– Szakemberek szerint a szakképzés átalakításának iránya rossz, nem illeszkedik az európai trendekbe, és súlyos munkaerő-piaci következményei lesznek. Általános vélemény, hogy azon gazdasági szereplők érdeke érvényesül, akik eldobható munkaerőt akarnak. Ez miért nemzeti cél?

– Kudarc az elmúlt húsz év szakképzés-politikája. Száz beiratkozóból csak egyharmad helyezkedik el a szakmájában, vannak olyan szakmák, ahol egy-két százalék – vagyis a jelenlegi modell egy csődhalmaz. Azon lehet vitatkozni, hogy az az út, amit most Magyarország választott, helyes vagy sem. De úgy kiállni, hogy a régi jó volt, óriási szakmai tévedés. Erős egzisztenciális kötődések vannak ma a szakképzés rendszerében, amelyek nagyon sok embernek meghatározzák az álláspontját. Ez is politikai értékválasztás, hiszen alapvető filozófiai kérdés megválaszolásáról van szó. A frontvonalak nem is pártok közt alakulnak ki, hanem a gazdasági igények és a szakképzésben valamilyen módon érintett érdekcsoportok között. A Fidesz alelnöke a legerősebb kritikusa ennek az átalakításnak, amit én tisztelettel tudomásul veszek, értem, hogy az ő filozófiája ebben más. 

– Nemcsak Pokorni Zoltán bírálta önt, hanem a Fidesz-frakcióban mások is azzal, hogy a partvonalról beszél, de politikai felelőssége nincs.

– A magyar gazdaság jövőbeni működése a felelősségünk. Nagyon jelentős érdekcsoportokkal ütközünk. Mutasson nekem például olyan polgármestert, aki abban érdekelt, hogy bezárjanak a szakképző iskolák. Mutasson olyan önkormányzati képviselőt, aki abban érdekelt, hogy átalakítsák a rendszert, és hozzányúljanak az ottani egzisztenciákhoz. Vagy olyan országgyűlési képviselőt, aki hajlandó felvállalni azt a konfliktust, ami a pedagógusok elbocsátásával jár. Az ellenállás természetes. A magyar szakképzés elméleti alapon mozgó, jó szándékú modell volt, ami az idők során egyre jobban távolodott a gazdaságtól. Ez igaz a felsőoktatásra és a felnőttképzésre is. Azt kérdezik, miért tagadjuk meg a diáktól a magasabb szintű tudás elsajátításának lehetőségét? Azt mondjuk: tessék olyan általános iskolát csinálni, ahol megtanítják írni-olvasni a gyereket. Ne a szakiskolában vagy a szakközépiskolában akarjuk ezeket a tárgyakat tanítani! 

– Attól még, hogy radikálisan csökkentik a közismereti órák arányát a szakiskolákban, az általános iskola nem fogja megtanítani a szakképzésbe áramló gyerekeket megfelelően írni-olvasni. Ők pedagógiai hiányosságokkal küzdő iskolákból kerülnek ki, s tíz év múlva biztosan munkanélküliek lesznek. 

– A ma működő rendszer álságos, mert nem tanítja meg a gyereket a tudásra. De a szakmai tudásra sem. A harminchárom százalék közismereti oktatásról folyó vita kapcsán elismerem a felelősségünket, abban az értelemben, hogy mi tettük emblematikussá. Azt mondtuk, legyen egyharmadnyi a közoktatási tárgyak halmaza. A másik oldal azt mondta, minimum egyharmad legyen. Ami azt jelenti, hogy akár száz százalék is lehet. 

– A maximum harminchárom százalék viszont azt, hogy akár nulla is lehet. 

– Nekünk az egyharmad volt a célunk. Azt akartuk, legyen törvényi korlát. Ezt a Nemzetgazdasági Minisztériummal és az Emberi Erőforrások Minisztériumával együtt alakítottuk ki. Szeptembertől eszerint oktatnak. Most nincs se minimum, se maximum a törvényben, egyharmad van. 

– Önök szerint ez az egyharmadnyi képzés elég lesz ahhoz, hogy a diák az iskola elvégzése után tudjon vállalkozást alapítani, adóbevallást készíteni vagy alkalmazkodni a technológia változásaihoz? 

