A láncolások véget értek

Nem kizárt, hogy az egy hónap múlva esedékes frakció-tisztújítás után nem Jávor Benedek marad az LMP képviselőcsoportjának vezetője – derül ki lapunknak adott interjújából. Jávor Benedek szerint a frakció és a párt egyre sikeresebb, így nincs külső ok, ami indokolná, hogy ne folytassa, de „vannak más, személyes szempontok is”, ahogy fogalmazott, „hogy ez a fajta pozíció miként illeszthető össze a saját ambícióimmal, miként illeszthető bele saját életembe.

Ezeket nekem végig kell gondolnom. Azt kértem a frakciótól, hogy az ülésszak lezártát követően adjanak nekem időt átgondolni ezeket a szempontokat. (…) Folytatni akkor fogom, ha biztos vagyok benne: százszázalékosan oda tudom tenni magam, és az LMP sikeréhez a lehető legtöbbet hozzá tudom rakni. De ez nemcsak az én döntésemen múlik, hanem hogy a frakció kit választ, ki jelentkezik feladatokra. Hiszen nemcsak frakcióvezetőt, de frakcióelnökséget is választunk. Meglátjuk majd, hogy augusztus végén a frakción belül milyen szándékok vannak, és ki élvez olyan támogatást a csoporton belül, aki a megfelelő támogatottsággal és bizalmi háttérrel tudja folytatni ezt a munkát” – mondta Jávor.

Az LMP-s politikus elmondta: nem érzik szükségét annak, hogy –az ügyészségi eljárás megszüntetése után – elnézést kérjenek Gyurcsány Ferenctől a sukorói feljelentés miatt, mert gyanújuk megalapozott volt, a volt miniszterelnök politikai felelőssége pedig álláspontjuk szerint továbbra is fennáll az ügyben. Arra a kérdésünkre, hogy az LMP most miért nem tesz feljelentéseket az általuk rendszeresen kritizált, korrupciógyanús ügyekben, Jávor azt válaszolta: nem akarnak minden félmondatra feljelentést tenni, amely végül hamar elvérzik a rendőrségi vagy ügyészségi szakaszban. „Azzal csak a Fidesz nyerne. Ezzel együtt már látunk pár rést a pajzson, és meg fogjuk tenni a lehetséges lépéseket” – tette hozzá.

Az Orbán-kormánnyal kapcsolatban Jávor megjegyezte: a Fidesz azzal az ígérettel került hatalomra, hogy véget vet a korábbi időszak mutyivilágának, leszámol a Hagyó Miklósok, Verók Istvánok, Hunvald Györgyök időszakával. – Ehhez képest a Fidesz–KDNP intézményesítette és ipari méretűvé fejlesztette a korrupciót, az Orbán-kormánynak és ennek a Fidesznek nem szabad kormányoznia 2014 után – jelentette ki.

Jávor az LMP láncolós akciójával kapcsolatban kijelentette, hogy ezek az eszközök idővel veszítenek frissességükből, így a láncolások végére értek. „A 2014-es választásokig nem gondolom, hogy lesz még olyan intézmény, amelyhez oda fogom láncolni magamat. A látványos eszközöket persze továbbra is használni fogjuk. Van még pár dolog a tarsolyunkban” – tette hozzá. Jávor a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás kapcsán elmondta: az LMP nem fog beállni az MSZP jelöltje mögé, mert ők olyan személyt keresnek, aki élvezi a helyiek biztos támogatását, és képes lehet megszorongatni a Fideszt.

Az MSZP-vel való viszonyukról Jávor Benedek azt mondta: a Szolidaritással, a Millával és a 4K!-val készülnek pólusképző erőt alakítani, de pozitívumként értékelik a szocialistáknál végbement változásokat is. „Az a kérdés, hogy az MSZP hogyan változik 2014-ig. Egy olyan MSZP-vel, amely a 2010 előtti állapotokhoz való visszatérést ajánlja, nem lehet együttműködni. Látom, hogy a szocialistáknál jelentős változások mentek végbe. Legutóbb Kunhalmi Ágnes nyilatkozott épp a Népszabadság oldalán egy interjúban arról, hogy a szocialista tábor viszonyulásában is változások kellenek a két párt közeledéséhez. Megjelentek új szereplők az MSZP-ben, akik sokkal inkább értik, hogy az LMP miről szól és mik a célkitűzései, akiknek a 2010 előtti időszakhoz nincsenek kötődései, nincs közük az akkori korrupcióhoz. Vannak tehát változások, és ezek befolyásolhatják a szocialistákhoz való viszonyulásunkat. Hogy ezek a változások azonban milyen mélységűek lesznek, még kérdéses. Látok azért aggasztó jeleket, például az MSZP pártpénztárnokának családi érdekeltségei összeérnek Nyerges Zsolt érdekeltségeivel. Én nem tudnék nyugodtan aludni, ha egy olyan politikai erővel lennék összekötve, amely a színfalak mögött kapcsolatban áll azzal az oligarchakörrel, amely ellen egyébként a legádázabb harcot folytatjuk” – fogalmazott Jávor Benedek.

„A Fidesz–KDNP intézményesítette és ipari méretűvé fejlesztette a korrupciót”
„A Fidesz–KDNP intézményesítette és ipari méretűvé fejlesztette a korrupciót” FOTÓ: MÓRICZ SIMON
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.