Vesztesek és betegek

Csak vesztesei lehetnek a jövő évi költségvetésnek az egészségügyben – derül ki a parlament előtt lévő tervezetből, melynek főszámairól csütörtökön szavaztak a képviselők.

Egy nappal korábban a József Attila Alapítvány rendezvényén Székely Tamás egykori egészségügyi miniszter azt is elmondta, hogy miért. Jövőre 200 milliárd forinttal kevesebből kell gazdálkodnia az ágazatnak, mint ebben az évben. Ami egyben azt is jelenti, hogy az idei 4,08 százalékos GDP-arányos költés jövőre 3,76 százalékra csökken. Ezen nem segít az utolsó percben Matolcsy György gazdasági miniszter által benyújtott módosító indítvány sem, amely egyetlen oldal indoklással 350 milliárddal rendezte át a bevételeket és a kiadásokat. Egyebek mellett e „módosító csomag” része, hogy 56 milliárddal – a béremelés jövő évi fedezeteként – növelték a gyógyításra költhető keretet. Székely Tamás, mint mondta, nem érti, ha ez a döntés az utolsó utáni pillanatban került be a költségvetésbe, akkor eddig hol volt a béremelés fedezete.

A betegek nem számítanak a kormánynak, mondta, hiszen az orvosok és ápolók idei béremelésének összegét is az ellátásokra költhető összegből vették el. Ez egyben azt is jelenti, hogy emiatt 2012-ben a kórházak az átlagos esetek tíz százalékát, azaz 164 ezer beteget nem tudnak ellátni. A krónikus ellátásban ez 12 500, a szakrendeléseken pedig egymillió kezelés elutasításával járhat. Az érintettek vagy a várólisták hosszát nyújtják, vagy ha van pénzük, elmehetnek a magánszolgáltatókhoz gyógyulni. S miközben a betegek ekkora árat fizetnek az egészségügyi béremelésért, a dolgozók harmada, a közfinanszírozott magánszolgáltatók – így a háziorvosok, a betegszállítók, a vesedializáló centrumok, a nagy értékű képalkotó diagnosztikai vizsgálatokat végzők, a laboratóriumi dolgozók – kimaradnak belőle.

A gyógyszertámogatások tavalyi összegének megfelezése 40–70 milliárddal növeli a lakossági térítési díjakat. Aki nem bírja zsebbel a patikai árakat, és nem váltja ki a vényeit, annak az egészségi állapota romlik.

Furcsa, érthetetlen elemként említette Székely Tamás, hogy 61 milliárdról 51 milliárdra csökkentették a táppénzkiadásokat, miközben a munkáltatói befizetések változatlanok.

További betegellenes eleme a jövő évi költségvetésnek, hogy míg tavaly az önkormányzatok 61 milliárdot költhettek a kórházaik fenntartására (festés, javítás, fűtés, világítás), addig erre a célra az önkormányzatoknál hárommilliárd forint marad, és a szakminisztérium költségvetésében csak 500 millió szerepel e feladatra, miközben szinte a teljes betegellátás állami feladat lett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.