– Tanulmányoztuk a nyugat-európai modelleket. A német duális képzésben 480 óra közismeretet tanulnak a gyerekek, nálunk ez 1100 óra. Az igaz, hogy ők kilencedik osztály után kezdik. 

– Ami nagyon nem mindegy, hiszen egy évvel hosszabb az alapozó általános iskola.

– A gyakorlati órák aránya ott 70-80, nálunk 60 százalék az új rendszerben. Sokat kritizálják a német duális képzést, de azt szokták mondani szakmai körökben, hogy ennél jobbat nem találtak ki. Az alapvető készségeket az általános iskolában kell megtanulni. A megoldás nem az, hogy a problémát áttoljuk a szakképzésbe. Van egy másik kérdés is, amelyben filozófiai különbség van. Az a helyes út, ha mindenki érettségit szerez, és sokoldalúan művelt szakmunkás lesz, vagy tudomásul vesszük azt, hogy a szakképzésbe kerülő fiataloknak komoly tanulási nehézségeik vannak, és nem jutnak sikerélményhez? Ezért mondjuk azt, hogy mihamarabb kezdődjön a munkatevékenységbe ágyazott szakmai tanulás, a közismereti tárgyakat pedig úgy kell kialakítani, hogy azok a szakmára történő felkészítést segítsék. Mi nem mondjuk, hogy ne legyen kilencosztályos az általános iskola. Miért ne lehetne? Azt sem mondjuk, hogy kell három hónap nyári szünet. Németországban sokkal rövidebb a nyári szünet. Azt se mondjuk, hogy ne legyen feszesebb a rend a tananyag-szabályozásban. A közoktatás területén bőséggel van tartalék. A mi érveink a szakiskoláról, a szakmatanulásról szólnak. 

– De miért csökkentették háromévesre a képzést? 

– Tudástartalomról beszélünk. Megmondjuk, egy szakácsnak milyen tudással kell rendelkeznie, és azt mennyi idő alatt kell megszereznie. Ha azt mondanák, legyen 12 éves a szakácsképzés, akkor ezt a tudástartalmat 12 évre osztanánk szét. Meghatároztuk a kulcsképességeket, megnéztük, mi az elsajátításához szükséges minimális órakeret. Ha azt mondja az állam, hogy három évet tud finanszírozni…

– Előre megmondta, hogy csak három évet finanszíroz?

– Nem. Tőlünk azt kérdezték meg, szakmánként mi az a tudástartalom, amit el kell sajátíttatni. Erre épülnek a tananyagjavaslataink. Ez egy új szerkezet, amelynek a lényege, hogy a 8. osztály után azoknak, akik nem akarják a hét minden napját iskolapadban tölteni, legyen lehetőségük elkezdeni a munkával egybekötött szakmatanulást, hogy ezt követően adófizető állampolgárokká váljanak. 

– És miért mondja a német iparkamara ügyvezetője, hogy a német duális rendszer nem illeszthető össze az új magyar rendszerrel? 

– Ennek üzleti okai vannak. Ha rajta kívül mást is megkérdez, a Siemenst vagy a Boscht például, akkor azt fogja látni, hogy teljes gőzzel támogatják az elképzeléseinket. A napokban megyek Berlinbe előadást tartani német gyáriparosoknak arról, miként néz ki Magyarországon a szakképzés átalakulása, sorra egyezkedünk ezekkel a cégekkel, és bevonjuk őket a tananyagfejlesztésbe. Mindegyikük azt mondja, helyes irányba mozdult el a magyar képzés. 

– Mindeközben a szakképzés nem népszerű, a szülők az érettségi irányába terelik a gyerekeiket. 

– Ez természetes törekvés.

– A kormány viszont csökkenti a felsőoktatási helyek számát, szűkíteni akarja a gimnáziumi kereteket is. Miért gondolja, hogy a szakképzésbe sokan akarnak majd menni?

– Azért, mert szerintünk az az oktatási modell, ami eddig működött, rossz volt. Való igaz, a szülő mindig jót akar a gyerekének. Az emberek általában a szellemi munkára törekszenek. De egy társadalom nem tud úgy működni, hogy csak az okosak tábora nagy, és szorgalmasak nincsenek. Szerintünk helyes az a kormányzati törekvés, hogy megpróbálják az effektív értéktermelő munka irányába terelni az embereket. Mert még mindig jobb egy szakmunkás, akinek van munkája, mint egy olyan felsőfokú végzettségű, akinek nincs. Persze, ismerem a diplomásokról szóló statisztikát. Álságos az is. Számtalanszor látjuk, hogy valaki három diplomával call-centerben dolgozik. Kétségtelen, minél képzettebb valaki, annál nagyobb az elhelyezkedési esélye. Érettségivel is el lehet menni biztonsági őrnek.

