze. A létesítmény birtokbaadására bírósági ítélet kötelezte a céget – emlékeztetett a főpolgármester-helyettes –, így mindenképpen át kellett volna adniuk a fővárosnak. Mindemellett hangsúlyozta, hogy a városvezetésben akkor is, most is megvan a szándék arra, hogy az elvégzett munkát kifizesse. Bagdy azt sem tagadta, hogy az önkormányzat képviselői ismét felvették a tárgyalás fonalát a kivitelezőkkel. Ezzel párhuzamosan megkezdődött az épület műszaki felmérése, ami a számlák tartalmának ellenőrzéséhez és a multifunkcionális központ nyitásának meghatározásához egyaránt támpontot szolgáltat. Ennek eredménye nélkül nem kívánt találgatásokba bocsátkozni. Bagdy ugyanakkor bízik abban, hogy a CET mellett húzódó Duna-parti bicikliutat és az épület mélygarázsszintjét a közeljövőben átadhatják a budapestieknek. Az utóbbira igen nagy szükség lenne a Nagyvásárcsarnok felújítása nyomán keletkezett parkolóhiány miatt.

A felsőbb szintek üzleteinek átadása attól is függ, hogy a fővárossal hónapokkal ezelőtt szerződött bérlők tartják-e még magukat a megállapodásokban foglaltakhoz. Szándékaik feltérképzése szintén megkezdődött. Az épületnek egyébként kevesebb mint felét sikerült bérbe adni a beruházó Porto Investment Kft. közreműködésével. Az esetleges szerződésmódosításokhoz, illetve a mélygarázs és a bicikliút megnyitásához szükséges fővárosi döntések legkorábban a közgyűlés augusztus végére tervezett ülésén születhetnek meg.

Nem teljesen a semmiből. A kivitelező konzorciumtól kapott tájékoztatás szerint az épület júliusi birtokbaadását egy jegyzőkönyv ugyanazon a napon történt aláírása előzte meg. A dokumentumot a főváros részéről Bagdy Gábor és Nagyunyomi-Sényi Gábor, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója, illetve a WHB Építő Kft. vezetője látta el kézjegyével. Ebben a fővárosi önkormányzat kinyilvánította határozott szándékát, hogy kifizeti az érintett cégeknek a kivitelezés 1,547 millió eurós munkadíját és a készre jelentés óta eltelt időszak 575 ezer eurós fenntartási költségét, ezenfelül bankgaranciát ad a cég tavaly áprilisban lehívott 1,310 millió eurós jólteljesítési letétjéért cserébe, ha a kivitelezők követeléseiket számlákkal támasztják alá. (A bankgaranciához a 36 hónapos szavatossági idő lejárta után juthatnak hozzá a cégek.) A generálkivitelező WHB Építő Kft. és alvállalkozói a kért számlákat és elszámolásokat a héten elküldték a fővárosi önkormányzatnak, és remélik, hogy a közgyűlés augusztus végén engedélyt ad a kifizetésre.

A jegyzőkönyvben egyébként azt is rögzítik a felek, hogy elfogadják az Atrox Kft. által korábban készített műszaki állapotfelmérést, és új készítésére nem tartanak igényt. A több mint százoldalas jelentés szerint az épület műszaki átadás-átvételét akadályozó körülmény nem áll fenn. A cég véleménye szerint a kivitelezők maradéktalanul teljesítették a szerződésben foglaltakat. A garanciális javítások elvégzése legfeljebb két-három hónapot vehet igénybe, utána az épület megnyitható. Így már a karácsonyi vásár idején fogadhatná a nagyközönséget. A 30 ezer négyzetméteres multifunkcionális központot eredetileg 2010 augusztusában nyitották volna meg. Az épületet 2010 végén készre jelentette a generálkivitelező WHB Építő Kft., csakhogy a Porto időközben szerződést bontott a fővárosi önkormányzattal, amely különféle hiányosságokra hivatkozva nem vette át. A WHB viszont addig nem volt hajlandó levonulni a területről, amíg ígéretet nem kap a végszámla kifizetésére. A helyzetet bonyolította, hogy a két fél – a főváros és a generálkivitelező – külön-külön szerződött a Portóval. Az épület 8,5 milliárd forintból épült fel.

A harmincezer négyzetméteres épületkomplexum két éve üresen áll és pusztul
A harmincezer négyzetméteres épületkomplexum két éve üresen áll és pusztul
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.