Táblabarikád a CET körül

Felkerült az i-re a pont. A Fővárosi Ítélőtábla megfellebbezhetetlen határozatában elrendelte, hogy az elsőrendű felperes 15 napon belül adja a főváros birtokába a CET épületét. A határidő július végén jár le – tudatta közleményében a budapesti önkormányzat. Az ítélet még június közepén született, de csak a kézbesítés után vált végrehajthatóvá. Az ítélőtábla igencsak igyekezett, hiszen – a szokásos két hónap helyett – még a nyári ítélkezési szünet előtt megküldte az érintetteknek a határozatot. De talán még korai az öröm. Az elsőrendű felperes, a Porto Investment Hungary Kft. ugyanis sosem volt birtokon belül, mivel még nem történt meg a műszaki átadás. Így a Porto aligha tudja július végére kiüríteni a Közraktár utcai épületegyüttest.

A CET generálkivitelezőjének pedig eszében sincs csomagolni. Mindaddig nem kívánja elhagyni az épületet, amíg járandóságát meg nem kapja. A WHB konzorcium a mindhárom fél – önkormányzat, beruházó, kivitelező – által aláírt elszámolási megállapodás végrehajtását kéri. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes szerint a főváros nem írta alá a megállapodást, mivel ezt csak a közgyűlés felhatalmazásával tehette volna meg, ám a képviselők a bírósági ítéletre hivatkozva végül nem is tárgyalták a több hónapos alkudozás nyomán született előterjesztést. Bagdy Gábor szerint az alvállalkozók kifizetése nem a főváros feladata, hanem a generálkivitelezőé, akinek pedig a beruházóval kell dűlőre jutnia. Ennek ellenére új egyeztetést ígért. A konzorcium szerint ezen már túl vannak.

A 30 ezer négyzetméteres multifunkcionális központot eredetileg 2010 augusztusában nyitották volna meg. Az épületet 2010 végén készre jelentette a generálkivitelező WHB Építő Kft., csakhogy a Porto időközben szerződést bontott a fővárosi önkormányzattal, amely különféle hiányosságokra hivatkozva azóta se vette át. AWHB viszont addig nem hajlandó levonulni a területről, amíg nem kapja meg a munkája csaknem egymilliárd forintos ellenértékét. A helyzetet bonyolítja, hogy a két fél nincs jogviszonyban egymással. A főváros és a generálkivitelező külön-külön szerződött a Portóval.

A vita gyökerei a választások előttre nyúlnak vissza. A Fidesz már ellenzékben is élesen bírálta a konstrukciót, mivel minden kockázatot a főváros visel, miközben a magánbefektető többszörös áron valósítja meg a beruházást. A 8,5 milliárd forintból felhúzott épületért a főváros – 25 év alatt 31 milliárdot fizetne ki. A főváros mindenesetre egyetlen fillért se költött eddig az épületre. Annak idején éppen azért döntöttek a PPP-konstukció mellett, mert nem volt pénz az építkezésre. A Portónak se sok. A beruházási költségek 90 százalékát hitelből teremtette elő. A bank pedig biztosítékot kért. A 2008 januárjában kötött külön megállapodásban a felek – a hitelező MKB, a Porto és a főváros – rögzítették, hogy a szolgáltatási szerződés felmondása esetén az önkormányzat köteles megfizetni a fennálló adósságot. A kötelezvény 25 évre szól. Erre hivatkozva indított pert a bank. De ez egy másik eljárás.

Jelen ítélet a beruházó és a kivitelező közös keresete nyomán indult perben született, amelyben a Porto és a WHB azt próbálta bizonyítani, hogy a főváros jogtalanul hívta le a 3 millió 951 ezer eurós bankgaranciát. Vesztettek. A Fővárosi Ítélőtábla szerint az önkormányzat jogszerűen hívta le a pénzt, és nem köteles visszafizetni. Ráadásul a kivitelezőnek át kell adnia az épületet, mivel jogtalanul birtokolja.

– Az ítélet végrehajtandó részében egyetlen WHB-ra vonatkozó rendelkezés sem szerepel, az indoklás pedig ebben a tekintetben irreleváns. Az ítélőtábla paradox helyzetet teremtett. A Porto sohasem került birtokba, így át sem adhatja – magyarázza dr. Mürkl Máté, a kivitelezőket képviselő Rákosfalvy Ügyvédi Iroda munkatársa.

–Ha az ügyvéd úr az ítéletnek nemcsak az első sorát, hanem az indoklást is elolvasta volna, akkor számára is egyértelmű lenne, hogy az épület kirürítésének kötelezettsége minden felperesre, így a kivitelezőkre is érvényes – állítja Bagdy Gábor, aki hangsúlyozta: ha a cégek szembeszegülnek a jogerős ítélettel, akkor az önkormányzat kész bírósági végrehajtás útján is birtokba venni az épületet.

A kivitelező cégek válaszul tegnap hatalmas, magyar és angol nyelvű táblákat állítottak fel az épület körül. Így hívták fel a fővárosiak és a turisták figyelmét arra: miért áll még mindig üresen a szemet gyönyörködtető épület.

A bíróság 15 napot adott a másfél éve üresen álló épület átadására
A bíróság 15 napot adott a másfél éve üresen álló épület átadására
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.