Fazonigazítás alatt a rendőrség

Alapos karcsúsítás után, 2012. szeptember 1-jétől a Készenléti Rendőrség egyik igazgatóságaként működik tovább a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).

Az NNI nyomoz majd a jövőben is a több megyére kiterjedő, valamint a nemzetközi vonatkozású bűnügyekben, azonban azokat a funkcionális szerveit, melyek más rendvédelmi szervnél rendelkezésre állnak, a párhuzamosságok megszüntetése érdekében (felülvizsgált létszámmal és költségvetéssel együtt) áttelepítik – mondta a Népszabadságnak Papp Károly vezérőrnagy, akit hétfői hatállyal nevezett ki a rendőrség átszervezésének felügyeletével megbízott miniszteri biztosnak a belügyminiszter.

Papp Károly
Papp Károly

A rendőrség átvilágítása tavaly ősszel kezdődött, a tárcánál azóta gyűjtötték a hatékonyabb és racionálisabb működést szolgáló javaslatokat. Számos szakmai egyeztetést követően február közepére kezdtek körvonalazódni a szükségesnek tartott változtatások ahhoz, hogy az ORFK irányító szervezet legyen, a végrehajtás pedig a területi szervekhez kerüljön. Az átalakítás mára a végrehajtás fázisába került. A legnagyobb és leglátványosabb változtatás az NNI átalakítása.

Miként azt már a közelmúltban lapunknak adott interjújában Pintér Sándor belügyminiszter is megfogalmazta: az NNI feladataihoz képest túlságosan nagy lett, azonban a megnövekedett létszám és hatáskör nem járt a hatékonyság javulásával. Papp Károly úgy látja, az NNI beolvasztása a Készenléti Rendőrségbe nem jár majd a számos ügyfajtában továbbra is országos hatáskörrel eljárni jogosult nyomozó hatóság presztízsének a csökkenésével. Új helyén az NNI ugyanolyan státust kap, mint a nemrég igazgatósági jogállással szintén Készenléti Rendőrségbe olvasztott Köztársasági Őrezred.

A Készenléti Rendőrség parancsnoka ugyanakkor az ősszel végrehajtandó átalakítások után országos rendőrfőkapitány-helyettes lesz. Továbbra is az ORFK közvetlen irányítása alatt marad ugyanakkor a Készenléti Rendőrség mellett a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság, a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet.

A rendőrség átalakításának keretében a miniszter döntése értelmében január elsejétől minden járási székhelyen rendőrkapitányság vagy rendőrőrs lesz. Egyidejűleg az ORFK „tipizálja” a rendőrkapitányságokat és rendőrőrsöket. Papp Károly úgy fogalmazott: lehetséges, hogy nem egy, hanem két modellt vezetnek be egyszerre, hiszen az egyes rendőrkapitányságok és rendőr-főkapitányságok között létszámban és munkateher tekintetében egyaránt jelentős különbség van. Összességében és a működés tekintetében (ideértve a bejelentőkkel, a bűncselekmények áldozataival, a balesetek károsultjaival való törődést is) a rendőrségnek országosan egységes arculatot kell mutatnia.

Továbbá 2013 első fél évében befejeződik az Európai Egységes Segélyhívó Rendszer (112) országos kialakítása. Idén ősszel Komárom-Esztergom és Heves megyében megkezdődik a tesztüzem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.