Mulatóbirodalom tulajdonosából keresztapa lett?

Módosította a Központi Nyomozó Főügyészség Vizoviczki László gyanúsítását. A május végén vesztegetés gyanújával letartóztatott vállalkozót immár bűnszervezet vezetőjeként elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják.

Az eredeti gyanúsítás szerint Vizoviczki egy munkatársának közvetítésével pénzért illegális rendőri védelmet vásárolt az érdekeltségébe tartozó több mint negyven budapesti szórakozóhelynek, emellett volt vezető beosztású rendőröknél, köztük a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) korábbi szervezett bűnözés elleni főosztályvezetőjénél és az NNI speciális bűnszervezeti csoportok osztályvezetőjénél elérte, hogy megkapjon minden rá vonatkozó bűnügyi információt.

Úgy tudjuk, az ügyészségi nyomozók lehallgatási anyagokra, tanúvallomásokra és „egyéb bizonyítékokra” alapozták a gyanúsítás módosítását. Nyilvánvaló, bár erről egyelőre az ügyészség nem beszél, hogy az ügy többi érintettjének (de legalábbis a többségüknek) a gyanúsítását hamarosan szintén átminősítik. A bűnszervezetben elkövetett vesztegetés kimondása egyebek között azt is jelenti, hogy – amennyiben a gyanúsítottak bűnösségét a bíróság kimondja – kétszer akkora büntetésre számíthatnak, mint alapesetben.

Vizoviczki ügyvédje, Nagy Gábor azt közölte: érdemi védekezést terjesztett elő, majd panaszt jelentett be a gyanúsítás ellen.

A hatóságok az ügy jellegére tekintettel továbbra is óvatosan nyilatkoznak azzal kapcsolatban, hogy a Vizoviczki-ügyben letartóztatott négy vezető beosztású rendőrön kívül más hivatalos személyek (rendőrök és más, a Vizoviczki érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyeken ellenőrzésre jogosult, ám korábban e jogukat csak igen ritkán gyakorló hatóságok tagjai) gyanúsítására sor kerülhet-e még.

A Portik Tamás és társai ellen több emberen előre kitervelten elkövetett emberölés gyanújával folyó eljárásról azonban a rendőrség továbbra sem ad érdemi tájékoztatást.

Szerda este az NNI cáfolta, hogy vizsgálat folyna a nyomozóirodánál annak tisztázásra, miképpen kerülhetett ki egy internetes portálra kihallgatási jegyzőkönyv, amelyben a jelek szerint az olajügyekből és a kecskeméti maffiaperből ismert Radnai László Portik Tamásra tett terhelő vallomását rögzítették. A portál munkatársai nem nyilatkoztak, de nem is vonták vissza cikkük azon állítását, amely szerint a kérdéses jegyzőkönyv a birtokukban van.

Ha az NNI-nél ennek ellenére nincs vizsgálat, annak több oka is lehet: az például, hogy nem érdekli őket, hogy úton-útfélen olvashatók a jegyzőkönyveik, nem náluk folyik vizsgálat, illetve volt vizsgálat, és már tudják is az eredményét, csak nem akarják nyilvánosságra hozni.

Nem cáfolták ugyanakkor a Heti Válasz Online cikkét, amely szerint a kérdéses jegyzőkönyv hamisítvány volna, s a május végén letartóztatott Gulyás Imre, az NNI szervezett bűnözés elleni volt főosztályvezetője és társai hamisították, hogy így növeljék Vizoviczki Lászlóban a fenyegetettség érzését, s aztán szolgáltatásaikért még magasabb fizetést kapjanak tőle.

Kérdés persze, hogy – ha igaz a hatóságok azon állítása, hogy a Portik- és a Vizoviczki-ügy között nincs kapcsolat – miért is fizetett volna Vizoviczki egy olyan jegyzőkönyvért, amely egy vele semmiféle kapcsolatban nem álló másik emberre tett terhelő vallomást tartalmaz.

Állítólag a rendőrség továbbra sem vizsgálódik az ügyben. Annak ellenére sem, hogy a kiszivárogtatott jegyzőkönyv számos olyan adatot és információt tartalmaz, amelynek a közzététele az esetleges tanú életét, de legalábbis a nyomozás sikerét veszélyeztetheti. Szerettük volna megtudni a vizsgálat elmaradásának okát.

Írásban feltett konkrét kérdéseinkre az ORFK két mondattal felelt: „Tekintve, hogy a büntetőeljárás, illetőleg a gyanúsítottak személye rendkívüli sajtóvisszhangot keltett, a média kivételes figyelmének következtében kialakult helyzet veszélyezteti a büntetőeljárás sikeres lefolytatását, ezért a nyomozás a sajtónyilvánosság teljes körű kizárása mellett zajlik. A fentiekkel összefüggő kérdésekre a Nemzeti Nyomozó Iroda semmilyen tájékoztatást nem ad.”

Zagyvarékas, 1996., elhagyott olajtartályok – minden az olajozással kezdődött
Zagyvarékas, 1996., elhagyott olajtartályok – minden az olajozással kezdődött
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.