Ön a bizonytalanok közé sorolja magát, vagy tudna kire szavazni egy most vasárnapi választáson?

Csigó Péter

A legutóbbi választás napján külföldön voltam, de a kopogtatócédulámat az LMP-nek adtam. Ez jelent egyfajta kötődést. Mégis azt mondom, ha most lennének a választások, nem tudom, hogyan döntenék. Akkor fogok szavazni az LMP-re, ha megbizonyosodom a kormányzóképességéről.

Cikkében azt írta: a választók jelentős tömegei kilépnek abból a virtuális világból, amely az ország problémáit a „nemzeti antikommunisták” és a „balliberális modernizátorok” közti szimbolikus csatára egyszerűsítette. Légüres térbe vagy létező politikai mezőbe érkezett meg ez a választói tömeg?

Kétségtelenül ez a mai belpolitika legfontosabb kérdése. Egyrészt látszik, hogy végre nem a Fidesz és a Jobbik térfelén pattog a labda: az előbbi tábora nem bővül, az utóbbi pedig már nem tud több választót lecsippenteni a bizonytalanok közül. A másik oldalon az MSZP azt várja, hogy az elégedetlen szavazók visszacsorogjanak, mint 1994-ben és 2002-ben, pedig e bal-jobb ingamozgásnak az ereje mérséklődött. A nagy kérdés az, hogy mi történik a bizonytalan tömbbel. Tanulmányomban rámutatok arra, hogy rendszerszerű politikai változás tanúi vagyunk, amelynek alakítói a jelenleg bizonytalan szavazók. Ezt minden elemző, közvélemény-kutató érzékeli, ezért van az, hogy annyian kommentálják az LMP vagy az MSZP népszerűségének egy-egy százalékos változását is. Én ezzel szemben azt javasoltam, vizsgáljuk meg, mi történik a társadalom fiatalabb, aktívabb, internetező felében, mert ha van változás, akkor az innen indul. Ezért használtam egy olyan felmérést, amely az online-társadalom preferenciáit vizsgálta. A kutatás legfontosabb eredménye az volt, hogy a társadalom online-felében a bizonytalanok nem légüres térbe érkeztek. Akkor lennének légüres térben, ha semmilyen értékprofillal nem rendelkeznének, ha nem lennének olyan közös értékeik, amelyek mentén az elégedetlenségük, egy jobb rendszer iránti vágyuk kifejezhető. Ha például a bizonytalanok nagyjából egyenlő arányban állnának szocialista, fideszes, jobbikos, LMP-s szimpátiájú választókból, akkor biztosan mondanám, hogy bizonytalannak lenni nem más, mint légüres térben lebegni a versengő politikai pólusok közt. De ez nincs így. Az online-társadalom bizonytalanjai egyértelműen az LMP, a Milla, az egyéb új kezdeményezések szimpatizánsaival állnak egy platformon. Az európai, a zöld, a polgári, a liberális értékek mentén definiálják magukat.

Le is szögezte, hogy az új politikai tömböt, a radikális demokratikus megújulást olyan erők képviselik, mint a Milla, a Hallgatói Hálózat, a Védegylet, a Haza és Haladás, az LMP, a Szolidaritás vagy a 4K!. A felsorolásból hiányzik az MSZP. A szocialisták nélkül viszont nincs váltóképes erő vagy szövetség.

Hadd hangsúlyozzam, hogy az egész történet, amelyet megpróbáltam leírni, nem arról szól, hogy az online-bizonytalanok beálltak volna az LMP, a 4K! vagy a Milla mögé. Épp ellenkezőleg, a probléma az, hogy létezik egy elitváltást akaró bizonytalan tömeg, amelynek értékei nagyon hasonlók az új pártok és mozgalmak táborának értékeihez, de ez a bizonytalan tömeg mégsem állt be mögéjük. Ez az a kihívás, amelyet meg kell oldanunk, politikusoknak, civileknek, kinek-kinek a maga térfelén. Amíg a bizonytalanok politikai képviseletét nem teremtjük meg, addig az országot demokratizálni lehetetlen, és addig a politika új pólusa is inkább csak lehetőség, mint valóság. Ez a lehetőség azonban egy valósan létező lehetőség, és érdemes komolyan venni. Az online-bizonytalanok táborát jelenleg az új pártok, mozgalmak mozgósíthatják, és az LMP jelenlegi tízszázalékos tábora mellett megmozdítható egy másik tízszázaléknyi szavazó. Ha az LMP és a 4K! vagy egy esetlegesen jelentkező új párt megoldást talál arra, miként tudják megszólítani az online-bizonytalanokat, akkor tízszázaléknyi új szavazót tudnak szerezni. Együtt tehát húsz százalék környékére is felkúszhatnak. Ha pedig folytatódik a Szolidaritással való együttműködésük, és az utóbbi párttá is alakul, és esetleg hárman mint rendszerkritikus erők közös szövetséget alkotnak, azzal a szocialista szavazók és a baloldali bizonytalanok közül elvihetnek további néhány százalékot. Ez pedig 2014-ben már elegendő a pólusképzéshez, egy húsz-huszonöt százalékos politikai tábor kialakításához, és ahhoz, hogy a demokratikus megújulás pártjai magabiztosan tárgyalhassanak az MSZP-vel a kormány leváltásáról.

Az ön által vázolt helyzetben tehát jobboldalon indul a Fidesz és a Jobbik, ellenzéki oldalon pedig az MSZP és az LMP–Szolidaritás–4K!-tömb. Az új választójogi rendszer alapján a Fidesz pedig akkor meg is nyeri az egyéni körzetek jelentős többségét.

Teljesen nyilvánvaló, hogy az új pólusképző erőnek választási szövetségre kell lépnie az MSZP-vel, ha le akarják váltani a kormányt. Hangsúlyozom: akkor, ha le akarják váltani a kormányt, ha látnak erre esélyt, és ha látnak garanciákat arra, hogy az MSZP-t rávehetik a közösen kidolgozott program megvalósítására. Az MSZP szerintem egyedül nem tud kormányt váltani. A kérdés az, hogy ha lesz együttműködés, akkor abban azonos erejű és egyenrangú partnerekként tudnak-e majd tárgyalni egymással. A másik kérdés, hogy érdemes-e vállalniuk az új pártoknak azt a kockázatot, amelyet a szocialistákkal kötött választási együttműködés jelent. Ezt nem tudom megítélni, nem is az én dolgom. A civil mozgalmak felől tekintve, ahonnan én nézem a dolgokat, nem ez a legfontosabb kérdés. Innen nézve a legfőbb probléma az, hogy az elitváltást akaró bizonytalanok miért nem szavaznak azokra a pártokra, amelyekből kinőhetne egy új elit, és amelyek táborával egyébként – az online-társadalomban legalábbis – közös értékeket vallanak. A probléma tehát az, hogy a demokratikus megújulás pólusán belül létezik egy fal a pólus pártjai és a pólus bizonytalan tömegei közt. Ha ezt a falat nem bontjuk le, az új pártok ugyanolyan könnyen elidegenedhetnek a társadalomtól, mint a régiek.