Szegedi lemondott, de marad

A Jobbik országos elnöksége felszólította Szegedi Csanádot, hogy adja vissza európai parlamenti képviselői mandátumát. Szegedi válaszul bejelentette, hogy kilép a Jobbikból, de EP-képviselői tisztségétől valószínűleg nem válik meg.

A Szegedi Csanád iránti bizalom már korábban megingott a pártban. Vona Gábor, a Jobbik elnöke a tavasszal tartott tisztújítás során ugyan remek szónokként és bajtársként méltatta, a „párt öklének” nevezte, Szegedi azonban a küldöttektől a legkevesebb szavazatot kapta, és kiszorult az elnökségből. Párton belüli népszerűségének csökkenését némelyek a jórészt neki tulajdonított borsodi belviszállyal, mások inkább azzal magyarázták, hogy elterjedt a hír – Szegedi Csanád még nagyobb hatalmat akar, egyenesen Vona Gábor helyére tör.

A mostani ügy előzménye: a Jobbik szélsőjobboldali konkurenciája kiderítette, hogy Szegedi Csanád részben – anyai nagymamája révén – zsidó származású. Bár Vona Gábor szerint a Jobbik nem fasiszta, nem náci és nem rasszista párt, úgy látszik, a zsidó származás miatt jobbikos körökben magyarázkodni illik. Szegedi arra hivatkozott, hogy zsidó felmenőiről ő is csak 2011 decemberében értesült. Aztán előkerült egy 2010-es hangfelvétel, amely arra utalt, hogy egy kétes hírű férfi megzsarolta Szegedi Csanádot: a jobbikos politikus anyagi előnyöket, uniós forrásokat ígért cserébe, ha az illető nem hozza nyilvánosságra a származásával kapcsolatos információkat.

Szegedi Csanád manipulatívnak minősítette a felvételt, de szavának kevesen adtak hitelt. A Jobbiknak van etikai és fegyelmi bizottsága (elnöke Staudt Gábor), de más esetekhez hasonlóan ezúttal is Novák Előd parlamenti képviselő, a párt alelnöke érezte úgy, hogy el kell játszania az igazságosztó szerepét: lemondásra szólította fel a „hazugságspirálba” keveredett Szegedit. Megjegyzendő, hogy Novák Elődöt nem mindig zavarják a valótlanságok. A minap például részt vett a Csatáry László mellett tartott, erősen náci-nyilas hangulatú szimpátiatüntetésen. Novák – mint az Index videofelvételén látható és hallható – annak ellenére „tisztességes” embernek nevezte Csatáryt, hogy egyre több terhelő dokumentum, tanúvallomás szól ellene, és nyilvánvalóvá vált: a háborús bűnök elkövetésével vádolt 97 éves férfi többszörösen is hazudott a múltját illetően.

A személyével és a Jobbikkal szemben folyó „rágalomhadjárat”miatt Szegedi Csanád leköszönt a pártban betöltött funkcióiról – a szerencsi alapszervezet vezetéséről, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöki pozíciójáról, és ezzel járó országos választmányi küldöttségről –, de EP-képviselői mandátumát megtartotta. A Jobbik nem elégedett meg ennyivel. Az országos elnökség tagjai hétfőn egyöntetűen úgy határoztak, hogy EP-képviselői tisztsége visszaadására is felszólítják. Ha ezt nem teszi meg, akkor a Jobbik etikai vizsgálatot indít a párttagságával kapcsolatban.

Vona Gábor hangsúlyozta, hogy a döntésnek „semmi köze” Szegedi zsidó felmenőihez. Arról van szó, hogy az elnökség hitelesnek fogadta el a már említett hangfelvételt, és bizonyítottnak látta, hogy Szegedi pénzeket ajánlott fel az őt zsaroló, „azóta elítélt és többször is a nyomozó hatóságok látókörébe került” férfinak.

Szegedi Csanád gyorsan reagált, és közölte, hogy kilép a Jobbikból. Az EP-képviselői mandátumtól azonban a jelek szerint továbbra sem akar megválni. Legalábbis az MTI-nek azt mondta, hogy jelenleg nyári szünet van az Európai Parlamentben, így csak augusztus végén, szeptember elején hoz végleges döntést. Pillanatnyilag úgy látja, „nagy az esélye” annak, hogy marad EP-képviselő, és függetlenként folytatja tovább „Magyarország védelmének” képviseletét. A távirati irodának arról is beszélt, hogy nem élt vissza uniós pénzekkel, semmiféle törvénytelenséget nem követett el, és ezt be is fogja bizonyítani. Eltökélt abban, hogy tisztázza magát a Jobbik tagsága előtt, még akkor is, ha ez esetleg évekbe telik. Ja, és párttagságáról azért mondott le, hogy a „személyét ért támadáson keresztül ne ártson a Jobbiknak”. Szegedi Csanád ehhez lapunk érdeklődésére annyit tett hozzá, hogy jogi eljárásokat indít majd, Szikinger István ügyvéd elvállalta a felkérést: ő lesz a jogi képviselője

Mirkóczky Ádám, a Jobbik szóvivője kérdésünkre hangsúlyozta: Szegedi Csanád esküt tett rá, hogy ha az országos elnökség legalább kétharmada úgy dönt, megválik az EP-képviselőségtől. Ha inkább a „mandátumát választja a becsülete helyett”, akkor a szóvivő szerint a Jobbiknak nincs jogi lehetősége arra, hogy megfossza képviselői tisztségétől.

Szegedi eltávolítása a párthoz kötődő hetilap, a Barikád sorsát is befolyásolhatja. A lapot ugyanis Szegedi Csanád és Vona Gábor felesége (Vona-Szabó Krisztina) közös cége adja ki. Érdekes helyzet – ismerte el Pörzse Sándor, a Barikád főszerkesztője, a Jobbik parlamenti képviselője, de –mint mondta – ebben az ügyben nem kíván nyilatkozni. Szegedi Csanád ezzel kapcsolatban annyit közölt, hogy nem kívánja megtartani az üzletrészét.

Vona-Szabó Krisztina, Vona Gábor és Szegedi Csanád egy Jobbik-rendezvényen
Vona-Szabó Krisztina, Vona Gábor és Szegedi Csanád egy Jobbik-rendezvényen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.