– És ha megkérdezzük az érettségizett biztonsági őrt, hogy kotorna-e inkább árkot közmunkásként havi 35 ezer forintért, mint azok a tartós munkanélküliek, akiknek érettségijük sincs?

– De nem erről beszélünk. Mi azt mondjuk, a szakképzésben talál állást. Megfelelő szakképesítéssel, megfelelő szakmával. Amikor az elhelyezkedési arányokat hozzák fel, akkor a rosszul működő régi szakképzési rendszer adatait állítják szembe az általunk megálmodott, lényegesen jobb szakképzési modellel. A munkanélküliségi arány azért magas a szakmunkások körében, mert nem olyan szakmát tanultak, amelyre tényleges piaci kereslet van, illetve csak „virtuálisan” sajátították el a szakmát. 

– Folyamatosan változik, hogy mikor mire van kereslet. Ki gondolta volna pár éve, hogy Magyarországon leáll az építőipar? Ezért fontos a közismeret. A mai munkapiacon ritka, hogy valaki kilép az iskolából szakácsként, és akként is megy nyugdíjba. 

– Mi a vita tárgya?

– Az, hogy ha valaki csak a szakmáját ismeri, és nem kap általánosan is hasznosítható tudást, nem tud alkalmazkodni a változó körülményekhez, és munkanélküli lesz.

– Ez nem a mi dolgunk, ebbe nem akarok belemenni. Mi arról beszélünk, hogy egy szakácsnak vagy egy pincérnek mit kell tudnia. Az, hogy a magyar oktatáspolitika teljes szerkezetében hogyan néz ki, másik vita. Az a logika, amit ön mond, kisarkítva azt jelenti, mindenkiből Nobel-díjast kéne képezni. Ha már megvan a díj, akkor könnyű lesz átképezni vízvezeték-szerelőnek…

– … ennél egyszerűbb a feladat: az írás-olvasás megerősítése.

– Tehát, hosszabbítsuk meg a képzési időt. Ne nyolc év legyen az általános iskola, ne három év legyen a szakiskola. És akkor való igaz, több tudást lehet átadni, valóban rugalmasabbá válik a későbbi munkapiacon az adott gyerek. Az az ország erőforrásain múlik, mennyit tud erre szánni. Folyamatosan összemossuk ebben a beszélgetésben azt, hogy egy közoktatási rendszernek, illetve egy szakma oktatásának hogyan kell kinéznie. Örülnék annak, ha minden magyar szakmunkás beszélne angolul. Betiltanék minden más nyelvet, amíg angolul nem beszél. 

– Akkor ezt másképp látja, mint Hoffmann Rózsa.

– A mai világban az angol az elsődleges nyelv, amit tudni kell, ha valaki mellette mást megtanul, az nem baj. Abban egyetértünk, hogy jó lenne, ha minden szakmunkás beszélne angolul, mert azzal nyitom meg számára a lehetőséget, hogy elmenjen, és pénzt keressen. De ez nem a szakképzés feladata. Úgy próbálnak beállítani minket, mint akik az olcsó munkaerőt akarják biztosítani a szőrös mancsú tőkéseknek, és semmilyen más oktatásszakmai elvet nem veszünk figyelembe. De a vita nem erről szól. Hanem arról, hogy ha képzünk egy szakácsot, aki nem tud főzni, akkor beszélhet jól angolul, meg tudhatja Babits összes versét fejből, nem lesz szakács. A szakképzés feladata a szakmai tudás átadása. 

– A német duális modellből átjön, hogy a gyakorlati képzés finanszírozásába beszállnak a cégek?

– Ez az egyik nagy kérdés, mi ebbe az irányba ösztönözzük a kormányzatot. Ez a rendszer Achilles-sarka. De a cégek ma is hozzájárulnak Magyarországon a szakképzés finanszírozásához, mivel a bérköltség 1,5%-a szakképzési hozzájárulás formájában mindenki számára kötelező.