Korrupció nélkül nincs drogkereskedelem

Évente 330 milliárd dollárt kasszíroznak a világ kábítószer-maffiái, itthon átalakultak a fogyasztási szokások.

Drogkereskedelem, ahogy a világon sehol, nálunk sem létezhet korrupció nélkül, a Hajógyári-szigeten és más szórakozóhelyeken történtekkel összefüggésbe hozható „rendőrségi korrupciós botrány” is ezt bizonyítja – hangzott el a Magyar ENSZ Társaság és a fővárosi önkormányzat közös rendezvényén, a kábítószer-ellenes világnapon, ahol az ENSZ éves drogjelentését ismertették.

Bár a világban dollármilliárdokban mérhető a kábítószerek okozta társadalmi, szociális, egészségügyi problémák megoldásának terhe, Topolánszky Ákos, a Magyar ENSZ Társaság kábítószer-bizottságának vezetője szerint még így is eltörpül a „legális szerek”, azaz döntően az alkohol és a dohánytermékek okozta problémák mellett. Ennek ellenére a drogok használatát az országok döntő többsége korlátozza, tiltja, előállításukat, kereskedelmüket súlyosan bünteti, miközben a társadalmi szinten lényegesen nagyobb tömegek által használt és károsabb legális szerek szabadon forgalmazhatók, sőt sok helyen reklámozhatók is.

A drogokkal szembeni ellenállás legfőbb oka, hogy a kábítószer-termelés és -kereskedelem a szervezett bűnözés legfőbb jövedelemforrása, sőt egyre inkább a terrorizmus finanszírozásának is az egyik fő forrása. AZ ENSZ adatai szerint a világ mintegy 200 millió drogfogyasztójának ellátásából a drogkartellek évente mintegy 330 milliárd dollárt kasszíroznak, miközben az emberkereskedelem csak 32, az illegális fegyverszállítások és -értékesítések pedig négymilliárd dollár bevételt hoznak a bűnszervezeteknek.

Az ENSZ prognózisa szerint a drogkartellek a fejlődő országokban fokozzák a terjeszkedésüket, ahol még nem elég hatékony az ellenőrzés, viszont magas a korrupciós ráta, így viszonylag könnyen ki lehet kerülni a hatósági ellenőrzéseket. Bár a Drogpolitikák és a korrupció néven meghirdetett konferencia résztvevői kínosan kerülték a kérdést, hogy Magyarországon és az Európai Unióban vajon mekkora lehet a drogpiac korrupciós nyomása a különböző hatóságokra, elhangzott, hogy a mexikói drogkartellek évente egymilliárd dollárt költenek határőrök, vámosok és rendőrök megvesztegetésére. Nem sok szó esett arról sem, hogy milyen a hatékony drogpolitika, bár abban a legtöbben egyetértettek, hogy pusztán és elsősorban büntetőjogi eszközökkel a drogkérdés nem kezelhető sehol a világon. Nálunk sem.

Jelentősen átalakult az elmúlt években a nemzetközi drogpiac kínálata. Magyarországon például a heroin kereslete erősen visszaszorult, de a kokainkínálat is csökkent. Tartósan magas szinten stabilizálódott a cannabis- (marihuána-) fogyasztás, miközben rohamosan teret nyertek a különféle szintetikus drogok. A prognózisok szerint ez a helyzet nálunk tartósan fennmaradhat, azaz a folyamatosan megújuló szintetikusdrog-kínálat és a cannabis teszi ki tartósan a hazai drogpiaci kínálat döntő részét.

A rendőrség kedden elfogott egy 61 éves nőt és a fiát, akik a gyanú szerint kábítószert terjesztettek. Lakásukban fegyvereket is találtak
A rendőrség kedden elfogott egy 61 éves nőt és a fiát, akik a gyanú szerint kábítószert terjesztettek. Lakásukban fegyvereket is találtak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.