Kimaradhat a nyugdíjból az ügyeletben töltött idő

Mánya Kristóf pere sok orvosnak emelheti a nyugdíját. Legalábbis ebben reménykedik a Magyar Orvosok Szövetsége, miután elkezdte felmérni, hogy a gyöngyösi kórházon kívül még hány helyen „sikkasztották el” a doktorok túlmunkaidejét.

Mánya Kristóf gyermekgyógyász főorvos azért perelte be a nyugdíj-biztosítási főigazgatóságot, mert úgy állapították meg a nyugdíját, hogy nem számították bele a túlmunka után járó szolgálati időt. Egykori munkáltatója, a gyöngyösi városi kórház ugyanis nem jelentette be és nem is fizette meg a főorvos 1400 órányi ügyelete után a járulékokat a társadalombiztosítónak. A 42 évnyi szolgálati idővel nyugdíjba ment orvosnak ez további egy év három hónapnyi szolgálati időt jelent, és egyúttal ötezer forinttal több nyugdíjat.

A magasabb összegű öregségi ellátásért zajló perben Mánya Kristófnak a négy évvel korábbi bírósági eljárás ítéletével sikerült bizonyítania igazát. Akkor a gyöngyösi kórház ellen nyert pert a ki nem fizetett ügyeleti díjak miatt. A többletmunkáért járó bért azóta megkapta az intézménytől, de a kórház az összeghez tartozó járulékokkal valószínűleg adós maradt a társadalombiztosításnak.

Mánya Kristóf lapunknak elmondta: becslése szerint több száz orvos járhat hozzá hasonlóan. Az orvosok egyhuzamban legfeljebb 12 órás munkára oszthatók be, ennél hosszabb időt csak önként vállalhatnak. Ahhoz, hogy az utóbbira ne legyen szükség, 20-30 százalékkal több dolgozót kellene alkalmazni, a létszámhiánnyal küszködő egészségügyi rendszerben azonban ez nem biztosítható. Az állandósult munkaerőhiány miatt a kisebb kórházakban szinte állandó munkára kényszerülnek az orvosok, a munkáltatók viszont igyekeznek úgy sakkozni, hogy a dolgozók papíron ne csússzanak át a magasabb bérköltséggel járó kategóriába. Becslések szerint az orvosok húsz százalékkal többet dolgoznak, mint egy átlag munkavállaló.

Háromszor ütnek az orvoson Mánya Kristóf szerint: egyszer amikor elvégzi az egyetemet és röghöz kötik. Másodjára amikor a szakmunkás bére alatt díjazzák a munkáját. S végül amikor mindezek után azt hiszi, hogy méltányos nyugdíjba mehet, de nem számítják be a legkeményebb munkával töltött idejét, az ügyeletet.

– Két-három kórházról máris tud a szakszervezet, ahol hiányos, pontatlan az ügyeleti idő dokumentálása – mondta lapunknak Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke. A nyugdíjba készülő orvosoknak Mánya Kristófhoz hasonló problémái lehetnek. Az elnök erre példaként hozta fel, hogy amikor összevonták a szegedi városi kórházat az egyetemmel, több év adata tűnt el, de hasonló pontatlanságokat találtak egykor a HospInvesthez tartozó kórházak némelyikében is.

A szakszervezet most fel akarja mérni, hogy mely kórházakban dolgozó orvosokat érintheti ugyanez a probléma. A szakszervezet arra készül, ha van rá igény, perközösségben is vállalja az érintett orvosok jogi képviseletét. – Sajnos – tette hozzá az elnök – az új munka törvénykönyve miatt már csak három évre visszamenőleg van lehetőség jogorvoslatra.

A szakszervezet több kórházról tud, ahol pontatlan az ügyeleti idő dokumentálása
A szakszervezet több kórházról tud, ahol pontatlan az ügyeleti idő dokumentálása
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.