Fölállt Orbán Viktor rendszere
Orbán Viktor, illetve a nevében eljáró Hoffmann Rózsa ugyanis szembement saját konzervatív értelmiségével és parlamenti frakciójának liberális szárnyával, de megvalósította az álmát, azt az oktatási rendszert, amely visszavisz azokba az évekbe – tartalmát tekintve pedig annál jóval korábbi időszakba –, amelyekben ő kapott képzést. Az oktatás jelenkori jövőképe a múltból eredeztethető.
A rendszer az első kötelező bemeneti ponttól, az óvodáktól, az utolsóig, vagyis a felsőoktatásig, kiépült. Ideologikusan szakítottak a tudásalapú társadalom képével, jellemzően inkább arra építettek, hogy akinek a szülei olyan helyzetben vannak, illetve, ha a gyerek látványosan kiemelkedő képességű, hozzáférhessen a tudás legjavához, ellenkező esetben inkább a kétkezi munka irányába terelik őt. Más kérdés, hogy a rendszer nem számol azzal a lehetőséggel, hogy esetleg nem lesz elég munkahely a munkások számára.
1. Ma Magyarországon ötéves kortól kötelező az óvoda. Az Orbán-kormány ugyan ezt – szakemberek szerint helyesen – előre hozná hároméves korra, de ennek megvalósítására jelenleg semennyi pénz nincs, nem véletlen, hogy a bevezetését el is halasztották. Az óvoda után a gyerek általános iskolába kerül, jellemzően olyanba, amelyet tartalommal – vagyis pedagógiai programmal, az iskola vezetőinek kiválasztásával – az állam tölt meg, vagyis egységesít, míg a működtetés, tehát az iskolaépület fenntartása az önkormányzat kezében marad, vagyis a település gondoskodik majd a világításról, a festésről.
A kormány ugyanis, megvalósítva Orbán Viktor régi álmát, a saját kezébe vette az oktatást, szakítva az elmúlt több mint húsz év rendszerével, és mindazzal a tudással is ezzel egyidejűleg, ami az önkormányzatoknál ez idő alatt fölhalmozódott.
Az államosítás gondolatában lenne rendszer, ha a maga teljességében valósulna meg, és az állam valóban arra használná ezt a lehetőséget, hogy valamennyi település összes iskolájában ugyanaz a tudás és ugyanaz a színvonal járjon a gyerekeknek, de ez így és most megvalósíthatatlan. Egyrészt azért, mert az önkormányzatok lehetőségei – még ha csak az épület színvonalának biztosításában is – eltérőek, s tanulmányok tömkelege igazolja, hogy a rosszabb színvonalú épület, a gyatrább eszközök magukkal vonják a színvonal csökkenését is. Másrészt, az egyneműsítés gondolata önmagában minőségcsökkenést okoz, hiszen elvész az a tudás, amit épp az önkormányzatok, a helyi igényekre alapozva tettek hozzá korábban iskoláik pedagógiai programjához: ilyen lehet a néptánc vagy a matematika-szakkör például, minden, amit a helyben élők éreznek speciális, számukra fontos tudásnak.
Az Orbán-kormány a legelső intézkedései közt vezette be a buktatás lehetőségének visszaállítását, amit a korábban kormányzó MSZP–SZDSZ-koalíció szülői beleegyezéshez kötött abból a jól fölfogott érdekből, hogy így akadályozza meg a nehéz sorsú gyermekek korai kizuhanását a rendszerből, és ezzel esélyegyenlőtlenségük további mélyülését. Ez persze a pedagógusok számára többletmunkával járt, személyre szabott programokat kellett alkalmazniuk, viszont nem véletlen, hogy a sokat átkozott 2002 és 2010 közötti időszakban a lemorzsolódók aránya csaknem húsz százalékkal csökkent.
Nos, a konzervatív pedagógusok legnagyobb megkönnyebbülésére ismét lehet buktatni, aminek következményeképp azok a jelentős többségben lévő gyerekek, akik szegénysorból jöttek, akik előtt nincs minta, akik nem kellően motiváltak a tanulásban – hiszen mitől is lennének csak úgy maguktól –, s ráadásul oktatói közömbösséggel szembesülnek, osztályismétlésre kényszerülnek.
Ez igazán attól válik súlyossá, hogy a kormány az ipari lobbinak és a spórolási kényszernek engedelmeskedve a korábbi 18-ról 16 évre szállította le a tankötelezettség határát, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a magyar állam ennyi idős korukig köteles oktatást biztosítani a gyerekeknek. Tehát: elég, ha valaki kétszer megbukik – ami azért elég könnyen összejöhet még jobb sorsba született gyermekek esetében is –, máris eléri a tizenhat éves korhatárt, és attól a ponttól kezdve olyan sors vár rá, amilyen jut, telve törvényszerűségekkel, amelyek része a nyomor és a bűnözés lehetősége egyaránt.
