A vádirat szerint Szalainé Szilágyi Eleonóra megtévesztette a BKV Zrt.-t, mert úgy vett fel bruttó 86 millió forint végkielégítést, prémiumot, felmondási időre járó jövedelmet és titoktartási díjat, hogy előzőleg már megállapították az előre hozott nyugdíjra való jogosultságát. Mint a tárgyaláson felelevenítették, Szalainé kétszer is elbúcsúzott a munkahelyétől, megkapta a fent említett összeget, kapta a nyugdíját is, valójában azonban egészen 2009. július 27-ig tovább végezte a munkáját teljes fizetésért.

Szalainé Szilágyi Eleonóra

A vádlott azzal védekezett: egyáltalán nem egyedülálló az ő esete. Csak a BKV-nál 50-60 vezető beosztású dolgozóval készült olyan megállapodás, amelyben közös megegyezéssel a munka törvénykönyvében, illetve a kollektív szerződésben megállapítottnál kedvezőbb feltételekkel szakították meg az illető munkavállalók jogviszonyát. A közös megegyezésnél ugyanis csak az számít, amiben a felek megállapodnak. Szalainé Szilágyi Eleonóra már a 2005-ben, még az Aba Botond vezérigazgató által aláírt menedzserszerződésében 100 nap felmondási időt, 14 hónap végkielégítési időt és négy hónapi munkabérnek megfelelő titoktartási díjat kapott. Ez megmaradt akkor is, amikor Aba Botondot leváltották, és utódja, Antal Attila elvonta Szalainé munkakörének jelentős részét, a bérét és a munkaviszonya megszüntetése esetén járó, az átlagember számára horribilis összeget azonban változatlanul hagyta.

Szalainé Szilágyi Eleonóra szerint bevett gyakorlat volt, hogy valaki közös megegyezéssel távozik, fölveszi a kölcsönösen kialkudott járandóságát, majd nyugdíjba megy, ha megvan az erre való jogosultsága. Az is bevett gyakorlat, hogy a nyugdíjuk mellett tovább dolgoznak emberek – a vádlott legalább 25 ilyen esetet ismer. Nem érti, hogy ha ez bűn, akkor miért egyedül ő ül érte a vádlottak padján.

Szalainé 2008. január 24-én – bár akkor sem volt utódja – állapodott meg Antal Attila vezérigazgatóval a munkaviszonya közös megegyezéssel való megszüntetéséről. Azt is beleírták a megállapodásba, hogy Szalainé a munkaviszonya megszűnésével kapcsolatos járandóságait – a bíróság előtt is hangsúlyozta, hogy a bruttó 86 millió forint nettóban mindössze 46 millió volt – már március 31-én megkapja. Szalainé szerint január végén még eszébe sem jutott, hogy nyugdíjba menjen, de aztán a vállalatnál kialakult káosz, a személyeskedő, értelmetlen viták hatására már március 21-én bejelentette igényét az előrehozott nyugdíjra. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak mindössze hat nap kellett ahhoz, hogy március 27-én határozzon Szalainé nyugdíjának megállapításáról, méghozzá visszamenőleg, 2007. december 6-tól. Szalainé számlájára 2008. március 31-én a megállapodás szerint átutaltak 54 millió forintot. A bíróságon jogvita tárgya volt, miért nincs írásos nyoma annak, hogy a kifizetést valaki engedélyezte volna. Szalainé cáfolta, hogy ő adott volna utasítást, hogy utalják át neki a pénzt. Mindenesetre átutalták, majd a humánpolitikai igazgató maradt tovább a munkahelyén.

Antal Attila ugyanis betegszabadságra ment, április 16-tól Balogh Zsolt (ő az, aki szerint nokiás dobozban adták Hagyónak a 15 millió forintot) lett a megbízott vezérigazgató, aki megint csak nélkülözhetetlennek tartotta Szalainé részvételét a sztrájktárgyalásokon, és megállapodott vele, hogy a munkaviszonya mégsem szűnik meg, csak egy későbbi időpontban. Szalainé bevetette a megállapodásba, hogy a munkaadó és a munkavállaló elszámoltak egymással. A tárgyaláson ezt úgy magyarázta, hogy jelezni kívánta: miután megkapta a 86 milliós végkielégítést, újabbra nem tart igényt. A bíró kérdéséből kiderült: ezt a megfogalmazást úgy is lehet értelmezni, hogy Balogh lemondott arról, hogy valaha is visszakérje a pénzt.

A tárgyalás szeptember 11-én Hagyó meghallgatásával folytatódik.