Mi folyik a győri repülőtér körül?

Nem csak zöldérdekek vezérlik a szakminisztériumot, amikor ellenzi a most állami és önkormányzati területen működő Győr-Pér légikikötő leszállópályájának meghosszabbítását, s helyette – ha nem is nyilvánosan – azt szorgalmazza: inkább az onnan 300 méterre található magáningatlanon engedélyezzék a hatóságok a repülőtér fejlesztését – szivárgott ki a szaktárcától.

Ez a szándék a hírek szerint szorosan összefügg azzal, hogy Illés Zoltán politikai államtitkárként, jogilag is erősen vitatható módon, személyesen iratokat, számítógépeket foglalt le a győri környezetvédelmi felügyelőségen, a munkatársakat megmotoztatta, a vezetőt pedig fölmentette, s az ő több munkatársát is elküldte a hatóságtól. A hírek szerint a hatóság Fidesz-tag vezetőjét többek között azért bocsátották el, mert nem volt hajlandó teljesíteni Illés és körei néhány utasítását.

A szembenállás egyik ügye a Győr-Pér légikikötő fejlesztése volt. Ez a regionális, s az ország gazdasági élénkítésében jelentős szerepet betöltő repülőtér valóban a Natura 2000 területen működik, ám maga a Fertő-Hanság Nemzeti Park fogalmazta meg szakmai anyagában, hogy „éppen a reptérként történő használat tette lehetővé, hogy legalább egy kis területen fennmaradjanak a Pér környéki egykori pannon homoki gyepek, amelyek mára teljesen eltűntek a környékről. A rendszeres kaszálás pedig megőrizte Győr-Moson-Sopron egyik legnagyobb ürgepopulációját.”

A reptér műszaki fejlesztése elkerülhetetlen ahhoz, hogy ki tudja szolgálni az európai autóipar magyarországi beszállítóit. Ezért kétmilliárd forint értékű fejlesztést akarnak megvalósítani, ennek keretében 2030 méteresre növelnék a most 1450 méter hosszú leszállópályát. E mellett korszerű leszállító berendezést helyeznének üzembe, s új terminált alakítanának ki. Nevüket nem vállaló zöldhatósági emberek egybehangzóan állítják: a fejlesztésnek környezetvédelmi akadálya nincs.

Rövidesen befejeződik egy, az üzemeltetők által felkért, egyetemi szakemberekből álló csoport hatásvizsgálata is, melynek eredményei azt mutatják: a 2010-es árvíz következtében ürgék már nincsenek a területen. A helyi fejlesztés pedig negatív hatást nem gyakorolna a Natura 2000 környezetére. Ha ez így van, akkor Magyarország saját hatáskörben kiadhatná a szükséges engedélyeket. Informátoraink szerint a minisztérium bizonyos körei azonban inkább a szomszédos magántársaságot preferálják. Zalaegerszegi címmel ugyanis megalakult a Péri Innovációs Ipari Park, melynek fölvásárolt területei nem tartoznak a Natura 2000 védettsége alá, ám közvetlenül szomszédosak azzal. Vannak olyan elképzelések, hogy oda kellene áthelyezni a repülőtéri fejlesztéseket. Megkérdeztük Németh Zoltánt, a győri felügyelőség elbocsátott vezetőjét, de ő nem akart nyilatkozni.

Megadott e-mail címükön levelet írtunk az ipari parknak, s azt tudakoltuk tőlük: van-e olyan tervük, hogy részt vesznek a repülőtér fejlesztésében, s elképzelhetőnek tartják-e, hogy az ő területükön épüljön ki a leszállópálya. Kérdéseinkre nem kaptunk választ. A Vidékfejlesztési Minisztérium azt hangsúlyozta érdeklődésünkre: a Győr-Pér repülőtér fejlesztésével kapcsolatos természetvédelmi, környezetvédelmi engedélyezési eljárások jelenleg még nem indultak meg hivatalosan.

A hatósági eljárások előkészítéseként most készül a Péri-repülőtér elnevezésű, kiemelt jelentőségű természet megőrzési területre vonatkozó Natura hatásbecslési dokumentáció. A tárca azt hangsúlyozza: a Natura hatásbecslési dokumentáció tárja fel azt, hogy a tervezett repülőtér-fejlesztésnek milyen hatása lehet a Natura 2000 terület jelölése alapjául szolgáló fajok és élőhelytípusok kedvező természetvédelmi helyzetére, illetve ebben a dokumentumban kell a beruházás alternatíváit, a közérdek megvalósulását is vizsgálni. Az illetékes felügyelőség a vonatkozó jogszabályok szerint szintén a Natura hatásbecslési dokumentáció alapján fogja eldönteni, hogy a beruházásról nemzeti szinten kell-e dönteni, vagy meg kell keresni az Európai Bizottságot is – tartalmazza a minisztérium nyilatkozata.

Megkérdeztük a fejlesztésben érdekelt Audi Hungaria Motor Kft. kormánykapcsolatokért is felelős kommunikációs igazgatóját, Lőre Pétert is, aki azt mondta: az Audi úgy látja, s erről a várossal többször egyeztetett, hogy a régió fejlődése szempontjából fontos lenne a repülőtér bővítése. Az ugyanis dinamikát adhatna a Győr környékén koncentrálódó járműgyártási és beszállítói ipar fejlődésének. Arra a kérdésre, hogy szerintük melyik területen kellene fejleszteni, az igazgató határozottan kijelentette: meggyőződésünk, hogy a mostani helyén kellene a repülőteret bővíteni. Lőre Péter azt sem tagadta: ha a működtető társaság kidolgozza javaslatait, az Audi az anyagi hozzájárulás lehetőségét is megvizsgálja.

Még rövid pályán
Még rövid pályán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.