'Viktor akkor hal meg, ha nincs konfliktus'

Fodor Gábor szerint a miniszterelnököt szellemi sivatag veszi körül. Interjú.

Ön félázsiai szerzetnek tartja magát? 

- Természetesen nem. Ez zagyva és téves történelemmagyarázat. Ezek a mondatok alkalmasak arra, hogy a magyar lakosság jelentős részét megsértsék. Az ázsiai gondolkodás tekintélyelvű, nem a szabadságra és önálló gondolkodásra épülő, mint a nyugat-európai. Az ázsiai egy erős vezető után kívánkozó, alattvalói magatartás. És itt utóbbin van most a hangsúly. Azt sugallja, hogy félig-meddig alattvalói magatartást tanúsítunk. Ezt pedig vissza kell utasítani.

Fodor: Már nem beszélgetünk politikáról
Fodor: Már nem beszélgetünk politikáról

- Mennyire tartja tudatos embernek Orbán Viktort? Pontosabban a jelenlegi Orbán Viktort. Olyan vezetőnek látja, aki minden lépését előre kiméri, vagy aki olykor meggondolatlanul beszél?

- Ez ügyben szeretném szétválasztani az embert és a politikust. Egy régi szobatársamról van szó, akivel barátságban voltam. Máig is van egy jónak nevezhető viszony közöttünk; bár az utóbbi időben, főleg politikai kérdésekről, nem beszéltünk. Ugyanakkor emberileg sok kérdésben megértő és elfogadó vagyok vele. Ezt nem is fogom megtagadni. Politikailag viszont másképp viszonyulok hozzá, a lehető legrosszabb véleménnyel vagyok arról, amit az Orbán-kormány művel. Egy tévút rajzolódik ki, amiért Magyarországnak nagy árat kell később fizetnie. Mindaz, ami elhangzik, abszolút tudatos, és nem annak jele, hogy Orbán elfáradt volna. Amiket mondott, az mind illeszkedik egy tőlem mérhetetlenül távol álló, de koherens nézetrendszerbe. Ez arról szól, hogy nem akar sem IMF-megállapodást, sem pedig Európához való tartozást. Lényegében mindkettő nyűg és kolonc a számára. Szerinte a Nyugat hanyatló konglomerátum, amely csak korlátokat jelent a számára. A miniszterelnök pedig szereti a korlátlan hatalmat. Orbán számára a hatalom lételem, ez a fajta politika a vérében van. Sokan nem értik, miért gerjeszt konfliktust maga körül. Nem értik, mert nem ismerik Orbánt. Viktor akkor hal meg, ha nincs konfliktus. Akkor virul ki, ha konfliktusok tömege van körülötte. Sajnos ez szomorú út, amit jól mutat, hogy a kilencvenes évek elején az akkor újra felfedezett Márai Sándor volt a példakép, ma pedig Nyirő József. Ez mindent elmond. Szellemi kiüresedés, színvonaltalanság jellemzi a jobboldalt és Orbán környezetét is.

- A nemzeti együttműködés rendszere mennyire illeszkedik abba az orbáni vízióba, amelynek sarokköveit még egy szakállas fiatalember tette le Nagy Imre újratemetésén?

- Orbánban már akkor ott bujkált egy autokratikus vezető, de ez nem volt még ennyire domináns. Látni kell, hogy honnan indult. Akkor olyan, alapvetően liberális szellemi közeg volt körülötte, amely mára eltűnt. Most szellemi sivatag veszi körbe. Ma a konzervatív gondolkodású értelmiségiek azt gondolják, amit Mellár Tamás mond: „jobboldali vagyok, konzervatív vagyok, a pártom cserbenhagyott engem, és ma nincs pártom”. Idejutott a baloldali elemekkel megtöltött jobboldali populizmussal Orbán és a Fidesz.

- Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője legutóbb fontos kérdésnek nevezte, hogy mikor és hogyan alakulhat ki egy Orbán nélküli Fidesz, egy Orbán nélküli konzervatív oldal. Szerinte erre egy választási vereség előtt nincs mód. Mennyiben lenne más egy Orbán nélküli Fidesz?

- Ezt én is kulcsfontosságúnak érzem. 2014-ben az Orbán-kormányt le kell váltani. Nem mindegy azonban, hogy ez miként történik meg. Ha a mostani ellenzék nem lesz képes hiteles és kormányképes alternatívát nyújtani, akkor ugyanoda lyukadunk ki, mint 2010 előtt. Ez nem lehet cél. Az ellenzéki oldalon is komoly változásra van szükség. Az Orbán-kormánnyal a vesztébe rohan az ország, hosszú évekbe fog telni a károk rendbehozatala. Egy biztos, hogy szükség lesz egy mérsékelt jobboldali politikai erőre, amellyel együtt lehet működni. Hogy ez a Fidesz vagy más, teljesen mindegy. Azzal is számolni kell, hogy amíg a Fidesz nem szenved el egy választási vereséget, addig ez a folyamat nem fog megindulni. A Fidesznek veszítenie kell ahhoz, hogy kialakuljon egy konszolidált, mérvadó politikai jobboldal Magyarországon.

- És kialakulhat egy konszolidált, mérvadó liberális politikai erő az SZDSZ eltűnése után?

- Létre kell jönnie egy mérvadó, liberális politikai erőnek. Személy szerint ezért alapítottam meg a Szabadságért Alapítványt. A legfontosabb az, hogy legyen képviselete, világos programja annak a több százezer választónak, akiknek jelenleg nincs pártjuk, akik csalódtak a jelenlegi kormány politikájában, de ezzel együtt nem gondolják azt, hogy restaurálni kellene a Fidesz-kormány előtti viszonyokat. Remélem, nemsokára eljutunk arra a pontra, amikor azt mondhatjuk: politikai erőt lehet szervezni. De én ezt csak ésszel vagyok hajlandó csinálni, és csak akkor belevágni, ha minden feltétel adott. Ezen dolgozunk a munkatársaimmal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.