Érdemes megjegyezni, hogy a David Cameron vezette brit konzervatív kormány – épp a válságra való tekintettel – a magyar konzervatív kormánnyal szemben 16-ról 18 évre emelte az iskolakötelezettség korhatárát. Az ő megfontolásuk mögött az áll, hogy tovább kell a rendszerben tartani a fiatalokat, mélyebb, alaposabb, nagyobb közismeretre épülő tudást biztosítani nekik, mert csak úgy lesznek képesek alkalmazkodni a piacgazdaság feltételeihez, ami alatt nem kell túl nagy dolgokat érteni, elég talán csak annyit, hogy ha ma valaki építőipari szakmunkás, és megszűnik a munkahelye, másnap el tud menni például számítástechnikai alkatrészeket szerelő munkásnak, ha arra van igény. Ehhez fölkészültség kell. Ez a fölkészültség mostantól a magyar fiataloknak nem adatik meg.
2. A kormány a szakképzési törvényben a közismereti tárgyak – ezek az alapkészségeket mélyítik – korábbi 50 százalékos oktatási arányát legfeljebb 33 százalékra csökkentette. Ez azt jelenti, hogy a képzési idő harmada fordítható nyelvtanulásra, irodalomra, matematikára, fizikára, de ha valamely szakképző intézet úgy dönt, ennek akár csak a fele vagy további harmada.
E mögött az a megfontolás áll, mint ahogy azt Parragh László, az iparkamara vezetője korábban a Népszabadságnak kifejtette, hogy az általános iskolában tanulják meg a gyerekek ezeket a készségeket, a szakképzőkben már csak a szakmai kompetenciák elsajátítására koncentráljanak. Szakértők sokasága hívta föl a figyelmet arra, hogy a szakképzőkbe a lényegét tekintve analfabéták kerülnek, s hangozzék bármennyire jól is annak igénye, hogy a szakképzés szakmát tanítson, a dolgok jelenlegi állása mellett ezzel majdani munkanélküliek tömegét bocsátják majd ki – ám mindhiába érveltek emellett.
3. A kormány a tervei szerint – s ez egy titkos tanulmányból derült ki – negyven százalékkal akarja szűkíteni a gimnáziumi férőhelyeket, vagyis csaknem a felére csökkentené azok számát, akik komoly eséllyel kerülhetnek majd a felsőoktatásba. Mindezt, gondolhatnánk, spórolási szándékból, hiszen komoly tízmilliárdok takaríthatók így meg, de ez nem föltétlenül lenne igaz, hiszen Orbán Viktor mondata a kocsmákban merengő diplomásokról végképp fölfedi a miniszterelnök valódi szándékait: nem kell ennyi képzett ember.
4. A felsőoktatás tehát kevesek kiváltsága lesz: először is azoké, akik saját képességeik vagy szüleik anyagi lehetőségei okán megtehették maguknak, hogy átlépjenek a kormány emelte korlátokon, s vállalják emellett azt is, hogy Magyarországon dolgoznak a diploma megszerzése után, amit a kormány röghöz kötésnek nevezett el. (Valószínű, hogy Szabó Máté ombudsman ebben az ügyben, épp azért, mert a röghöz kötés sérti az uniós normákat, az Alkotmánybírósághoz fordul.)
Igaz, nekik is sokkal kevesebb lehetőségük lesz – az állam fokozatosan csökkenti a felsőoktatási helyek számát, illetve azokat átcsoportosítja olyan szakmák irányába, amelyek Magyarország jövőképének alapjai lehetnek: ezek a kormány víziója szerint a természettudományos képzések, a bölcsészeknek a kabinet szerint nincs sok lehetőségük, holott a piac visszajelzései nem ezt igazolják. Azok, akik mégiscsak e tudományok felé mennének, fizethetik az „önköltséget”. Ha valakinek minderről az jut eszébe, hogy a kormány tandíjat szed, csak másképp hívja, nem jár messze az igazságtól.
Titkos tanulmány
2011 novemberében titkos tanulmány szivárgott ki a kabinetből, amely szerint a 16 évre leszállított tankötelezettség 2015-ig 73 milliárd forintot spórol az államnak, ami jelentős részben 4094 pedagógus elbocsátásával valósul majd meg. A tanulmány szerint – aminek létezését Hoffmann Rózsa kezdetben letagadta, majd kiderült, hogy rajta van az aláírása – a gyereklétszám csökkentése további négyezer pedagógust érint, ami 52 milliárd forint megtakarítását jelenti. A felső tagozatos osztályok összevonásával és a szakiskolák 3 éves rendszerével 633 feladatellátási hely szűnik meg, több mint ötvenezer gyerek kerül másik intézménybe. Az új rendszer többletköltségigénye ugyanakkor 717,3 milliárd forint, amiből 381 a pedagógus-életpályamodellre kell.