A Szent Korona nem segített

Nem hozott szerencsét a Szent Korona másolata Homoki-Szabó Róbert volt tompai polgármesternek a vasárnapi időközi választáson: ellenfele, Véh László nyert 991 szavazattal, 874 ellenében.

Mint arról riportban számoltunk be, az ötezer lakosú határ menti kisváros képviselő-testülete áprilisban azért oszlatta fel magát, hogy az időközi választáson megszabaduljon a Jobbik támogatásával hatalmát megerősíteni igyekvő addigi polgármestertől. A hattagú testületbe Véh László támogatói közül négyen, Homoki-Szabó Róbert hívei közül ketten jutottak be.

Az eredmény ismertté válása után mintegy 50 fős spontán népünnepély kezdődött vasárnap éjjel a városban. Homoki-Szabó nem gratulált legyőzőjének, hétfőn délelőtt csendben kipakolta a személyes holmiját a polgármesteri irodából.

A voksolás tapasztalatairól Kucsó István iskolaigazgató és Kovács Gábor közgazdász, akiket újból beválasztottak a testületbe, elmondták: nem vezetett eredményre Homoki-Szabó Róbertnek és híveinek durva, agresszív, az ellenfeleik személyes hitelét megsemmisíteni igyekvő kampánya. Nem volt sikeres a szinte fizikai erőszakig menő mozgósítás sem. Teljesen háttérbe szorultak a pártjelöltek. Mind Véh László megválasztott polgármester, mind a képviselők a függetlenségüket hangsúlyozták, és Tompa érdekeire hivatkoztak. Véh László úgy nyilatkozott a megválasztása után: mindegy, hogy jobbról, vagy balról érkezik a segítség a városnak, Tompa előrejutása a cél.

Annak ellenére, hogy időközi választásról volt szó, és nagyon nagy volt a hőség, kis híján 50 százalékos lett a részvétel. Mivel ekkora településen még személyesen ismerik egymást az emberek, a jelöltek emberi kvalitásai alapján szavazott a többség. Annak ellenére a józan mérséklet hívei győztek, hogy az új polgármester nem körülhatárolt csapattal indult, hanem a választókra bízta a döntést: 11 olyan jelölt volt a listán, aki Homoki-Szabó húsz hónapos – általuk ámokfutásnak nevezett – városvezetői tevékenységével szemben változást akart. A 4:2-es testületi többség úgy alakult ki a javukra, hogy a be nem jutott jelöltek között is sokan voltak a változás hívei.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.