Küzdelem az 'adóssághegyért'

Szeptember 2-ára tűzte ki az időközi polgármester-választást a helyi választási bizottság Hódmezővásárhelyen. Az időközi választásra azért van szükség, mert az eddigi polgármestert, Lázár Jánost június 2-ával a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárává nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök, és az államtitkári tisztség összeférhetetlen a polgármesteri pozícióval.

A Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje – ahogyan ezt már május végén bejelentették – az 1944-es születésű Almási István alpolgármester. Hétfőn délelőtt megnevezte jelöltjét a hódmezővásárhelyi városháza előtti sajtótájékoztatóján az MSZP is: Kis Andreát javasolják a város első számú vezetőjének, aki a 2010-es helyhatósági választáson is a szocialisták polgármesterjelöltje volt, és 8,27 százalékot ért el. Lázár János 2010-ben 66,75 százalékkal győzött. Akkor a Jobbik és a Zöld Baloldal jelöltje is több szavazatot kapott, mint Kis Andrea.

Kis Andrea

Szó volt arról, hogy a szocialisták esetleg támogathatnák Havránek Ferencet, aki a legjelentősebb baloldali politikus a városban – függetlenként indulna, felfüggeszthetné tagságát a Munkáspárt 2006-ban. A helyi MSZP-sek azonban ezt a megoldást elutasították. Havránek nem indul, nem akarja, hogy az MSZP esetleges kudarcáért belőle csináljanak bűnbakot. A helyi szocialisták azt mondták, tárgyalnak más politikai csoportosulásokkal arról, hogy azok a szocialista jelöltet támogassák. A Jobbik Magyarországért Mozgalom még nem nevezte meg jelöltjét.

A hódmezővásárhelyi polgármester-választás vélhetően arra lesz jelzés, hogy a Fidesszel való elégedetlenség milyen mértékben jelenik meg a választási részvételben és a szavazatok megoszlásában. Képviselőket ugyanis nem választanak, így a Fidesz–KDNP stabil többsége – 10 Fidesz–KDNP-képviselő mellett 2 jobbikos, egy zöld baloldali és egy MSZP-s, a polgármesterjelöltként megnevezett Kis Andrea tagja a testületnek – akkor sem változik, ha nem a Fidesz jelöltje lesz a befutó.

Újságírói kérdésre válaszolva –nem lenne-e célravezetőbb, ha az ellenzék nem is indítana jelöltet, hanem megvárná, míg a Lázár idején felhalmozódott adóssághegy maga alá temeti a várost – Szeli Ferenc, a helyi MSZP-szervezet elnökségi tagja azt felelte: aki felelősen politizál, annak fel kell vállalnia a nehéz helyzetek megoldását is. Kis Andrea polgármesterjelölt hozzátette: biztosak abban, hogy Lázár János, mint a térség országgyűlési képviselője, a jövőben is támogatni fogja a várost.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.