Nyerges bontott és épít
A régi halászkunyhók stílusát mostanra már csak három kis épület őrzi, őrizte. Az egyikben tájház működik, a másik idős tulajdonosa nemrégiben hunyt el, s a örökösök árulják az ingatlant. A harmadikban, a Tabán 50-es számú házában működött a Hortobágyi Nemzeti Park szolnoki tájvédelmi körzetének központja.
Mostanáig.
A házat ugyanis a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. árverésre hirdette, s az ingatlant egy ismert, Fideszhez kötődő szolnoki vállalkozó, Nyerges Zsolt, a Közgép Zrt. elnöke vette meg 21 millió forintért. Ő a szolnoki Tabánban, épp ennek az épületnek a tőszomszédságában lakik. Az új szerzeményt azonban nem sokáig nézegette: a hivatalos adásvétel után néhány héttel lebontatta, földig romboltatta az ingatlant.
A Zagyva-parti városrész értékeinek megőrzésére alakult Szónak Városvédő Egyesület nem sokat tehetett a pusztítás ellen, a ház nem élvezett műemléki vagy helyi védettséget.
– Jogilag nem lehet kifogásunk a házrombolás ellen, erkölcsi aggályaink azonban vannak – mondja Tokai Attila, az egyesület vezetője, aki egyfajta Don Quijote-i elánnal fáradozik a szolnoki Tabán még megmaradt régi épületeinek megmentésén. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején két építész, Nagy István és Pár Nándor harcolt azért, hogy ezen a bájos kis településrészen ne húzzanak gigantikus lakótelepet, ami így is elég sok helyen csúfítja „az ország legélhetőbb városának”, Szolnoknak az arcát, hanem a régi épületek stílusát megőrizve alakítsanak ki egyfajta kertvárosi övezetet. A várostörténeti szempontból értékes kanyargós, szűk utcaszerkezetet, a szabálytalan telekosztást és útvonalvezetést meghagyva, lakóházakat és közösségi épületeket – cukrászdát, múzeumot, kézműves- és kulcsosházat – álmodtak ide, s tizenegy házat az eredeti formájában őriztek volna meg. A tervek végül nem váltak valóra, a terület nagy része magántulajdonba került, s az új birtokosok sorra megkezdték a régi házak lebontását. Mire a műemlékvédők észbe kaptak, már csak két vályogház maradt épségben: az egyiket a Damjanich Múzeum szerezte meg, s itt ma is tájház működik. A másikban – a Tabán 7-es számú épületében – egy idős néni lakott, aki tudomásul vette, hogy a nyolcvanas évek végén országosan védett népi műemlékké nyilvánították tulajdonát. Miután meghalt, a szomszédja vette meg a házat az örökösöktől, hiába pályázott azonban felújításra, nem kapott támogatást. A megrogyott vályogépületet végül az új tulajdonos engedély nélkül lebontotta – így semmisült meg a Tabán egyetlen védett épülete.
Erre a sorsra jutott most az 50-es számú ház, amely nem volt népi műemlék, hiszen a nyolcvanas években épült. Tervezője, Nagy István azonban – miként özvegye elmondta nekünk – szinte megszállottan ragaszkodott hozzá, hogy az eredeti stílusát és méreteit megőrizve építsék újjá, s így hangulatos központjává vált az úgynevezett tabáni „Pletykaplatznak”. Ráadásul „közösségi feladatokat” is szolgált, hiszen a tájvédelmi központ iskolai csoportokat is oktatott itt – tudtuk meg Lőrincz István volt tájvédelmi körzetvezetőtől. Szavai szerint a háznak nem volt semmi baja, néhány évvel ezelőtt teljesen felújították, akkor a nádtető helyett cseréppel fedték le, vizesblokkokat újítottak fel, több millió forintot költöttek rá.
– Csak azért kellett eladni, mert Nyerges Zsolt kinézte magának, s mivel kellett neki, hát megszerezte – mondja a nyugalmazott szakember. Az itt élők úgy hiszik: garázs vagy úszómedence épül majd a régi ház helyén, kibővítve így a vállalkozó jelenlegi lakóházát.
Megkérdeztük a szolnoki városházán, hogy vajon Szalay Ferenc fideszes polgármesternek mi a véleménye a tabáni ház megsemmisüléséről. Sajtószóvivőjétől az alábbi választ kaptuk: „A Tabán régi arculatát a girbegurba utcák, valamint a legtöbb ház homlokzata együttesen őrzik. Néhány öreg ház a mai napig megtalálható a városrészben, az egyik legszebbet, a tájházat gondozzuk és megőrizzük (a többinek magánszemély a tulajdonosa), abban a mai napig a régi folyóparti paraszti életmódot bemutató néprajzi kiállítás található. Ezt a Damjanich Múzeum szakemberei gondozzák. Az említett épület ugyanakkor nem a régi városrész hagyományait őrizte, hiszen az 1980-as évek közepén épült, még csak technológiájában sem adta vissza a hangulatot. Ennek az állami tulajdonú ingatlannak az eladását illetően pedig nem hinném, hogy mi lennénk bármilyen szempontból az illetékesek. Úgyhogy nagy tisztelettel s megköszönve a felkínált lehetőséget, nem élnénk a nyilatkozat lehetőségével.” Beszélt viszont lapunknak a ház megvásárlásáról Nyerges Zsolt.
– Készültem rá, hogy ebben az ügyben támadás ér, ezért az adásvételkor még a szokásosnál is körültekintőbben jártam el – mondta. – Az ingatlan 1984-ben épült, tehát nem régi vályogház – hangsúlyozta. – Nem is lehet az, hiszen, mint a bontáskor magam is meglepődve tapasztaltam, betonból épült. Az eladást nem én kezdeményeztem, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. árverési hirdetésére jelentkeztem vevőként. Három független szakértő becsülte fel az ingatlan értékét, s 11 millió forintban határozták meg. Én azonban majdnem a dupláját, 21millió forintot ajánlottam érte, pont azért, hogy a vételár összegébe se lehessen belekötni. (A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. árverési hirdetményében 21 millió forintos kikiáltási ár szerepel – A szerk.)
Kérdésünkre, hogy vajon jogos-e a tabániak aggodalma, miszerint itt garázs vagy úszómedence épül majd, Nyerges így reagált: egy tabáni stílusú házat épít a lebontott helyére, tervezőként pedig azt az Álmosdi Árpádot kérte fel, akinél szavai szerint elkötelezettebb városvédőt és lokálpatriótát nemigen találni a szolnoki építészek között. Ez pedig – mondta – garancia arra, hogy a tabáni városkép nem sérül, sőt gazdagodik.
